Mindannyiunk családregénye

Závada Pál Idegen Testünk Magvető 2008

Apátok egy konok sváb – sóhajtott anyánk, ha valamiben éppen nem tudtak zöld ágra vergődni egymással. Ez volt a maximum, ami a családunkban származástechnikailag szóba jöhetett. Mi ezzel úgy voltunk, mint Connor MacLeod, a highlander, amikor a kérdésre, honnan származik, így válaszol: különböző helyekről. (Ezt a választ én is szeretem használni, ha valaki akcentusom alapján próbálja kitalálni, hogy holland vagy cseh felmenőkkel rendelkezem-e.) Nálunk természetes volt, hogy apám vasárnaponként a német nemzetiségi rádióműsort hallgatta, miközben nagyanyám és dédmamám bunyevácul diskuráltak egymással.

Mikor iskolába kerültem, osztálytársaimnak igen változatos családneveik voltak, és mindegyik abszolút természetesnek, egyenértékűnek hatott. Augusztin, Böhm, Brassányi, Hoffmann, Horváth, Illár, Miske, Papp, Schrammel, Szabó, Szedlacsek, Temesi, Tóth, Török – nekem kifogástalan magyar név volt mindegyik, ugyanazt a nyelvet beszéltük, eszünkbe nem jutott volna az eredetük, jelentésük után kutatni. Egy évig nálunk tanult egy keletnémet lány, Kerstin Koch; ezen sem döbbentünk meg.
Mivel otthon senkinek a származását nem taglaltuk, így a zsidó szó sokáig ismeretlen volt számomra. Ritkán – ha vendégségben, társaságban voltunk – elhangzottak utalások, de nem értettem, mit jelent, ha valakit ezzel a jelzővel illettek. Mi az, egy népcsoport, egy vallás, és mi benne a különleges, ami miatt csak suttogva beszélnek róla? A válaszokat az irodalomból és a filmekből tudtam meg. Ma már tudom, hogy a zsidók azok, akik kultúrával, tudománnyal, műveltséggel és humorral gazdagítják a világot.
Ezek az emlékek villantak fel bennem, amint olvasni kezdtem Závada Pál Idegen testünk című könyvét. A történet egy heterogén rokoni-baráti kör alkalmi összejövetelének fókuszából zoomol ki és ad átfogó képet az európai civilizáció huszadik századi megroppanásáról. A társaság 1940 szeptemberében találkozik Budapesten, Észak-Erdély visszacsatolásának napjaiban, és az aktuális eseményekre reflektálva hántanak le egyre újabb rétegeket a komplex társadalmi és történelmi összefüggésekről, különös tekintettel a zsidó származású magyarok kiközösítésére és előrevetülő üldöztetésére. Az írónak sikerült egy áttekinthető közösségen keresztül egy egész társadalmat a maga bonyolultságában leképeznie.
A származás, a vallás, a politikai világnézet, a családi hierarchiában elfoglalt szerep vagy a nemi orientáció a személyes sorsok és karakterek végtelen variációját hozza létre. Miközben egymás közötti kapcsolatukban a nemzetiségi vagy vallási különbségeket több-kevesebb sikerrel ignorálják vagy áthidalják – szerelmek, házasságok, barátságok jönnek létre –, általános előítéleteiket, averzióikat nem mindig tudják elhagyni. Némelyek nem veszik észre, hogy a társadalmi szinten elfogadott és támogatott antiszemitizmus, idegengyűlölet saját életükre fog visszahatni, és számukra fontos embereket kitaszítani, elpusztítani vagy száműzni.

A látszólag lazán sodródó elbeszélői módszer valójában egy pók precizitásával szövi a történetek hálóját, melyben minden és mindenki több szálon kapcsolódik egymáshoz. A mesélő személye olykor mondatonként is változik, a szereplőket felváltva szemléljük kívülről, majd szinte a fejükbe bújva halljuk egyes szám első személyben fogalmazódó gondolataikat. Ez a technika nagyon olvasmányossá teszi a könyvet, Závada nyelvezete pedig hihetetlenül gazdag, szenvedélyes, szeretettel teli, eredeti. Történelem- és helytörténeti könyvként is nagyon informatív olvasmány.
Závada Pál nagyszerű kötete tágabb értelemben az én családregényem is. A könyvbéli Flamm család faárukereskedői beszállítói lehettek volna újpesti sváb asztalos rokonaimnak. Családom felvidéki és újvidéki ágai átélték az itt leírt történelmi viharokat. A háború utáni kitelepítések a mi svábjainkból is sokat elsodortak. De igazából ez mindannyiunk családregénye. Megrázó, tragikus mű, mely kíméletlenül szembesít bennünket azzal a ténnyel, hogy az ember legnagyobb ellensége az ember maga. Napjainkban sajnos ugyanúgy, mint 1940-ben.
Utóirat: Apám konoksága csak egy volt számtalan jó tulajdonsága közül.
Hoffmann Tamas

Párhuzamos elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2018 februárjában, Stuttgartban | Megjelent 2018. február 18-án, a Susanniconon és az Arnolfini Szalonban