Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2018. november 1., csütörtök

Jane Austen otthonai

Ha az utazó közúton gördül be a dél-angliai Hampshire megyébe, megpillanthat egy olyan táblát, amelyen ez áll: „Üdvözöljük Hampshireben, Jane Austen hazájában”. Különös öröm ezt látni annak, aki irodalom- és azon belül még Austen-rajongó is, és aki bízik abban, hogy az ilyen gesztusok is segítik az európai kulturális hagyományok megőrzését és továbbadását, bár Austen esetében kár Európára leszűkíteni a földrajzi kört, hiszen máig világszerte ismert és olvasott szerző. Igaz, hogy az irodalmi emlékhelyek látogatása nem olyan népszerű elfoglaltság, mint mondjuk pörögni egyet a London Eye-on, de legalább nem kell sokat sorban állni a jegyvásárlásnál.

Egy megyényi területet megnevezni mint otthont, teljesen jogos az írónő esetében, hiszen úgy alakult az egyébként rövid élete (1775-1817), hogy többször kellett költözködnie, illetve más-más helyeken eltöltenie bizonyos időszakot. A steventoni lelkészlakban született; Oxfordban, Southamptonban és Readingben járt iskolába; lakott Bathban, Southamptonban, és végül Chawtonban; utolsó heteit pedig a gyógyulás reményében Hampshire megye székhelyén, az egyébként csodálatos Winchesterben töltötte. Ott halt meg, és máig ott nyugszik a winchesteri katedrális északi szentélyében.

A winchesteri katedrális
A winchesteri ház, ahol Jane Austen meghalt

A chawtoni ház és a benne működő múzeum számít a legfontosabb emlékhelynek, bár nagy érdeklődés övezi az amúgy is népszerű fürdővárosban Bathban található múzeumot is, amely kicsit hangsúlyosabban fókuszál a turisták elvárásaira. Chawton jelentősége abban áll, hogy Austen 1809-től halálig itt viszonylagos nyugalomban élt, itt írta, illetve itt rendezte kiadás alá a legjelentősebb műveit.

A chawtoni ház, ma múzeum

Austen, és szeretett nővére Cassandra, tipikus példái voltak a férfiak uralta társadalomban, teljes alárendeltségben élő nőknek. Mivel nem mentek férjhez, egész életükben ki voltak szolgáltatva annak a férfi rokonuknak, aki képes és hajlandó volt eltartani őket. Sorsukat befolyásoló valódi szabad akarattal nem rendelkeztek, lakóhelyüket sem ők választhatták meg. Így aztán Austen csak bátyjától várhatta azoknak a körülményeknek a megteremtését, amit későbbi „kolléganője” Virginia Woolf úgy fogalmazott meg hogy "a nőknek rendelkezniük kell pénzzel és saját szobával, ha regényírásra adják magukat. [Ha] (...) meglesz az évi ötszáz fontunk és a saját szobánk; ha szokásunkká válik a szabadság és a bátorság, hogy azt írjuk, amit gondolunk; ha sikerül egy kicsit elszakadnunk a közös nappalitól, és nemcsak azt vesszük észre, hogy az emberek milyen kapcsolatban vannak egymással, hanem azt is hogy milyen viszonyban vannak a valósággal; és ha önmagában nézzük az eget is, a fákat és minden mást;..." 


Wifi jelszó: "Jane 1817"

1809-től a bájos kis hampshire-i településen álló 17. századi ház nyugodt otthonává vált a két testvérnek, édesanyjuknak és egy idős nőismerősüknek. Kellemes kis kert, gazdasági épületek egészítik ki az épületegyüttest. A bútorok, a használati tárgyak a látogató szemével nézve ismerősek lehetnek egynémely BBC filmfeldolgozásból is.

Marmite, a chawtoni ház cicája

Aki ma vesz kézbe egy Jane Austen regényt, egy hihetetlenül modern, friss szerzővel találkozik, holott tavaly volt az írónő halálának kétszázadik évfordulója. Művei méltó kiteljesedési az angol modern regény hagyományának, éles társadalomkritikát megfogalmazva, jellemábrázolásainál mély pszichológiai elemzési készséget felmutatva szórakoztatja az olvasót, mindezt kiváló ritmusérzékkel és humorral előadva.
Helyszínei megválasztásakor nem mozdult el túlságosan lakóhelyétől, a nagy társasági életet biztosító Bathtól, Londontól, Brightontól, valamint Devontól, ahova a családi utazások során juthatott el. Vannak olyan helyszín-leírásai, amik máig beazonosíthatók. A filmes alkotók is közel maradtak Austen eredeti dél-angliai közegéhez, az „Értelem és érzelem”-ben visszaköszön a jellegzetes devoni táj, a „Büszkeség és balítélet” Benett családja a BBC feldolgozásban a wiltshire-i Luckingtonban valamint a közeli Lacockban élt (utóbbi falucskában Harry Potter is megfordult).
De ami a legfontosabb információ még egy 21. századi nő számára is, az az, hogy Mr. Darcy filmbéli kastélya jóval északabbra, Chatsworthben van!


A Virginia Woolf idézet forrása: Virginia Woolf: Saját szoba; [ford. Bécsy Ágnes]. - Bp. : Európa, 1986.

2018. október 18., csütörtök

Kollázs workshop az artKRAFT LOFTban

Feldolgozásra váró plakátok






















Baracsi Katalin, az  ArtKraft Design vezetőjének meghívására november 10-én, 10-13 óra között plakát-workshopot vezetek, amire szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Mimmo Rotella: Marilyn 1963-64
Az első moziplakátokból készült kollázs, amit valaha láttam, Mimmo Rotella olasz művész (1918-2006) munkája volt,
melyet Fellini La Strada című filmjének poszteréből készített.
Hírdető oszlopokról és házfalakról tépkedte le a viharvert plakátokat és korabeli hírdetéseket, összerázta, rétegezte, képpé rendezte zsákmányát. Tőle függetlenül, nagyjából ugyanebben az időben ugyanezt tették Franciaországban a magukat affichistáknak (plakátistáknak) nevező fickók, Raymond Hains, Jacques Villeglé, és a német származású Wolf Vostell is.

Az ötvenes, hatvanas évek ezek, új realizmusnak nevezzük az akkori évek útkereső művészeti törekvéseit. 1959-ben, az első párizsi biennálén mutatták be először széles publikum előtt házfalakról tépkedett papírcafatokból készült munkáikat. Természetesen azonnal botrányt kavartak. Nemcsak azzal, hogy a hétköznapi plakátokat behozták a múzeumba, hanem azzal is, hogy a banális nyersanyagokból olyan táblaképeket alkottak, amik erősen emlékeztettek az akkori idők absztrakt festészetére.

Susanna Lakner: Penelope 2015-2018
Rotella dekollázsait korabeli olasz filmek plakáttépeteiből készítette. Színes, látványos, tipográfiailag érdekes megoldásokból és sztárok színes portréiból ragasztott képei inkább már a pop-art kategóriájába tartoznak.

