Szemmel láthatóan nagy volt az érdeklődés, egyes dedikálókhoz és sátrakhoz szinte lehetetlen volt odaférkőzni, tehát a magas könyvárak ellenére az érdeklődés úgy tűnik töretlen: az olvasó létezik, keres, kutat, igényel, gyűjt, rajong és fanyalog. Napokkal előtte bogarássza a programot, karikáz, ikszel, vastagon kiemel, hogy kit mikor hol tudna elcsípni, lesz-e érdekes program vagy beszélgetés, majd mindezeket megpróbálja összehangolni helyszíni baráti találkozókkal esetleg kávézással. Utóbbinak köszönhetően megtapasztalhatja a belvárosi turistaérzést is, amit aztán alaposan megbán, ő és a pénztárcája egyaránt.
Az idei könyvheti kupacom kilenc könyvből áll. Emellett azok a címek, amik nem realizálódtak a hátizsákomban, egyelőre felkerültek a vágyottak listájára.
A költő nemrég bekövetkezett halála óta csupa olyan visszaemlékezést és nekrológot lehet olvasni, amiből az derül ki, hogy őt tényleg mindenki szerette. "Majdnem kisodródott a bobpályáról" - mondta ezt betegsége kapcsán Bazsányi Sándornak, ez is ott van az egyik versében, ebben a kötetben, amelyet a 2017-2020 közötti versekből válogattak össze.
Nagyon sajnálom, hogy pár évvel ezelőtt, holott nálam volt a fényképezőgép, nem volt merszem exponálni amikor láttam őt Radnóti Sándorral sétálni a pesti Balassi Bálint utcában. Féltem, hogy beavatkozom a két ember meghitt pillanatába, ami kívülről is levehető volt. Ha a digitális pillanat oda is lett, azért a fejemben megvan a kép. (Egyébként Kántornak van egy „Draskovics néni” című verse is valamelyik régi kötetében, de ezt már akkor sem vettem magamra.)
Láng Eszter: Élni, ahogy – Kortárs Szalon, 2021.
Nemrég jelent meg Debrecenben ez a kis kötet. Eszter személyesen nyomott a kezembe egy dedikált példányt a könyvhéten, amit aznap el is olvastam.
Nagyon megrázó ezeket a haikukba öntött botlatóköveket lapozgatni, egy család letűnt történetének nyomaiként. A könyvet a szerző elektrográfiái illusztrálják.
Babiczky Tibor: Szapphó-paradigma – Kalligram, 2021.
Ezt a könyvet már a megjelenésekor megvettem és annyira szépnek és megkapónak éreztem ezt az egész vállalkozást meg a kivitelezést, hogy vettem valakinek ajándékba egy példányt a könyvhéten.
És egy jótanács: érdemes először az utószót elolvasni!
Mohai V. Lajos: Utószó a magyar költészethez – Prae Kiadó, 2021.
És ha már utószó... ez itt a versek, irodalomtörténeti- és elméleti esszék és a néha felbukkanó nagykanizsai (pontosabban kanizsai) emlékfoszlányok írójának új könyve.
A fülszöveg szerint annyira azért nem kell megijedni, mint amennyit a címből gondolnánk, remélhetőleg nem ez lesz az utolsó utószó, sem Mohai V.-nél, sem pedig a magyar költészetben.
Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása – Magvető, 2021.Számomra (eddig) az idei év nagy felfedezése a korábban kulturális újságíróként ismert Puskás Panni novellás könyve. Fiatalos, bátor, lendületes, de pontosan érzi hogy hol kell megállni és kitenni a pontot, a témában és a szerkezetben egyaránt.
Ezért miután e-book formátumban már elolvastam a könyvet, most nyomtatásban is megvettem és még a dedikálásra is odamerészkedtem.
Ingo Schulze: Jóravaló gyilkosok – Prae Kiadó, 2021.
A kiadóban bízom, a szerzőről már sokat hallottam, a fordítót ismerem és valamiképpen rólam, az olvasóról szól ez a könyv. Kell több motívum a vásárláshoz?
Most már egy jó nagy dr-t is oda kéne illeszteni a szerző neve elé, hiszen éppen tegnap védte meg a doktoriját az MTA-n.
A most megjelent könyv nagy merítést ad az 1978-2020 között megjelent verseiből, a Vadnarancsoktól az új versekig bezárólag, Reményi József Tamás szerkesztésében.
A most megjelent könyv nagy merítést ad az 1978-2020 között megjelent verseiből, a Vadnarancsoktól az új versekig bezárólag, Reményi József Tamás szerkesztésében.
Nagy öröm volt ennek a könyvnek a felfedezése ott a PIM sátrában! Azok után, hogy csodás kiállítást rendeztek az írónő-festőnő képeiből még tavaly nyáron, most kis késéssel, de legalább megkaparinthatjuk ezt a hiánypótló összeállítást. Tényleg az, hiszen Kádár Erzsébetet manapság már csak a könyvtárakban lehet megtalálni.
Kár hogy néhány festménynek nem jutott hely a könyvben, persze akkor sokkal drágább lenne, de a jobb novellái, na és Vas István méltatása ott van szerencsére. Nemrég a Libri is kiadott egy kis könyvecskét az írónőtől. Jó lenne ha többen felfedeznék.
Körkép 2020-2021: negyvennyolc mai író kisprózája - Magvető, 2021.
A könyvheti körkép záruljon hát a Körképpel, amit most igazán érdemes megvenni – ahogy a versantológiát is – hiszen a tavalyi elmaradt rendezvény miatt most tulajdonképen egyet fizet kettőt kap akció részesei lehetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése