Szerelem, a nagykorúságba érve

A szerelmesek a filmekben nem vesztegetik az időt. A megismerkedés után beszélgetnek öt percet (a néző idejében mérve), aztán jönnek a bonyodalmak, amelyeken győzedelmeskedve egymáséi lehetnek. Hogy mi köti össze a két embert a dramaturgiai szükségszerűségen kívül, aligha derül ki.

Linklater trilógiája más. Az első részben, a Mielőtt felkel a Nap-ban száz percen keresztül beszélget a frissen megismerkedett szerelmespár. Celine, a francia lány és Jesse, az amerikai fiú véletlenül épp Bécsben botlott egymásba, az utolsó este, mielőtt a fiúnak repülőre kell szállnia. Más nem is történik, csak átcsatangolják az éjszakát, ismerkednek. Beszélgetnek! Nagy művészet ez. Az egyik mond egy gondolatot, történetet magáról, és a másik nem szolgaian igenel, hanem úgy fűzi tovább a szót, úgy mond saját sztorit, hogy az kapcsolódik az előző gondolatmenethez, mégis saját magáról beszél. A lány inkább harcos és gondolkodó. A fiú vicces, érzékeny és romantikus. A lány öregnek érzi magát, a fiú gyermeknek. Huszonhárom évesek, és már valami furcsa nosztalgiával beszélnek a gyermekkorukról. Valódiak. Julie Delpy szép, mint egy Botticelli-angyal, de a kilencvenes évek bölcsészlányainak stílusában trampli kötényruhát visel. Ethan Hawke haja zsíros, de ez nem csoda egy srácnál, aki már két hete Eurorail vonatjeggyel utazgat Európában. Nincs hepiend, a vége nyitott marad, találkoznak-e még.

Az 1995-ös mozi után kilenc évvel Linklater újra összehozta a szerelmeseket. A 2004-es párizsi rész, a Mielőtt lemegy a Nap még nagyobb mutatvány, ott a filmidő és a játékidő azonos, 80 percen át követhetjük a párt, ahogy beszélgetnek, miközben a fiúnak ismét indul a repülője, ezúttal Párizsban. Már nem hamvasan fiatalok, megkapták a pofonjaikat, de a kérdés: van-e közös jövője ennek a két embernek? A befejezés ismét függőben hagyja.

Idén nyáron megérkezett a harmadik rész: Mielőtt éjfélt üt az óra. Kilenc év telt el megint, hőseink a negyvenes éveik elején járnak, immár együtt (számolás kérdése, hogy kilenc vagy tizennyolc éve), egy közös nyaralás végén. Mit lehet kihozni egy évek óta együtt élő emberpár kettőséből? Linklaternek sikerül a varázslat. Amikor Delpy és Hawke kettesben vannak a vásznon, vibrál a levegő, ha csak viccelődnek egymással, és akkor is, mikor életük nagy problémáit próbálják tisztázni. A Görögországban játszódó mozi gyengesége, hogy másokat is szerepeltet. A hosszú asztali jelenet, ahol az akcentusos angollal beszélő szereplők – Jesse görögországi vendéglátói - közepes színvonalú filozofálgatásba kezdenek a szerelemről, a film mélypontja. De aztán ketten maradnak hőseink. A görög táj szinte túl szép, de a szereplők ismét valódiak. Ethan Hawke ijesztően ráncos, és az ingje egyik oldalon kilóg a nadrágból. Julie Delpy esetlen kockás inget hord, és nem szégyelli a „nagy seggét”.

Mi lesz a szerelemből évtizedek után? – feszegeti a mozi. Jesse és Celine most is érzi az akkori találkozásuk romantikus feszültségét, de a kapcsolatukra rakódott hétköznapi salakot is. Lehet-e részt venni az előző házasságból való fiú életében, aki másik kontinensen él? Hogy kezeljük a problémás exet? Hogy bírja a nő a gyereknevelést, amíg a férfi folyton távol van? Munka, stressz, gyereksírás közben mi marad a hajdani érzelemből? Meg lehet-e bocsátani egy félrelépést?  Baj, ha a férfi mindig ugyanúgy szeretkezik? Tudunk-e még örülni egymásnak, ha egy estére kettesben maradunk? Julie és Jesse nem változtak, s a film egyik erőssége, hogy megmutatja: ami szexi húszévesen, ugyanolyan idegesítő tud lenni két évtized múlva. A fiúval semmit sem lehet megbeszélni, mert poénkodással üti el. A lány a ki sem mondott szándékokat már támadásnak veszi. A fiú ugyanolyan naívan romantikus, a lány harcos, mint régen, Bécsben. Élhető így egy élet? Összeköti még őket valami a gyerekeken túl? A befejezés ismét kétesélyes. Talán kilenc év múlva megtudjuk.

Mielőtt éjfélt üt az óra (Before Midnight). Rendezte: Richard Linklater, 109 perc, 2013.

A korábbiak:

Mielőtt felkel a Nap (Before Sunrise), 1995.

Mielőtt lemegy a Nap (Before Sunset), 2004.