Katiék egy művészmozi felszámolásakor nagy mennyiségű filmplakáthoz jutottak, amiket délelőtti workshopunkon megpróbálunk a magunk képére szabni, tépkedni, ragasztani.

Délután 14-17 óra között ugyanott notesz workshop lesz. A résztvevők régi magazinokból, filmtekercsekből, vintage fotókból készíthetik el saját Moleskine jegyzetfüzetüket  Baracsi Kati (artKRAFT) és Kovács Andrea (Kurszán) kollázskészítők segítségével.
Andrea munkái itt láthatók: http://www.kurszan.com

A foglalkozást felnőtt résztvevők számára szervezzük, a korhatár 16 év.
Előképzettség nem szükséges.

Susanna Lakner: Rot! Galerie Zero Arts, Stuttgart 2018
























A workshopra szendvicsekkel és Majomkenyér kekszekkel, bonbonokkal várjuk a résztvevőket.
Zene, tea, forralt bor!

A helyszín: artKRAFT LOFT - Budapest, XI. Budafoki út 70.
Létszám: 10 fő/workshop (min. 5 fő-vel indítjuk)
Időpontok: november 10. szombat:
10-13 óra: plakát-kollázs
14-17 óra: notesz-kollázs

Részvételi díj: 15 000 Ft/workshop (7500 Ft foglalási díjjal, melyet október 31-ig kérünk számla ellenében az Artkraft Design Kft. számára átutalni)

Érdeklődni és jelentkezni: info@artkraft.hu email címen lehet, a tárgy: KOLLÁZS WORKSHOP

A részvételi díj tartalmazza a workshopok alapanyagait; eredeti plakátok, régi és új magazinok, vintage fotók,  délután 80 lapos A5-ös Moleskine notesz, ragasztó, olló, farostlemez, karton,
ételt, ital, zene.

2018. október 13., szombat

Egy fontos októberi napon...

Valamikor nagyon nagyon régen, egy távoli naprendszerben két kíváncsi zöldfülű heteken át tanakodott.

- Te tudod ki az a Saját levében?
- Nem, de olvasom a blogját.
- Én már ettem is a sütijeiből az Arnolfini Fesztiválon.
- És ő nem volt ott?
- Háát, nem tudom...
- Hogyhogy?
- Ervin beszélt a sütikről és amikor rákérdeztem, hogy ki ez a Saját levében, csak titokzatosan mosolygott és mindössze annyit mondott: nem árulhatom el. 
................................................................ 

            - Lehet, hogy férfi? Vannak férfiak, akik remekül főznek... 
            - De sütnek is?
...............................................................

- Te, figyelj, az ott a képen egy női bicikli.... 
-  A bicikli nem sokat jelent, útitárssal is mehetett! 
- Hát igen, ez igaz, bár akkor két bicaj lenne...
Egyébként én is próbáltam már tapintatosan kiszedni Ervinből, de elsiklott a kérdés mellett/felett.

-  A tavalyi Arnolfini Fesztiválon Saját Levébennek volt egy pultja, de műsorkezdés előtt már berendezte, mi meg később értünk oda, úgyhogy ott nem sikerült beazonosítani. De nem adom fel, és ha rájövök, mindenképp megosztom veled az információt! 
 - Alig várom!
................................................................... 
- Most jövök az Arnolfini Fesztiválról. Szigorú titoktartásra kötelezve itt küldöm neked a helyes megfejtést. Saját Levében egy kedves, vicces nő és Edinának hívják. De nem tőlem tudod! 

...................................................................
          Aztán csináltunk egy könyvet közösen. Saját levében lett a címe.
Edina dedikál a 2012-es Arnolfini Fesztiválon
















Blogot is csináltunk közösen. Ez a Susannicon. 
A Saját levében könyv alkotói

















Kedves Edinánk, szeretettel gratulálunk a kerek számhoz, minden jót Neked és újabb közös élményeket veled együtt! 


2018. szeptember 26., szerda

Duplaelőny

Intermezzo a Murakami folyamban (semmi spoiler!)
Világirodalmat két nyelven olvasok. Az nyer, ami előbb jelenik meg.
Csak előnyök származnak ebből. Nemrég Murakami legújabb műve
A parancsnok meggyilkolása. Mint kiderült, a német fordítás az angolt is megelőzte.


Nekem a Világvége, és a keményre főtt csodaország volt a beszálló drog, utána igyekeztem behozni a lemaradást, de közben újabb kötetek jelentek meg, így ujjamat az idő pulzusán tartva a legfrissebb Murakamikat fogyasztottam legelőször. Csak a sovány években választok visszafelé az életműből.
Ez a hozzáállás nem okoz nagyobb zűrzavart, mert bár a japán író is ugyanúgy öregszik, mint a többi halandó, hőseinek életkora és időtlen témái nemigen.

Nem tudom pontosan, mi volt az első németül megjelent kötete, - nektek ez nyilván mindegy is -, a folyamatban azonban volt egy hatalmas lyuk az elején, ami nem nagyon tudott betöltődni. Legelső két kisregénye, mellyel berobbant és azonnal irodalmi díjat nyert hazájában, más nyelven olvasóknak sokáig elérhetetlen volt. A mester valami miatt megtagadta a fordítást. Idén megesett a szíve rajtunk, ami talán a nagyszerű fordító, Ursula Gräfe érdeme, kinek hozzáértését leginkább az bizonyítja, hogy
A határtól délre, a naptól nyugatra című kötet, mely sokáig angolból fordítva, Veszélyes szerető címen volt kapható nálunk, az ő eredetiből történt fordítása után került méltó helyére.

Nyár végén, befejezve A parancsnokot, ellátogattam kedvenc könyvesboltomba, hogy visszamenőleg újabb Murakamit horgásszak ki. Ismeretlen című ragasztókötött példány vonzotta magához a tekintetemet. Ez azért volt fura, mert Németországban minden előbb keménytáblával jelenik meg, 1-2 év után csinálnak csak belőle zsebkönyvet. A keménytáblás könyvek csudaszépek és drágák. A zsebkönyvek ára ezek fele, s nagy előnyük, hogy vastagságuk ellenére is könnyebb őket egy kézben tartani a fürdőkádban. Döbbentemből felocsúdva örömmel vittem haza a zsákmányt. Nem csalódtam.

