Szerzőtársunk Turbuly Éva történész többek között a soproni hétköznapok kutatója is. Ebben a minőségében sokat foglalkozik az előző századforduló helyi szereplőivel, az aktivitásukat országhatárokon túlra is kiterjesztő értelmiség hagyatékával. Heltai Jenő háborús visszaemlékezései után jó alkalomnak látjuk egy kevésbé ismert, de nem kevésbé érdekes krónikás írásait ugyanebből a korszakból. Becht Rezső az 1944/45-ös év történéseit Levelek Európából címmel írta
meg Mikes Kelemenhez hasonlóan egy elképzelt barát, a Dél-Amerikában élő Mihály számára. De ki is volt Becht Rezső?
|
Becht Rezső |
Becht Rezső, aki 1893. június 5-én született Sopronban, 83 évvel később,
1976. július 6-án halt meg. Tanulmányait az evangélikus líceumban és
Lipcsében, a kereskedelmi főiskolán végezte. Az I. világháborúban
katona, 1915-től hadifogoly volt. 1920-ban tért vissza Sopronba. Előbb a
Wiener Bankverein soproni fiókjában dolgozott, majd 1926-tól a Soproni
Vasárugyár vezető tisztviselője különböző beosztásokban egészen 1955-ig,
amikor nyugdíjba vonult. Műveit magyar és német nyelven írta.
Műfordítóként magyar költők, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi
Dezső, Áprily Lajos, verseit fordította németre.
Neve máig ismerősen
cseng Sopronban, a művelt olvasóközönség főleg a Soproni Szemlébe írt
esszéit és verseit ismeri, a bécsi és prágai vezető napilapokban
németül, illetve – ritkábban – Budapesten megjelenő verseit és
novelláit kevésbé.1 A mindennapi megélhetést, hosszú és gyakori
utazásait Európa és a világ távolabbi zugaiba vasgyári munkája
biztosította.
Az ő bevezetőjével – Az én városom címmel – indult
1937-ben a Soproni Szemle. A két háború közti időszak életének
legtermékenyebb és talán legszebb korszaka. Szülővárosa rangos írónak
ismerte el, könyveit, cikkeit két nyelven olvasták. 1932-től a
Törvényhatósági Bizottság tagja, 1941-ben neki ítélték az 1921-es
népszavazás emlékére alapított irodalmi Hűség-díjat. A háború előérzete
mélységesen elkeserítette. Az Anschlusst követően utazásait nem
folytatta, nem publikált német lapokban. A háborús évek leírása művének
legmegrendítőbb, helytörténeti szempontból is legértékesebb fejezete.
Ezt követően lefoglalta az 1952-ig orosz tulajdonba került gyár sorsa.
Amint tehette, nyugdíjba vonult, visszaemlékezéseinek megírásába
kezdett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése