Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2014. január 13., hétfő

A politikai kaméleon természetrajza

Németországban élve, meg azóta is sokat gondolkodtam rajta, hogyan jöhetett létre a náci hatalomátvétel, milyen emberanyagból lehetett a nemzetiszocializmust felépíteni és tizenkét évig üzemeltetni. Ha ma történne ilyesmi, hogyan viselkednének az ismerőseim? Én mit tennék?

Klaus Mann Mephistója a nácizmus előretörését egy ember és közvetlen környezete sorsán keresztül mutatja meg. Hőse, Hendrik Höfgen zseniális és becsvágyó színész, őt követi a könyv 1926 és 1936 között. Színházi társaságban járunk. Látjuk a weimari köztársaság szórakoztató csodabogarait, és azt is követhetjük, kit milyen irányba sodor a fasizmus alatt az élet. Ki emigrál, ki a belső ellenállást választja, ki érdekből hódol be az új rendnek, ki maga is hinni kezd benne. Külön erőssége a könyvnek, hogy két olyan figurát is szerepeltet, kik már a húszas években meggyőződéses nácik - szerencsétlen, félrevezetett kisemberek -, és a hitleri hatalomátvétel után csalódnak, szembesülnek vele, hogy a rendszer nem váltja be ígéreteit.

Höfgen jelleme különösen érdekes. Már a kötet elején sem rokonszenves a gátlástalan törtető alakja. Pedig akkor még hisz az eszmékben, félig-meddig kommunista, de mindenre hajlandó az előrejutásért. Belül üres, magát is becsapja, jó embernek hiszi magát. A nácizmus alatt is sikerül megkapaszkodnia, akad egy hatalmas pártfogója, a színház vezetője lesz, kegyeiért versengenek. Hízik és hízeleg, fokról fokra adja el magát.


A könyv modellje létező személy, Klaus Mann egykori sógora, Gustaf Gründgens színész, aki a nácizmus sztárja lett és a világháború után sem tört derékba karrierje. Gründgens majd örököse hevesen tiltakozott a regény megjelenése ellen, az NSzK-ban ezért sokáig nem is adták ki. Más figurákat is korabeli személyekről mintázott. A szatirikus hangvételű könyv stílusa igen szellemes, többször felnevettem olvasás közben, máskor meg félórákra le kellett tennem a kötetet a döbbenet miatt. Sokat segít egynémely politikai kaméleonok megértésében.

És a legzseniálisabb a regény megjelenésének időpontja: 1936! Klaus Mann már ekkor kristálytisztán látta, mit fog hozni a világra a nácizmus.

Rég nem adták ki, antikváriumokban keressétek.

Klaus Mann: Mefisztó. Egy karrier regénye. Európa Könyvkiadó, 1981.

5 megjegyzés:

  1. ...vagy nézzétek meg Szabó István filmjét. Németországban rendszeresen előveszik az állami tévéadók.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. A nácizmus lélektana Németországban egy nagyon alaposan kitárgyalt és napi szinten életben tartott téma. Más történelmi-pszichológiai jelenségekhez képest lényegesen nagyobb gyakorisággal jelenik meg ezzel kapcsolatosan egy-egy film/könyv/tudományos blogbejegyzés/széles publicitást kapó újságcikk vagy vitamüsor a TV-ben.

    Ez pl. egy mai hír egy dokumentumfilmröl:

    `Schatzerl, ich muss kleine Kinder erschießen`
    "In seinem Dokumentarfilm hinterfragt der Regisseur, wie zur Zeit des Holocausts aus unauffälligen Männern Mörder werden konnten."

    http://www.welt.de/kultur/kino/article123903798/Schatzerl-ich-muss-kleine-Kinder-erschiessen.html


    Szeretnék valami mást megkérdezni: az „Egy hajléktalan ìrò“ c. bejegyzésedet (és esetleg másikat is) megoszthatom a Facebookon?

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...