Az előszóból megtudhatjuk, hogyis támadt az írás ötlete, és hogyan találta meg a 29 éves jazz klub tulajdonos a saját írói hangját. A kis kötet előrevetíti azt a szeretnivaló elbeszélő stílust, elmélkedős, rácsodálkozó mégis kissé sztoikus hangvételt, ami azóta is csak rá jellemző, s ami miatt oly sokan szeretjük. És most jön a jó hír, amiről ezenközben magyarul lemaradtam:
a nagyszerű Erdős György után Nagy Anita vette át a fordítói stafétabotot a Geopennél és mint látom, 2016 óta e-könyvben kapható a első két kisregény Hallgasd a szél dalát / Flipper 1973 címen. Idevonatkozó hírforrásokból kiderült, ezzel a kettővel mintegy "Patkány"- trilógiává válik a Birkakergető nagy kaland.
Nekem ezzel adódik is, mivel folytatom az életmű áttekintését, a Birkát akartam ugyanis elkezdeni épp, ha nem jön közbe A parancsnok meggyilkolása. Ezutóbbi magyar fordításáról  sajnos még nincs hír...


2018. augusztus 15., szerda

Zöldeskék hangulatkeltés

Nem, nem kaptunk napszúrást, jól látjuk, hogy az egykori Károlyi palota egyik termében csak úgy lazán oda van dobva  egy kikötői cölöpre egy fecske típusú fürdőnadrág, odébb megcsodálhatjuk Tamási Áron szandálját, ami napjainkban is simán eladható lenne valamilyen divatos márkajelzéssel, mellette Mészöly Miklós hasonlóan trendi napszemcsije villan a tárlatlátogatóra.

A PIM kiállítása megerősíti, hogy a napfény, amelynek tudományosan bizonyított hatása van hormonjainkra, az amúgy borongásra hajlamos írókból-költőkből is előcsalogatta a lazuló, önfeledt, játékos énjüket. Örkénynek mondjuk nem kellett ehhez nap, ő az orosz télben is elsütötte a poént, ha volt. Lipták Gábornak, a balatonfüredi írónak, helytörténésznek, elsősorban barátnak, aki feleségével nyaranta valóságos irodalmi szalont üzemeltetett Füreden, az alábbi sorokat írta:
Kedves Gabus!
Ne haragudj egy ideges bolondra. A háborúban átlőtték a bal fejemet, épp ott, ahol a józan eszem utolsó maradványa székelt. Ennek köszönhető, hogy ott felejtettem valahol a rövid ujjú nejlon ingemet. Kérem Maxit, tegye egy borítékba, Melinda ragassza le, Gabus címezze meg és Pulcsi leheljen rá csókot, mert a testemen hordom a szóban forgó inget. (…)
Sokszor ölel agylövéses barátod
Pista
1959. júl. 16.
Kedves Gabus!
Ing nélkül járok, csak a szőr borít, mert nem jött meg a nejlon ing. Nem szokás a vendégek ottfelejtett fehérneműjét eladni és így pénzhez jutni. (…)
A báli viszontlátásig ölel
hű barátod
Örkény István

Az amúgy nem nagy kiállításon, merthogy szívesen nézegetné az ember még több teremben is, a stégről szaltózó Juhász Ferenc fotója mellett még filmrészleteket is láthatunk, pl. az Esterházy és a Balassa családról a strandon, vagy Vas Istvánról, ahogy élre vasalt pantallóban és fehér ingben áll a strand lépcsőjén, onnan nézve a vízbe merülő Böll házaspárt, akik német turistaként jobban bírták a hideg vizet, mint a magyarok. Vashoz hasonlóan Szabó Lőrinc és Weöres Sándor sem vált meg ikonikus outfitjétől, a képek tanúsága szerint hullhatott rájuk jégeső vagy perzselhette őket kánikula, a kihajtott fehér gallér és a zakó elengedhetetlen volt. Göncz Árpád pedig hasonló, vagy tán ugyan abban a csíkos melegítőben volt a hetvenes években Szigligeten, mint amilyenben én láttam először tíz évvel később egy másik alkotóház udvarán, Iszkázon. 

Valóban úgy van, ahogy a szervezők írják, hogy a kiállítás megtekintése közben a látogatók előhívhatják saját balatoni élményeiket is. Ezt azzal is segítik, hogy ha az ember leveszi az egyébként nagyon igényes fotókkal és idézetekkel megtöltött kiállítási kiadványról a védőborítót, láthatja hogy a könyv tervezői majdnem eltalálták a keménytáblán a Balaton jellegzetes zöldeskék színét, ami sokunk szívét megdobogtatja, ha bizonyos légköri-hőmérsékleti körülmények között bámuljuk a víztükröt.

Én bepakolnám ezt a tárlatot egy buszba, ahogy az Arany kiállítást is tették, sőt, talán inkább lakókocsiba és végigturnéznám vele a tavat, Arácstól kezdve Füreden, Tihanyon, Sajkodon és Szigligeten át egészen Becehegyig, majd Györökig, onnan meg már csak egy ugrás Akarattya, persze a déli parton visszafelé, hogy minél többen megnézhessék. 

Balatoni nyár: Írófényképek az 1950-es, ’60-as, '70-es években 

Kapcsolódó cikkek a Susanniconon:

2018. július 17., kedd

Alámerülni

Murakami Haruki A parancsnok meggyilkolása

Alaptalan volt a félemünk, hogy az 1Q84 után hosszan pihen majd kedvenc írónk. A parancsnok meggyilkolása ugyanolyan kiadós olvasmány, mit az 1Q84 volt és nagyon kívánom nektek, hogy hamarosan megjelenjen magyarul is.

A Murakami hősök hétköznapi problémái kezdetben ugyan hasonlóak lehetnek a mieinkhez, megoldásuk azonban olyan paralell univerzumban megy végbe, amelybe úgy merülünk bele olvasás közben, hogy legszívesebben le se tennénk a könyvet, míg végére nem járunk a dolgoknak.

Murakamit szeretni olyan, mint Wes Andersont, vagy Denis Villeneuve-öt. Egész biztos lehetsz, hogy olyan filmet fogsz látni amilyet addig nem láttál. Függetlenül attól, hogy tetszik-e vagy sem, garantáltan máshova visz agyad útvesztőiben, mint a mainstream.

A főhős ezúttal egy festő. Önmagát inkább jó mesterembernek tartja, mint művésznek. Portréfestésre specializálódott, jó megfigyelőképessége és karakterábrázoló tehetsége megállás nélkül termeli a megrendelőket. Tokióban él a feleségével látszólagos harmóniában, míg egy nap párja, Yuzu bejelenti, hogy mást szeret. A portéfestő felkerekedik, hogy feldolgozza a problémát, végigautózza Japánt, majd letelepszik egy barát házában, amely a híres festő, Tomohiko Amada otthona volt. Egy nap a padláson felfedez egy akkurátusan becsomagolt festményt s ezzel misztikus események sorozata veszi kezdetét.

Sok minden egyesül ebben a könyvben. Az alapszituáció hasonlít 
A kurblimadár legendájához  és az 1Q84 eseményei is eszünkbe jutnak közben. A rutinos Murakami olvasó a vége felé nagyjából sejti, hova mennek ki az események, de ez egyáltalán nem okoz csalódást, hiszen mindez olyan érzés, mintha megint egy kedves rokonnál tennénk látogatást, aki whiskyvel kezében mesél nekünk az életéről s közben szól a zene a háttérben. Készít nekünk egy salátát, egy omlettet tofuval és kint cérnaszerűen esik az eső, mint egy Hokusai festményen.

