Csak szabadon! - Torma Cauli megnyitója

Szeretettel üdvözlök mindenkit!

Legszívesebben apró történeteket mesélnék a mail art világából, de akkor sose érnénk haza, úgyhogy nézzük. Komoly dolgokkal készültem a kiállításmegnyitóra, de valahogy úgy éreztem, nem illik össze a mail art légkörével (beindul a zsinórkihúzós performansz - a tudósító kommentje). Különösen, amikor a címét is megláttam a meghívón: „Csak szabadon!”. Egy héttel ezelőtt a mail arttal először találkozó ismerősnek – aki bizonytalan volt a műfaj művészi mivoltával kapcsolatban –, azt válaszoltam: azt nem tudom, hogy a mail art nagy művészet-e, de a lényege részt venni a mindennapok kapcsolataiban a művészet eszközeivel, sok szeretettel (sikerül megszabadulni a kabátújba rejtett zsinórtól). Ebben a mondatban szerintem benne van a mail art szinte minden ismérve. A mail art „küldeményművészet” és „kapcsolatművészet” is egyben. Nem véletlenül boldogulnak nehezen a művészettörténészek a meghatározásával, elemzésével, mert a szokványos tudományos módszerek és fogalmak leperegnek róla.

Készültem a mail art történetével is. Például Duchamp, a XX. századi művészet egyik francia ősatyja, 1916-ban az ugyanabban az épületben lakó társaknak postán küldte el a levelezőlapot a következő találkozó dátumával és helyével (amely szintén ugyanebben az épületben volt), a lapok másik oldalára pedig egy munkája vázlatait tette. Ray Johnson szerepét nem szabad kihagyni, aki 1962-ben megalapította a New York-i Levelezőiskolát; ez a dátum számít a mail art kezdetének. Lehetne a dadaizmus, a Fluxus, a francia Új Realizmus, vagy a XX. század bármelyik stílusirányzatának hatásáról is beszélni. Az első kiállítás: „1984-ben New Yorkban a Franklin Furnace Intézet a kiállítására ki nem fért munkákat a kukába dobta, amelyet a beküldők megtaláltak. A meghirdetett vitadélutánon nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illették a tárlat rendezőit és csaknem meglincselték őket. A Mail Art, amely saját magát az abszolút demokrácia és a korlátlan szabadság művészi letéteményesének hitte, átesett az avantgárd mozgalmakra jellemző tűzkeresztségen…” (Perneczky Géza)

Beszélhetnék a mail art műfajairól is. A borítékokon és – szó szerint értve – képes lapokon kívül léteznek művészbélyegek (artistamp), egyéni bélyegzők (rubberstamp - pecsétet húz elő a zsebéből), művészkönyvek (artist book), névkártyák (ATC, Artist Trading Cards - kártyákat oszt az első sorban ülőknek), folytatásos munkák (add and pass, add and retour), képversek (visual poem) és sorolhatnám. Ezek külön-külön, de együtt is megjelenhetnek egy művön belül. Bárki kiírhat projektet és készíthet belőle kiállítást, vagy katalógust, dokumentációt.

Mivel én már koromnál fogva nem szeretek okos lenni – inkább élni és csinálni szeretem –, egy személyes receptet adnék át Önöknek. Természetesen másféle receptek és utak is lehetségesek, az emberi sokszínűségnek megfelelően.

Végy egy adag művészi érzéket, fejleszd, tanulj rajzolni, komponálni, ismerkedj meg a színek világával. Tanulmányozd az elődök munkáit, stílusát, technikáit, a jelenkor művészeti irányait és szellemi hátterét, dolgozz szorgalmasan.

Majd mindezt felejtsd el. Próbálj meg felszabadulni és megismerni önnön érzékeidet, vonzalmaidat, ehhez ragaszkodva a tanultakat spontán használva készítsd el új munkáidat. Rájössz majd, mennyi minden befolyásolja hátrányosan az alkotás folyamatát; igyekezz ezeket kiszűrni, hogy mindig önmagad lehetőleg teljes birtokában tudjál dolgozni.
Amikor összeakadsz a mail arttal, meglátod, ezek után örülni fogsz neki, ki tudod adni magadból a jókedvet, odafigyelést mások iránt, öniróniát, humort, vizuális geget (porszórás preparált papírzsebkendőből), banalitást, komolyságot, társadalmi, politikai, művészi állásfoglalásod. Mindezt fűszerezd meg olyan technikai eszközökkel, amit munkádban szívesen felhasználsz. Ez lehet festés, grafika, kollázs, talált hulladéktárgy, varrás, teljesen mindegy; a lényeg az, hogy jó szívvel, érzékkel nyújtsál valamit, amit már csak a látvány mond el. Kezdek fáradni (arcmázolás preparált papírzsebkendővel).

Bárkinek, bármikor, alkalomtól függetlenül is küldhetsz mail artot, ha tudod a postacímét és van kötődésed hozzá. Használd az internetet, figyeld a mailartisták működését, kire tudsz rezonálni, kivel tudnál vizuális kommunikációt kialakítani, szavak nélkül. Hangolódj rá, igyekezzél személyre szóló munkát csinálni. Ugyanez vezessen a kapott mail artok esetében is. Ne felejts el bélyeget, pecsétet, címzést, feladót rátenni elkészült művedre, és örülj neki, amikor az ismerős postáskisasszonyok rád mosolyognak és azt mondják: mi szépet hozott már megint?

Még valamit: amikor kiállítás megnyitásán való részvételre kérnek fel, csak olyat vállalj el, amelyikkel szívesen foglalkozol, mert különben a ráfordított idő alatt csak esz a fene, hogy vár a munka otthon, miközben te itt szövegelsz. Most nincsenek ilyen gondolataim, jól érzem magam, örülünk, és köszönjük Michel Bohbot úrnak, a rendezőknek és mindenkinek, aki lehetővé tette a kiállítás létrejöttét, hogy láthatjuk a gyűjteményt.

Végül szeretnék átadni egy magyar felhasználású, francia kiadású ős-mail art képeslapot a XX. század elejéről a Bélyegmúzeum igazgatónőjének (átadja, illetve további alkalmi borítékokat mutat fel). Michel Bohbot úr – úgy tudom, remélem – már postán megkapta az ő ajándékát. (Aláíratja a hátán lévő rajtszámot a díszvendégekkel, majd megkéri a gyűjtőt, hogy szedje ki a gombostűket, s iktassa a relikviát.)
Köszönöm figyelmüket.

Torma Cauli László

(Elhangzott 2011. június 18-án a Bélyegmúzeumban, a Michel Bohbot mail art kollekcióját bemutató kiállítás megnyitóján. Fotók, tudósítói kommentek: Zsubori Ervin.)