Kalaznó, Tamási kistérség, Tolna megye

Képzeljétek, el voltunk varázsolva két napig a lányommal együtt! Eredetileg egy fotógyűjteményt néztünk meg, de akkora benyomást tett ránk a hely és nemkülönben a vendéglátók, hogy muszáj ezzel kezdeni. Ezért nem szerepel most a címben az "Egy kis fotótörténet", a következő részben kerül majd rá sor.
Zsákfalu, úgy 4-5 kilométerre van a Siófok-Szekszárd közötti 65-ös főúttól. Kalaznó honlapján és a Fejlődő Kalaznóért Egyesület oldalain a szükséges hivatalos tudnivalók megtalálhatók, úgy döntöttem inkább az élményről szólnék, így a hely tudós ismerőitől elnézést kérek, ha hibát vétenék az adatokban.

Összefoglalóan azt mondanám a pusztulás és újjászületés a legjellemzőbb idetartozó fogalmak. Mindkét szóra egy-egy épületet mutatok példának. Ez még csak omladozófélben van, de már több menthetetlen vagy csak egy törmelékkupac mutatta ház(hely) van. Ami azonban megmaradt, vagy hitelesen felújították, azok csodálatos formában vannak.

Egy szokatlan ajtóra hívnám fel rögtön a figyelmet, a lépcső nélküli bejárat nem bejárat. Ez a 'halottkiadó ajtó', jól látszik az előző képen is az omló vakolat alatt a már befalazott. Betelepülő svábok házai, ezekre jellemző. Egyesek szerint praktikus okai vannak -a halottszállító kocsira közvetlenül feltehető a halott-, azonban ez sok minden miatt sántít. Inkább a lélek eltávozásával, vándorlásával és esetleges visszatérésével van kapcsolatban. Pontos adatot nem találtam rá. Természetesen regélhetnék az ajtó, ablak, spaletta és a faldíszek kialakításáról, de ezek a képeken jól láthatók.

Az előző háznak az istállója, és szekérbeállója -az újkori szekér hátuljából látszik egy rész- favázas, gyönyörűen rendbehozott épület. Az egyik oldalán vendégszoba, a másik oldalon egy készülő kis gyűjtemény tárgyaiból található már néhány. Meglepődtem azon a környezettudatos gondolkodáson, ahogy a házat rendbehozták, de a legjobb példa az a kemence, amelynek fafűtéses rendszere együttműködik a központi fűtéssel.

A részletekre is ügyelnek, ez egy régi bádogosmunka, csaknem minden nagyobb házon megtalálható, még a nemrég rendbehozottak-on is. Miért is? Képzeljétek el a helyi (díszmű)bádogos azonos a helytörténésszel! Nem csak ő figyel oda, hanem a közelítően 200 lakosból mintegy 20 az újkori, azaz nemrég betelepült. Ő közülük mindegyik hasonló módon él-hal a környezetéért és igyekszik tisztelettel bánni minden emlékkel. Itt van háza művésznek, művészettörténésznek, tudósnak, fotóművésznek és sorolhatnám. Több nemzet is találkozik, a tulajdonosok közt van sok német, holland, svájci, amerikai, svédországi magyar.

A templomot is német segítséggel újították fel, hogy megmaradjon. Bejutni egyébként kulcs híján nem tudtunk, mert 'nem működ/ik/ött' ha szabad ilyen kifejezéssel élnem. Ez a felvétel Abonyi Maya munkája, amely díjazott a kalaznói fotópályázaton. Külön kötet jelent meg az itt készült fotókból, amelyben nagy része volt vendéglátónknak is, Győri Lajosnak és Győriné Fogarasi Katának (róluk a következő részben, érdemben lesz szó). A háború után az itt lakó németeket (svábokat) kitelepítették. Helyükre a Bukovinából kivándorolt székelyeket és részben felföldi magyarokat tették meg új lakosoknak. Elekes Dénes lelkiatya -és szándékosan használom így, mert szószerint az itt lakóknak az volt- életének 102 (! nem elírás) éve alatt vezette a székelyeket előszőr Bácskába, majd végül több tolna-megyei faluba. Életét azonban Kalaznón töltötte, 2003-ban hunyt el, több okból eredően nem fogadták el a templomot, ezért házának nagy része imaházként működött. Az imaházon kívül még három hivatalos, közösségi hely van, a polgármesteri hivatal, a kocsma és a vegyesbolt. Utóbbi nyitva reggel 6-10-ig és délután 5-6-ig. Ez utóbbi gondolom jól jellemzi a környezetet.

Lehetne még az itteni életről szólni, érdemes kiemelni azonban azt, hogy míg a svábok főként gazdál-kodtak, a székelyek az állattenyésztést helyezték előtérbe. A falut környező gyönyörű dombvidék tele van elvadult gyümölcsösökkel, szőlővel. Szerencsés módon néhány pince is megmaradt a présházzal együtt, de több már összeomlott, talán néhányat sikerül majd megmenteni. Ezek közé tarozik a két bemutatott is, csodával határos módon -a negatívumokhoz szokott városi vélemény- megmaradt. Az életkép a boros és ülős paddal, asztallal több éve mozdulatlan! Senki nem nyúlt hozzá.

Van emeletes is közöttük, gyönyörű! Jól megfigyelhető rajta a kalaznói épületekre is oly jellemző, a tornácokat tartó esztergályozott oszlopok, zsaluk, kidolgozott kapuk. Nehezen indultam tovább. Legszívesebben nekiálltam volna a fejreállt oromdíszt megcsinálni.

Mesélhetnék még, a falut átszelő Donát patakról, a két oldalán lévő utcáról, a múlt egy-egy részéről, híradásnak ennyi elég lesz. Még valamit ehhez a képhez, ez a 'barokk tyúkól'. Nem tréfálok, tényleg az! Csodálkoznék, ha valahol az országban akadna mégegy.

Végül egy utolsó, szubjektív szemléletű fotó. Lehetne neki címet adni, pl. "a külső szúnyogháló" vagy "kívül díszesebb". Azt gondolom azonban, illetve merem remélni, hogy mindezek után elhiszitek a varázslatot, amelyben két napig részünk volt. Nemsokára következik a fotógyűjtemény.