2018. június 18., hétfő

ÉLJEN CAULI!

Kedves barátunk és alkotótársunk Torma László, vagy ahogy a nemzetközi mail art szcéna ismeri és szereti  TORMA CAULI, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott munkatársa a mai napon 70. évében lépett. Sok szeretettel gratulálunk, vidámságot, jó egészséget és sok sok energiát kívánunk!

2018. június 11., hétfő

Alkonykapcsolás a Könyvhéten

Turbuly Lilla  legújabb kötetéből Kátai Kinga, Madák Zsuzsanna, Sztarenki Pál és Mihály Péter, a zalaegerszei színház művészei mondtak verseket
a Mimosa Lounge kávéházban. A szerzővel Gyenes Imre beszélgetett.

Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A budapesti bemutató helyszíne a Margó fesztivál volt, ahol Fabók Mariann olvasott fel a kis kötetből.  "Margó" fotók: Valuska Gábor & Posztós János



Benedek Anna, Turbuly Lilla és Rakovszky Zsuzsa a GPS nélkült hallgatják

GPS nélkül

Ha nem vakít úgy a nap…

Ha más irányból érkezem…

Ha épp fel nem tartanak,

talán időben észreveszem,



hogy ott az a kijárat,

hiába nem jelzi semmi,

itt most karambol várhat,

hát arra kellene menni.


 
Bár lenne nálad vagy nálam,

hogy el ne tévedj végképp

(titkos, víz alatti áram),

egy láthatatlan térkép.



Hallható szavak nélkül

ismételgetné szüntelen:

aki itt marad végül,
nem te vagy, értsd meg, nem te, nem.



És jó volna el is hinnem:

akármi lesz a végén,

hogy nem múlik minden, minden
a "véletlen zenéjén".



2018. június 8., péntek























A brunch nagy választéka az előző napi maradék, hétfőn ne együnk halat, mert azt még biztos, hogy pénteken fogták, óvatosan a kardhallal, többnyire tele van férgekkel.  Egyetlen szakácskönyvből nem tanultam annyit az evésről, mint Anthony Bourdain konyhafőnök könyvéből. Sosem felejtem el, ahogy leírta kisgyerekkori találkozását a francia konyhával, a sózott vajjal... most is beleborzongok.

Aztán megjelent a tévében. Nem lehetett nem szeretni ezt a vagány hozzáállást a főzéshez, ezt a parttalan érdeklődést az idegen konyhafazekak iránt. Tiszta rock and roll volt ez az ember. Sosem tudjuk meg, miért volt elég neki mégis.
Pénteken holtan találták strasbourgi hotelszobájában. A Parts of Unknown sorozat új részének forgatására érkezett Franciaországba. 61 éves volt.

2018. június 4., hétfő

Turbuly Lilla új kötete

Susanniconon innen és túl, olvasóknak és alkotóknak egyaránt örömhír, hogy Turbuly Lilla új könyvvel jelentkezik az Ünnepi Könyvhéten! A korábban már itt-ott megjelent versek újabbakkal kiegészülve a Prae.hu és a Líra és Logika Kulturális Alapítvány kiadásában jelennek meg, Lakner Zsuzsa érzékeny "csomagolásában".

Az Alkonykapcsoló című verseskötetet, melynek elnevezésére nagyon demokratikus módon a Facebook népe is szavazhatott, a Margó Irodalmi Fesztiválon is bemutatják. A szerzővel a fülszövegeket jegyző Rakovszky Zsuzsa író, költő, műfordító és Benedek Anna szerkesztő beszélgetnek. Közreműködik: Fabók Mariann színművész. 
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum - Lotz-terem
Időpont: 2018. június 9. szombat 17:30

Lilla ugyanezen a napon 15.00 órakor a budapesti Vörösmarty téren dedikál, a József Attila Kör alkotóinak társaságában. 

Zalaegerszegen 2018. június 5-én 18.30-kor mutatják be a könyvet a Mimosa Lounge kávéházban.

"Ritka az olyan verseskötet, amelyet az ember egyfolytában, örömmel olvas végig az első verstől az utolsóig, és amikor befejezte, azt szeretné, ha legalább kétszer ilyen hosszú lett volna." (Rakovszky Zsuzsa a kötetről)
Lilla dedikál a 2011-es Könyvhéten a Vörösmarty téren.

2018. április 30., hétfő

Vándorművészek


Agnès Varda és JR egyenként is zseniális, de amikor egy tapasztalt, sokfilmes, világhírű rendező és egy szenzációsan eredeti fiatal alkotó összedugja a fejét, valami elementáris születik.

Ügyködésüket több mint egy millióan követtük az INSTAGRAM-on, Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmjüket most mutatták be a magyar mozik.

 JR 2014-es Baden-Badeni kiállításáról írt élménybeszámolómat  itt olvashatjátok.

2018. április 24., kedd

Május 12, a Kollázs Világnapja


A budapesti kollázs - és fotóművészetre fókuszáló TOBE Galéria felkérésére május 12-én kollázs workshopokat tartok.
A világ egyedüli kollázsszaklapja, a kanadai székhelyű Kolaj Magazine erre a napra hírdette meg a Kollázs Világnapját, így mi is részei leszük az ünnepnek. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szívesen vagdosna és ragasztgatna pár órát velünk.

Előképzettség nem szükséges, a workshopok mindenki számára nyitottak, de a férőhely limitált (6 fő/alkalom) és a délelőtti csoport már betelt.

Bródy Sándor u. 36., Budapest, 1088
Jelentkezéshez kérjük írj egy üzenetet emailben: info@tobegallery.hu

2018. április 12., csütörtök

Élő szóban szóról szóra















Aki lemaradt Zsubori Ervin kiállításának megnyitójáról, remek összeállítást láthat a DunaMédia televízió jóvoltából a Sziget Magazin című műsorban.

2018. április 11., szerda

Turbuly Lilla: A szófelszedő

  Lakner: Az Anyák és lányok sorozatból  2016
Minek mennél egyetemre? Legyél inkább
í-r-ó-g-é-p-s-z-e-r-e-l-ő,
az jó kis szakma, biztos kereset –
mondta a nagybátyám, öt perccel az
írógép-dinoszauruszok kihalása előtt.

Nem lettem írógépszerelő, ahogy
ernyőjavító vagy szemfelszedő sem.
Helyette – hajléktalan a csikkeket –
elejtett szavakat szedegetek, szerelgetek.

Nem védenek az esőtől,
és nem élek meg belőlük,
viszont, ha szemfelszedésben nem is,
ha-ris-nya-szem-le-fut-ta-tás-ban
verhetetlen vagyok.

