Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2014. június 4., szerda

Elfelejtett Soproniak

Május 29-én, csütörtökön nyílt meg Sopronban az Elfelejtett Soproniak Arcok, sorsok áldozatok című kiállítás a Soproni Hitközség és a Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör rendezésében, a múzeum és a levéltár aktív közreműködésével. 













A helyszín az egykori Juden Gasse, mai nevén Új utca Közép-Európában egyedülálló két középkori zsinagógája az Új utca 11-ben, illetve 22-24-ben. 

Maga a megnyitó is rendhagyó módon a keskeny utcácskában zajlott. 
Az emlékezők fölé kifeszített molinókon férfiak, nők, gyerekek hétköznapi fotói, névvel, a születés és a halál dátumával. 

A fotók az Ikvahír portálról és Sopron város hivatalos oldaláról származnak.














Az Új zsinagógában fényképes tablókon ismerkedünk meg az egyes családokkal, az Ó-zsinagógában Sopron jeles zsidó személyiségeinek élete, személyes tárgyai. A tablókon ragyogó portálok és üzletbelsők – a rendező Tárkányi Sándor kutatásai -, békés családi fotók, kiegyensúlyozott, több nemzedék szorgos munkájával felépített biztonságos életek dokumentumai.  Az összegyűltek között néhány túlélő, leszármazottak, a város polgárai, szokatlanul nagy számban. Mind a megnyitó, mind maga a kiállítás jó példa arra, hogyan lehet méltó módon emlékezni.
















A kiállítást, a két zsinagóga megtekintését  jó szívvel ajánlom a Sopronba látogatók figyelmébe. Hétfő kivételével naponta látogatható 9 és 18 óra között október végéig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...