Susannicon in the Jungle

... avagy a szerkesztőség a 21.századba megy 

Pár éve Szigetszentmiklóson, ahol egy szombat délután gyűltünk össze az Arnolfini Fesztivál alkalmából, arról beszélgettünk baráti körben, mi lenne, ha nyitnánk egy közös blogot. Csak magunknak. Ahol elmesélnénk, miket olvastunk, milyen filmeket ajánlunk egymásnak megnézésre, mely kiállításért érdemes utazni egy kicsit és mit érdemes hallgatni. Így is lett. Susannicon lett a neve. Úgymond a Planet Susannia nemzetközi hálózati csomópont magyarországi lerakata.

Aztán lassan átköltöztünk majd mindannyian más közösségi mediákra is, képeket osztunk meg az INSTAGRAM-on, nemzetközi kapcsolatokat tartunk fenn a Facebookon, csoportokhoz csatlakozva cserélünk véleményt a világgal. Egy letűnt korszak relikviájaként kezdett feltűnni a blogozás.
Mígnem egyik szerzőtársam feltette a kérdést: miért is hanyagoljuk a blogunkat?
Elgondolkoztunk ezen és magunkba néztünk. Más helyekről szerezzük az információinkat. Igaz. De nem lettünk kevésbe lelkesek az új felfedezések iránt. Ha megosztjuk blogbejegyzéseinket a Facebookon, ugrásszerűen megnövekszik a nézettségünk, sőt a digitális fordítóberendezések segítségével német, amerikai és japán barátaink is felfedezhetik, hogy ezen a fura nyelven, nagyjából ugyanazokat a dolgokat vitatjuk meg, amiket ők is olvasnak, néznek, ismernek.

Éva, aki évtizedeket töltött az egyik legpatinásabb magyar levéltárban valódi papírra írt, nyomtatott kincsek között, most az elektromos könyvre esküszik, én pedig újabban sorozatokat nézek az Amazon tévén. Itt tartunk.
Mikor a ludwigsburgi filmfőiskolások által alapított kiváló videótéka bezárt, tanácstalanul néztünk egymásra; mi lesz most velünk? Vége a világnak?
Nem lett. Az Amazon alakított egy CD kölcsönzőt. Kinéztünk egy filmet, elküldték a DVD-t, aztán miután megnéztük, áthajtogattuk a borítékot amiben érkezett, bérmentesen visszaküldtük a feladónak és máris jött a következő. Aztán ez is bezárt, a vállalat átment internetes közvetítésre. Vége a világnak?
Nem lett. Már jó ideje csak kábeltévé létezik, tévékészülékünkben internetcsatornák, csak aktivizálni kell őket néhány mozijegy áráért.
Hát így lett.
Már nem csak hétvégén nézhetünk jó filmeket, hanem akkor is, ha nincs semmi a tévében.
Innen már csak egy lépés volt, utánanézni, miért mondják, hogy a sorozatok ma már jobbak, mint a mozifilmek?
Miért van, hogy évente különleges témájú sorozatok nyernek Emmy-díjat New Yorkban? Mért van, hogy egyre jobb színészek játszanak ezekben?

Hát így esett, hogy sorozatok rabja lettem én is.
Legújabb kedvencem a Mozart in the Jungle. Ezt ajánlom most.
A New York-i Filharmonikusok új karmestert kapnak Rodrigo de Souza személyében. Az ifjú mexikói unortodox módszerekkel és kimeríthetetlen lelkesedéssel veszi át a csapatot. A sorozat, amely a Coppola-klán égisze alatt készült, reanimálta bennem klasszikus zenei ismereteimet és újra előhozta az élményt, amit a közös zenélés adott az általánosban. A remek színészek Gael García Bernal, Malcolm McDowell, Saffron Burrows mellett olyan világhírű muzsikusok kameóznak egy-egy  epizódban, mint Gustavo Dudamel karmester, Lang Lang zongoraművész, Joshua Bell hegedűművész.
Igazi élmény. És közben felfedeztem magamnak Sibeliust is...