(Nem verhetetlen, hanem
élhetetlen vagy te, édes lányom,
tudtam én azt mindig, de hogy ennyire?! –legyintene Matyi bátyám, ha élne.)


A vers hamarosan Turbuly Lilla "Alkonykapcsoló" című kötetében jelenik meg.

2018. április 6., péntek

Becht Rezső: A nagy infláció

Valójában még csak 1946-ban vagyunk, abban az esztendőben, melynek az első hét hónapját a küzdelem az infláció tüzes leheletű sárkányával töltötte be. Az akkori bank- és vállalati pénztárosok még ma is hideg verejtékben fürödve riadnak fel, ha ezekről a hónapokról álmodva mellükre ül a könnyű nullák miriádjaiból egybegyúrt hegynehéz szörnyeteg.
Amikor a pengő folyton hosszabbodó null-sleppje már nem fért bele az üzleti könyvek rovataiba, sem pedig az átlagemberek fejébe, akkor megszületett a millpengő, vagyis az egymillió pengőnek értendő pengő.
Így például májusban a Ludas Matyi című vicclap egy-egy száma már 100 millpengőbe került. Persze csak átmenetileg, mert csakhamar a millpengők elé is oda kellett mondani a legfantasztikusabb számokat, a trillióig, melyet csak matematikatudósok tudtak leírni. Így jött aztán létre a billpengő és az adópengő, melyeket az infláció árja éppúgy elsöpört, mint a megvadult folyam a nyúlgátakat.
Elértéktelenedett papír pénzek 1946-ban  MTI
Ezekben a hónapokban a nyomor mindenkori vámszedői kivételével az ország lakosságának el kellett szenvednie a háború szörnyűségeivel rokon, csak nem olyan véres, ám az idegeket éppúgy ronggyá tépő pénzromlás őrjítő boszorkánytáncát. Batyuzott az ország, visszaesett a cserekereskedés korszakába. Elgyötört családapák és anyák a batyuzás keserves útját járták a környező falvakban, hogy az utolsóelőtti lepedőért, vánkosért, a stafírung megmaradt darabjaiért némi lisztet, egy kis zsírt vagy főzelékfélét cseréljenek a gyerekek számára.
A két gyár központi pénztárának főpénztárosa négy sűrűn gépelt oldalon rögzítette le egyetlen délelőttnek, 1946. július 8-nak pénzügyi problémalavináját, melyben a sima pengő, a millpengő és az adópengő, a fizetések és bérek, a kalória-megváltás és az előlegek, a dolgozók vonakodása, a rossz pénzt elfogadni és helyette élelmiszer követelése, a Fehér megyéig kalandozó gyári élelemszerző utak, autós expedíciók küzdelmei, a harc a bankkal 50.000.000 adópengő, és a postahivatallal 200.000.000 adópengő folyósítása végett, a dolgozók lisztjegyeire és otthoni villanyszámláikra szükséges pénz előteremtése stb. stb. pokoli kánkánt jár.
Bérfizetés szinte naponként volt, s kézhez kapott keresetével mindenki azon nyomban rohant, hogy bérét árura váltsa át, mielőtt még mélyebbre zuhan az értéke. Áru viszont alig volt, mert akinek volt, az csak annyit mert pénzzé tenni, amennyi létfenntartásához okvetlenül szükséges volt, vagy  spekulált vele és rejtegette. Egy tragikusan groteszk labdajáték folyt az országban: a labda a pengő volt, melyet mindenki olyan riadtan dobott tovább másvalakinek, mintha parázs lett volna.
Amikor aztán a bolondokházát már majdnem szétvetették az elmeháborodott jelöltek, amikor a tojás már 120.000 millpengőbe került, akkor 1946. augusztus 1-én megjelent az új, értékállónak remélt pénz, a forint és ezzel az egész nullakarnevál egy csapásra véget ért, s a kimúlt, értéktelen pénzjegyek konfettiként borították a söpretlen utcákat és tereket. Mondhatnám úgy is, hogy a ragadozó feketézőkkel, spekulánsokkal, csereberélőkkel, vetkőztetőkkel teli pengő-őserdőre nyár közepén leszállt a fagy és lemarta az addig eszeveszetten burjánzó pengőlombozatot, hogy augusztus l-ére oda terítse vastag avarszőnyegnek, melyben térdig gázolt az ország népe, ám kezében már új reményt, új ígéretet lobogtatott – a forintot. Az új pénzegység, a forint egyenlő volt 200 millió adópengővel, vagy 400.000 billió billpengővel, avagy 400.000 trillió millpengővel illetve 400.000 quadrillió pengővel.
A forinttal újra eljött a fillérek ideje, a váltópénz megbecsülésének kora. Már nem aktatáskában cipeltük a pénzt, hanem lapos patkóbugyellárisban. A nullák szökőárja megszelídült, összeomlott és meghunyászkodva visszahúzódott a csillagászok számításaiba.

2018. április 5., csütörtök

Képnézők és képmutatók

Zsubori Ervin Szóról szóra Városi Galéria Szigetszentmiklós

Draskovich Edina fotói a megnyitón





Szóról szóra

Zsubori Ervin retrospektív kiállítása ma nyílik a szigetszetmiklósi
Városi Galériában.


2018. március 29., csütörtök

Visszatekint, a jelenben alkot, előre néz

A szerkesztőségi kollegák, az alkotótársak, de talán az Arnolfini Fesztiválok rendszeres résztvevői sincsenek mind teljesen tisztában vele, mi mindenre terjed ki Zsubori Ervin tehetsége és kreativitása. Feladattól és eseménytől függően olykor csak egy egy szelet bukkan elő, s hogy a szálak hogyan kötődnek egymáshoz, hogy alkotnak nagy egészet, az csak hosszas megfigyelés után válik nyilvánvalóvá.
Ezért nem csoda, hogy bár Szigetszentmiklós évtizedek óta az otthona, ahol a Városi Galéria kiállításainak is rendszeres látogatója, alkotó művészként sikerült éveken át inkognitóban maradva szemlélnie az eseményeket.
A tavalyi, S. Nagy Katalin által rendezett Sziget című csoportos kiállítás résztvevőjeként bukkant elő rejtekéből. Ebből az alkalomból a helyi tévében beszélgettek vele az elektrografikáról, idén pedig a galériában hamarosan látható, mit is ért ezalatt. Visszatekintésnek nevezi a tárlatot, melynek a Szóról szóra, elektrografikus szövegszövetek 1991-2018 gyűjtőcímet adta.
A tágas kiállítóteremben a látogatók tanúi lehetnek, milyen utat járt végig a művész az Árnyékkötők csoportosulás egyik alapító tagjaként a fénymásolóval való kísérletezéstől a számítógéppel való alkotás művészi lehetőségeinek kutatása közben. Szöveg és képi játék egyesült erővel hat a nézőre.

