Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2021. szeptember 20., hétfő

Hallgassunk podcastot!

Bár korábban is jelen voltak már a digitális színtéren, a podcastok elszaporodása a pandémia egyik kísérő jelensége. Hallgatásukkal hasznosan, jó esetben szórakoztatóan tudjuk kitölteni a másra nem használható holt időt vezetés, utazás, máskor  takarítás, főzés közben, olykor álmatlan éjszakákon. A rádióval szemben nagy előnyük, hogy mi magunk tudjuk kiválogatni a nekünk tetsző beszélgetéseket, megállíthatjuk, újrahallgathatjuk őket. Egyenlőre két vállalkozásról  szeretnék szólni. 

Első felfedezésem Tóth Szabolcs Töhötöm újságíró Az élet meg minden című podcastja volt. Ezen hosszú, olykor a két órát is meghaladó beszélgetéseket hallhatunk. Kiemelném a Szécsi Noémivel, Ungváry Krisztiánnal, Ablonczy Balázzsal, Morcsányi Gézával folytatottakat, de megismertem így olyan, kevésbé ismert embereket is, akiknek az élete, vagy az általa közvetített ismeretek ugyancsak élvezetesek és szórakoztatóak voltak. Ilyen a Portugáliába szakadt Felkai Piroskával és a Sajó Tamással folytatott interjú. Túl kell esni a 2-3 perces  intrón, de utána kivételesen mély, nem a szabvány klisékre épülő beszélgetések következnek.
A Szabó T. Anna nevével fémjelzett, a Líra könyv és a Fidelio által támogatott Lírástudókból eddig csak két részt hallgattam meg. Amellett hogy röviden bemutatnak 3-4 frissen megjelent kötetet, minden epizódban van egy beszélgetés is. A Spiró Györggyel és a Tóth Krisztinával felvett részeket ismerem.


Mindegyiket nagyon ajánlom, utóbbi kivételesen jól sikerült, kisebb katarzist éltem át a paradicsom befőzése közben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...