Amit mindig tudni akartunk a regényírásról

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor a futásról beszélek?

Geopen Könyvkiadó 2012

Akinek nincs tehetsége az irodalomhoz, az tehet akármilyen lelkes erőfeszítéseket, valószínűleg nem válik belőle regényíró. Ez nem is annyira adottság, hanem inkább előfeltétel. Üzemanyag nélkül a legfantasztikusabb autó sem indul el.
Szokta mondani Murakami, ha arról kérdezik, mi a legfontosabb adottság, amire egy regényírónak szüksége van.

 Egyik kedvenc kortárs íróm memoárja csak látszólag szerveződik szenvedélyes tevékenysége, a futás köré. Valójában arról szól, hogyan kell mindent - a testi kondíciót is - alárendelni az alkotásnak, ha az ember egy szép napon úgy dönt, hogy mostantól a regényírás lesz élete központi tevékenysége.

A japán író életében ez a pillanat 1981-ben, a Birkakergető nagy kaland sikeres fogadtatása után érkezett el.

 Első, Hear the Wind Sing című regényét, mellyel azon nyomban megnyert egy  pályázatot, még egy kis jazzbár tulajdonosaként írta szabad idejében, zárás, számlázás és hajnalpír között. Környezete próbálta lebeszélni a jól menő lokál eladásáról, a pályakezdő irodalmár azonban bízva saját tehetségében és felesége odaadó támogatásának hátszelében „nem végzünk félmunkát“-felkiáltással a huszárvágás mellett döntött. Bezárta az üzletet, bagolyból pacsirta életmódra váltott és kegyetlen pragmatizmussal száműzött minden zavaró tényezőt az életéből. Reggel kelt, pontos időbeosztással kezdett dolgozni és elkezdett futni, hogy cserébe az ülve töltött órákért mozgással ajándékozza meg a testét.

A fájdalom szükségszerű, ám szenvedni nem kötelező - teszi magáévá mindjárt az elején egy rutinos maratoni futó mantráját - s onnantól gigantikus futó -, és triatlonversenyekbe veti bele magát.
Ez a hozzáállás érvényes írói munkamoráljára is, melyet egy hivatalnok szigorú következetességével űz az általa erre kijelölt napszakban.
Amivel érdemes foglalkozni, azzal érdemes lelkesen (időnként erőn felüli lelkesedéssel)  foglalkozni. Ahhoz, hogy igazán egészségtelen jelenségekkel foglalkozzunk, lehetőség szerint egészségesnek kell lennünk - állítja a japán regény zen-mestere -... nem ép lelkeknek is ép testre van szüksége.

A rendszeres testmozgás arra is megtaníthat, hogy az alkotó ember hogyan gazdálkodjon az erejével, tehetségével, hogy az ne apadjon el idő előtt - üzeni e gyorsan olvasható 167 oldalas kötet.

Fiatalabb éveimben én is szerettem futni. Mivel kitartó vagyok, a gimiben a 800 volt a kedvencem, de mostanában inkább jógázom. Ezért helyenként kicsit untatott a  maratonok meg a triatlonok részletekbe menő leírása, ellenben újra nagy kedvem támadt megint felszállni a shinkazenre és kimenni Kafkával a tengerpartra...