A kiállítást április 5-én 18 órakor Láng Eszter képzőművész fogja megnyitni. Ütőshangszeren közreműködik: Schüszler Boglárka és Zsubori Eszter

A tárlat  május 10-ig tekinthető meg a szigetszentmiklósi Városi Galériában  hétfőtől péntekig 11-18-óráig, szombaton 9-13-ig.

2018. március 17., szombat

"Kleister" / vágva-ragasztva


„csak szélein 
/ járunk széttépni 
/ ami volt 
/ és / mégis 
/ újra / összerakni
/ egész helyett 
/ máshogyan
/ csak falatnyi 
/ van / oda / már”
(Lilla / Turbuly)

/a kollázs arról szól, hogy / dolgok / amelyek arra várnak, hogy a helyükre kerülhessenek / a belecsomagolt számos kinccsel valahol mégis más minőség / fut össze / végre / pontosan a megfelelő időben kerül egy odaillő elem az ember keze ügyébe / 

/a kollázsolással össze lehet kötni az időt / mindenre lehet reflektálni / nyersanyag van elég, és ha kész egy kép / azonnal világossá válik, hogy ez / szól / 

/ Kollázsokban / lehet hűséggel ragaszkodni / azonban új rétegeket is lehet húzni a meglevőkre / nagy kollázsunk az életünk tükre / több részlet bonyolult kapcsolódása adja a képet / 

/ A kollázsban / alkotó ember / nem eljutni, hanem tartozni akar valahová / műterméből kilépve egy elburjánzott fűszernövénykertbe jut / nem ihletre vár / kitartóan dolgozik / ollószemmel / ragasztókézzel / a legtöbbször egyszerűen kimetsz / s ráilleszti egy másikra / megmagyarázhatatlan erők vezérlik / ez egyfajta megváltozott tudatállapot / a „kell/nem kell“ gyors eldöntésében szerzett rutin / 

/ egy alkalmas kép, egy inspiráló alaphelyzet kell csak hozzá / mint egy pszichoanalitikus ülésen / adják / magukat a képrészletek / nem új képeket / alkotni a semmiből, hanem újrarendezni a meglevőket / 


/ Susanna Lakner / a művei, a művészete / aminek értelemszerűen a falon a helye / könyvillusztrációkban / plakátokon / kihívás a szemnek / mélyebb szemlélődésre kényszeríti a nézőt / sosem unalmas / hiszen / a kollázs / egy kollázs / nem manipulálni akar / sohasem fejthető meg teljesen / 

/ számára a világ / puszta jelenlétével / aprólékosság; / műfaj / felszabadult játék és vasfegyelemmel végigvitt koncepció; váratlan képzettársítások / pontosan tudja, hová kell nyúlnia / kirajzolt ösvényein órákig sétálgathatunk / természetességgel és könnyedséggel ragaszt / A kollázsolás automatikus / képtársítás / folyamatként indul be / nem üzenni akar, hanem látni tanít / azt, ami elveszett, vagy nem is volt soha, de épp lehetne is / 

/ a műhelyében készülő munkák megjelenési módja / néha a monitor vagy a zsúfolt munkaasztal / nyilván a kollázskészítők eszköze / benne egy kissé nyitott olló / újrahasznosított modern információhordozó, nyomtatott kép- vagy szövegrészlet, és főképpen a betű / a kivágat helyén / a munkáló olló / finomságáról az ujjbegy bőre győződhet meg 


/ Lakner Zsuzsa kollázsokká transzformált / originális alkotáselemekből egymásra épülő világa / lefegyverző gondolati és materiális változatosság / kérlelhetetlen koherencia / ennek minden következményével együtt / a helyén van / az univerzum szimbóluma / leben und kleben

/ levelet hozott a Posta / olyan levelet ahol még a boríték is kidobhatatlan /

Lakner Zsuzsa kiállítása a stuttgarti Zero Arts galériában nyílt meg tegnap:  
2018. március 16. – április 20.

Fotók a tegnapi megnyitóról:





A fotókért köszönet Hoffmann Tamásnak és Hoffmann Mártának.

2018. március 14., szerda

A ragyogó gyermek

Május 27-ig látható a Jean-Michel Basquiat művészetét és alkotó közegét bemutató kiállítás a frankfurti Schirnben. A londonból idevándorolt kiállítás alkalmából érdemes megnézni ezt a remek filmet, melyben pályatársak, kortársak és maga Basquiat beszél arról a rövid, de nagyon intenzív művészi korszakról, amiben élt és alkotott ez a zseniális lény, akinek szelleme ma is inspiráló erővel hat mai alkotók ezreire.
Én élőben először 2010-ben találkoztam lehengerlő alkotásaival, melyeket könyvekből és nem utolsó sorban kortársa, Julian Schnabel remek filmjéből már ismertem. Élménybeszámolómat itt olvashatjátok.

2018. február 26., hétfő

A két Láng Eszter egyike

Február elején nyílt Láng Eszter Történetek a tájról című kiállítása a Miskolci Galériában. A tárlaton 67 munka látható a sokoldalúan kísérletező művész alkotói mikrokozmoszából a pasztelektől a festményeken át a performanszig. Két Láng Eszter, írtuk a címben, hiszen képzőművész tevékenysége mellett van egy másik, párhuzamos élete; a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen világgazdaságtant tanít. Hogy mi az oka ennek a kettőségnek és hogyan fér el ez egy jól organizált életben, erről mesél ebben a rövid filmben.

A kiállítás március 4-ig látogatható. A felvételen beszél Pataki Gábor is, akinek megnyitó szövegét az Arnolfini Szalonban olvashatjátok.

2018. február 18., vasárnap

Mindannyiunk családregénye

Závada Pál Idegen Testünk Magvető 2008

Apátok egy konok sváb – sóhajtott anyánk, ha valamiben éppen nem tudtak zöld ágra vergődni egymással. Ez volt a maximum, ami a családunkban származástechnikailag szóba jöhetett. Mi ezzel úgy voltunk, mint Connor MacLeod, a highlander, amikor a kérdésre, honnan származik, így válaszol: különböző helyekről. (Ezt a választ én is szeretem használni, ha valaki akcentusom alapján próbálja kitalálni, hogy holland vagy cseh felmenőkkel rendelkezem-e.) Nálunk természetes volt, hogy apám vasárnaponként a német nemzetiségi rádióműsort hallgatta, miközben nagyanyám és dédmamám bunyevácul diskuráltak egymással.

