Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2011. április 26., kedd

Cegléd

Talán nem tűnik túlságosan bizarrnak Gaudi után és a boldog ünnepek táján ilyen témát előhozni. Végül mindkettőhöz van köze. Építészet és feltámadás, de egy kicsit népművészet is az, amivel pénteken találkoztam. Cegléden jártam egy Erdélyből áttelepült gyapjúfeldolgozónál. Az egyik kanyar után eltátottam a számat, ez a kép tárult elém:


Kiderült, ez a Református Öregtemető (Felső temető, Széchenyi u.) sajátos sírboltok sorával, az 1890-1930 körüli időkből.

Én azt hiszem nem szükséges különösképpen hozzászólni, Húsvét előtt ilyet látni, valahol valami végtelen érzés. Azt tudtam, hogy a temetők művészetével már többen foglalkoztak, a Házsongárdi híres temetőben már én is sétáltam Kolozsváron. Több könyvről is tudok, például Kunt Ernő: Temetők művészete, Corvina, 1983. c. munkájáról. De az, hogy az ilyen jellegű könyvekről külön blog van, engem is meglepett.

Nem gondolom, hogy valamit különösebben hozzá kellene fűzni a dologhoz, a béke, a nyugalom és a nagy kérdőjel mindenkiben megvan.

A téma kapcsán mindig eszembe jutnak Gerald Durrell könyvei, amelyekben a Mama, ha valami szép helyet találtak mindig megjegyezte: "itt szeretnék nyugodni".

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy a temetők iránti vonzalomban nem vagyok egyedül. Azt nem merném állítani, hogy amilyen egy város, olyan a temetője, az viszont tény, hogy ahány ház annyi szokás és ez nagyon specifikusan nyilvánul meg a temetkezésben. Láttam olyan helyet, ahol majdnem minden síron fénykép volt, máshol csak kripták és kolombárium van, hagyományos sír nincs is, mint a Poblenou temetőben Barcelonában, nem is beszélve a kis londoni sírkertről, ahol a város szívében varjú csapatok károgása közepette a legsötétebb középkorba csöppentünk. Valami megérint a végtelenségből, mikor sétálok a 21.században egy temetőben és egyszer csak ott egy kőlap, ami alatt Dürer nyugszik, William Blake vagy Ország Lili...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...