Mikor iskolába kerültem, osztálytársaimnak igen változatos családneveik voltak, és mindegyik abszolút természetesnek, egyenértékűnek hatott. Augusztin, Böhm, Brassányi, Hoffmann, Horváth, Illár, Miske, Papp, Schrammel, Szabó, Szedlacsek, Temesi, Tóth, Török – nekem kifogástalan magyar név volt mindegyik, ugyanazt a nyelvet beszéltük, eszünkbe nem jutott volna az eredetük, jelentésük után kutatni. Egy évig nálunk tanult egy keletnémet lány, Kerstin Koch; ezen sem döbbentünk meg.
Mivel otthon senkinek a származását nem taglaltuk, így a zsidó szó sokáig ismeretlen volt számomra. Ritkán – ha vendégségben, társaságban voltunk – elhangzottak utalások, de nem értettem, mit jelent, ha valakit ezzel a jelzővel illettek. Mi az, egy népcsoport, egy vallás, és mi benne a különleges, ami miatt csak suttogva beszélnek róla? A válaszokat az irodalomból és a filmekből tudtam meg. Ma már tudom, hogy a zsidók azok, akik kultúrával, tudománnyal, műveltséggel és humorral gazdagítják a világot.
Ezek az emlékek villantak fel bennem, amint olvasni kezdtem Závada Pál Idegen testünk című könyvét. A történet egy heterogén rokoni-baráti kör alkalmi összejövetelének fókuszából zoomol ki és ad átfogó képet az európai civilizáció huszadik századi megroppanásáról. A társaság 1940 szeptemberében találkozik Budapesten, Észak-Erdély visszacsatolásának napjaiban, és az aktuális eseményekre reflektálva hántanak le egyre újabb rétegeket a komplex társadalmi és történelmi összefüggésekről, különös tekintettel a zsidó származású magyarok kiközösítésére és előrevetülő üldöztetésére. Az írónak sikerült egy áttekinthető közösségen keresztül egy egész társadalmat a maga bonyolultságában leképeznie.
A származás, a vallás, a politikai világnézet, a családi hierarchiában elfoglalt szerep vagy a nemi orientáció a személyes sorsok és karakterek végtelen variációját hozza létre. Miközben egymás közötti kapcsolatukban a nemzetiségi vagy vallási különbségeket több-kevesebb sikerrel ignorálják vagy áthidalják – szerelmek, házasságok, barátságok jönnek létre –, általános előítéleteiket, averzióikat nem mindig tudják elhagyni. Némelyek nem veszik észre, hogy a társadalmi szinten elfogadott és támogatott antiszemitizmus, idegengyűlölet saját életükre fog visszahatni, és számukra fontos embereket kitaszítani, elpusztítani vagy száműzni.
A látszólag lazán sodródó elbeszélői módszer valójában egy pók precizitásával szövi a történetek hálóját, melyben minden és mindenki több szálon kapcsolódik egymáshoz. A mesélő személye olykor mondatonként is változik, a szereplőket felváltva szemléljük kívülről, majd szinte a fejükbe bújva halljuk egyes szám első személyben fogalmazódó gondolataikat. Ez a technika nagyon olvasmányossá teszi a könyvet, Závada nyelvezete pedig hihetetlenül gazdag, szenvedélyes, szeretettel teli, eredeti. Történelem- és helytörténeti könyvként is nagyon informatív olvasmány.
Závada Pál nagyszerű kötete tágabb értelemben az én családregényem is. A könyvbéli Flamm család faárukereskedői beszállítói lehettek volna újpesti sváb asztalos rokonaimnak. Családom felvidéki és újvidéki ágai átélték az itt leírt történelmi viharokat. A háború utáni kitelepítések a mi svábjainkból is sokat elsodortak. De igazából ez mindannyiunk családregénye. Megrázó, tragikus mű, mely kíméletlenül szembesít bennünket azzal a ténnyel, hogy az ember legnagyobb ellensége az ember maga. Napjainkban sajnos ugyanúgy, mint 1940-ben.
Utóirat: Apám konoksága csak egy volt számtalan jó tulajdonsága közül.
Hoffmann Tamas

Párhuzamos elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2018 februárjában, Stuttgartban | Megjelent 2018. február 18-án, a Susanniconon és az Arnolfini Szalonban

2018. február 12., hétfő

Farkas István a Tolnay Szalonban

Január 19-én nagy érdeklődéstől övezve nyílt meg a „Festő születik” című kiállítás a Madách Színház Tolnay Szalonjában. A tárlat a korábbinál szélesebb körű válogatás Farkas István (Wolfner István 1887-1944) festőművész korai rajzaiból, dr. Cseuz Regina gyűjteményéből. 

Az 1906 és 1909 között keletkezett ceruza- és szénrajzok Farkas István tanulóévei alatt készültek a Nagybányai Művésztelepen, és hét évvel ezelőtt kerültek a műgyűjtő és műértő dr. Cseuz Regina tulajdonába. A képek egy részét 2012-ben a budai Revita Rendelőben kiállították, ahol a kiállítás ideje alatt Farkas István monográfusa S. Nagy Katalin művészettörténész előadást tartott Farkasról és a kiállított művekről. 

A mostani kiállítás a tulajdonos újabb kezdeményezése arra, hogy minél többen felfigyeljenek a 20. század egyik legkiemelkedőbb, de méltatlanul kevéssé ismert festőművészére, illetve akik ismerik, azok megcsodálhassák a művész ezen korai műveit is, a szénnel vagy ceruzával készített férfi és női egészalakos tanulmányrajzokat és portrékat, amelyek előrevetítik zseniális életművét.  

A kiállítást S. Nagy Katalin művészettörténész rendezte, és Szüts Miklós festőművész nyitotta meg. A tárlat 2018. február 25-ig tekinthető meg a Tolnay Szalonban (Erzsébet krt. 33.), az előadások előtt és a szünetekben. 

A Képírás című folyóiratban érdemes elolvasni S. Nagy Katalin írását Farkas István korai rajzairól. Szüts Miklós megnyitójának szövege az Arnolfini Szalon oldalán olvasható.

2018. február 6., kedd

Becht Rezső: Levelek Európából 2.

Sopron első bombázása, 1944. december 6.

A lelkihasadásnak valami különös állapotában éltünk. Az angol, az amerikai és a moszkvai rádiók titokban hallgatott és súgva továbbadott hírei tartották bennünk a lelket. Félelemmel vegyes rokonszenvvel néztük a testi és lelki börtönünk fölött elszálló amerikai gépeket, amelyek minden pillanatban kioldhatták halálthozó terhüket. Mi lesz, ha egyszer kioldják? Lesz-e elég lelkierőnk, hogy otthonaink romjai fölött se rendüljön meg hitünk az igazság és emberiesség győzelmében?
A választ megadta december 6-a. Úgy kezdődött, mint más napokon.
„Berepülési veszély!"
Amerikai gépek Magyarország felett / Fortepan
„Zavarórepülés Nagykanizsa, Zala!"
„Kisriadó Nagykanizsa, Zala, Szombathely, Sopron!"
A gyár kapuja kitárult. Mindenki sietett haza, különösebb izgalom nélkül, de hajtva a „talán mégis" sarkantyújától.
Odahaza a lakás fürdött
a decemberi napfényben.
A könyvek, kották, képek, szőnyegek, a csillár, a zongora,
a tárgyak gyanútlanságával itták magukba és sugározták
a vidám fényességet.
A kandalló békésen árasztotta
a meleget, a hálófülkében
halkan duruzsolt a rádió.
Most megszakadt a zümmögés: „Nagyriadó – Sopron!!"
Felbőgtek a szirénák. Százegynéhány nagyriadó beidegzett gyakorlatával elvégeztem az előírt előkészületeket: ablaknyitás, ajtók kitámasztása, gázelzárás, s a többit, ahogy a rítus előírja. „Dél felől nagyobb ellenséges kötelékek repültek be az ország légterébe" – jelentette a rádió és tovább zümmögött.Télikabátban Kosztolányi Ákom-bákom-ját olvastam a nyitott ablaknál és időnként átnéztem a pályaudvarra, ahol egy hosszú vöröskeresztes-vonatot tologattak. A nagy téren, köztem és a sínek között, a nyilvános óvóhely bejáratánál két férfi beszélgetett. A rádió halk fütyülés után ismét jelentkezett: „Újabb erős kötelékek repültek be! Irány: észak!"
Ekkor már hallatszott a Károly Magaslat mögül az első kötelék tompa dübörgése. A veszélyérzet néhányszor végighúzta érdes ujját a szíven.
De a kötelék lihegve elúszott a város fölött. A második, a harmadik is. Csönd lett. Lent a téren, az óvóhely előtt újra megjelent a két ember. Sütött a nap és az antennadróton az ablak előtt egy cinke hintázott. Később –
a kutyák karüvöltésétől kisérve – újra felhangzott a hegy mögül a morgás. Valahol északon már bombázott az első hullám. Nálunk még béke volt, csak a morgás erősbödött.
Aztán hirtelent, átmenet nélkül, az izmok eszeveszett működésbe kezdtek. Az a két ember ott lent, az óvóhely előtt, égnek lódította karját, valamit kiáltott és hanyatt-homlok eltűnt a föld alatt. És már ugrottam én is.
Ki a szobából, ki a lakásból, robogtam le a lépcsőn két emeletet. Már az utolsó kanyarnál voltam, amikor szemközt a lépcsőház ablakában egy égnek törő tűzoszlop tükörképét láttam s rögtön utána a pokol vaskapujának kicsapódását hallottam, amitől megrengett a ház és a falnak lódultunk mi hárman, elkésettek. A másik kettő az utcáról rohant be vakon a rémülettől,
s lesodort magával a pincelépcsőn, be az óvóhelyre, ahol abban a pillanatban aludt ki a villany egy újabb robbanástól. Ötven ember kiabált, sírt, imádkozott és sikoltozott ott lent a vaksötétben, dülöngélve, egymásra borulva. Két kéz eszelősen megragadta a karomat, a vállamba egy idegen fej fúródott menedéket keresve.
Felkattantottam a zseblámpámat s a fénycsóvában idegen leányarc jelent meg, halálsápadtan a rémülettől, és a fehér arc oválisából óriásira tágult fekete szempár meredt a megváltó fénybe.
A világosság néhány pillanatnyi enyhülést varázsolt a lelkekbe. Néhány csitító szóra elapadt a hangzavar, csak nehéz sóhajok és reszketeg sírás fokozta a dermedt csöndet.
De már hallatszott a második hullám dübörgése. Az anyák maguk alá szorítva gyermeküket, újra a padlóra vetették magukat, mások takarók alá kuporogtak. A szép idegen leány a lábamnál nyöszörgött és nem engedte el a kezemet. Valaki hangosan imádkozni kezdett: „Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes..." A többiek átvették az imát, s minél erősebben zúgtak felettünk a gépek, annál hangosabban, rimánkodóbban zúgott az ima is.
Odafönt a vészes dübörgés már-már az elviselhetetlenségig dagadt, aztán kivált belőle egy külön sivítás, amely minket vett célba és folyton közeledett... közeledett... kivédhetetlenül.
Irtózatos csattanás rázta meg a házat. A pince padlója egy szilajat ugrott, majd még néhányat. Kettétört az ima, a torkomat valami halálos, sosem érzett szag fojtogatta, s a beálló csöndben hátborzongató csörömpöléssel hullottak alá a két emelet ablaktáblái.
– A lakásom! A könyveim! A zongorám! – kiáltotta bennem valaki. Nem hangosan, nem is kétségbeesetten, csak béna csodálkozással.  – Fel kellene futni... segíteni... Nem hagyhatom egyedül őket! De odakünn zengett és recsegett a világ, a rengő pincében pedig hullott a vakolat a görnyedt nyakakba. Most csöndben voltak a padlón fekvők, a térdelők és a lócákon gubbasztók.
A szájukra vizes kendőt szorítottak, s míg fülük a végső, a halálos csattanást várta, szívük görcsösen reménykedett.
Mi történik ilyenkor a lélekkel?
Azt hiszem, sokkal kevesebb, mint emberi hiúságunk hinni szeretné. A lélek elbújik, elalszik vagy elájul. Az uralmat a test, az idegek, a szív és az állati ösztönök veszik át. A léleknek hűtötten tűrnie kell, hogy a test reszket, az idegek eltépik az istrángot, a szív a gégében zakatol és az ösztönök eszeveszetten hadakoznak a megsemmisülés ellen.
A „lelkierő" többnyire csak közömbösség a veszéllyel szemben, fantáziahiány, ritkábban önfegyelem, még ritkábban a vallásos hitnek kivételes emelkedettsége vagy a sztoikus bölcsesség páncélja.
Ilyenkor az ember nem gondolkodik, legfeljebb egyetlen gondolatba kapaszkodik, amely lehet: „Istenem, csak már vége lenne!" –  vagy „Ránk szakad a ház és megfulladunk!" – vagy „Csak neki ne essék baja" vagy „Csak gyújtóbombát ne kapjunk!".
1915 januárjában, amikor egy lengyel falu végén hetedmagammal, mint hadifoglyot falnak állítottak, mert állítólag az egyik fogolynál dum-dum golyót találtak, a megkegyelmezésig tartó félórát minden nagyobb lelki megrázkódtatás nélkül bírtam elviselni, mert a rettenetes hidegtől a nagy lábujjam annyira sajgott, hogy nem engedett egyébre gondolni. Ott, a pincében, a nálam védelmet kereső leány táplálta bennem a lelkierőt, úgyhogy a csak néhány percnek tűnő félórát korántsem éreztem olyan elviselhetetlennek, mint korábbi elképzeléseimben.

Sopron 1944-ben a bombázás után / Sopron anno

















A modern Charon-bárka sötét fedélközének utasai egyszerre csak arra ébredtek bénultságukból, hogy odakünn az orkán elapadt. Elült a gépzúgás, a remegő talaj elcsitult, csak a pályaudvar felől hallatszottak robbanások.
Óvatosan fellopakodtam a pincelépcsőn a lépcsőház feltépett bejárati ajtajáig, és hunyorogva a napfénytől kikémleltem a szabadba.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...