Egy kis fotótörténet #4. Fotótár Kalaznón

A Fotótár épülete a gyönyörűen felújítottak közé tartozik, mint azt az előző bejegyzésben megtárgyaltuk.

A különbség annyi, hogy ez 'lopott tornácos', keskenyebb és nincsenek tartóoszlopok. A szép bádogosmunka, a hátsó szekérszín és istállók itt is megvannak, valamint még egy emeletes góré is, mindegyik a gyűjtemény és a látogatók céljait szolgálja.

A tornácon négy ilyen ajtó van, közöttük a zsalus ablakok. Ez éppen az eredeti, amely megmaradt, a többi ennek a mintájára készült el. Mielőtt bemennénk szeretném bemutatni a házigazdákat. A gyűjteményről Győriné Fogarasi Kata révén tudok, akivel a különböző bőrmunkák kapcsán ismerkedtem meg, dolgoztam, tanítottam együtt, sőt kiállítását is nyitottam meg. Tanárként működött, több tankönyv szerzője is, oktatási tevékenységéért legutóbb az Apáczai Csere János-díjat vehette át. Érdemei a családban és a gyűjtemény szempontjából is elévülhetetlenek. Győri Lajos hivatalos munkahelye a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, 'természetesen' a fotóügyek tartoznak hozzá. Elnöke a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének. Ez utóbbiakról eddig nem is tudtam, ez jellemző rá és az is, hogy mint alkotó nem lép színre, nehogy bármi szerepe legyen a pozíciójának "majd ötven év múlva, ha érdekes", nem is engedélyezte néhány munkájának lefotózását.

Belépve az ajtón, ez a meglepetés éri a látogatót. Egy óriási üveglemezes masina, igen nehéz -szószerint- volt a régi fényképészek dolga. A képek ilyen elrendezése bennem régebbi korok magángyűjteményeit és az első képtárakat idézi, ahol nem sorban, hanem ilyen módon voltak kiállítva. Látható az is, hogy nincsenek tematikai rendben "minden megszületett fénykép fontos" (!!!), éppen ezért nem csak a hírneves nagy alkotók munkái -azok is vannak-, hanem minden olyan fotó a gyűjtés tárgya, amely érdekes a szakma, történet, technika és a fotóművészet, téma, kompozíció, megoldások, szemlélet stb., stb., szempontjából.

Számomra csoda, hogy dagerrotípia volt a kezemben, ezek mellett láttunk ambrotípiákat gyönyörű dobozokban, mégszebb

paszpartuval az 1860-70-es évekből. Az üvegnegatívra nedves technikával készült kis képek alá tett fekete lap miatt jelenik meg pozitívan a kép.
Mindjárt helyesbítem is e kép kapcsán a kis fotótörténet második fejezetében írt méret tévedésemet. A középső sorban több vizitkártya van, amelyet én a képeslapméretnek tartottam. A képeslaphoz közeli méret a kabinet (jobb legszélen ebből is látszik kettő), ennek mintegy a fele a vizitkártya méret. Örülök, hogy kiderült.
Az ilyen dokumentumértékű felvétel ritka a gyűjeményben, de mint egykori Néprajzi Múzeumi dolgozó külön felkeltette a figyelmemet. A mezőkövesdi matyó esküvői fotót a tulajdonosaik szépen kidíszítették saját ízlésük szerint. A fotózás a fekete hátterű, üveges képek miatt nehéz volt, ebben is van egy tükröződő valami, de remélem nem túl zavaró.

Egészen különös technikával, meglepő módon készült e két mellkép. Valószínű valamilyen papírmaséra feldolgozva, nedvesen, utólag -szerintem könyvkötő csonttal- domborúra formált munkák. Elképesztő a látványuk. A jegyzeteim között még rengeteg érdekesség van. Egyszer talán azok is sorra kerülnek, de most túl hosszúra nyúlna ez a beszámoló.
Talán említenem sem kellene, Győri Lajos nagyon messze áll az elfogult, egoizmussal határos, birtoklási vágytól elvakult gyűjtöktől. Tizegynéhány évvel ezelőtt újrakezdte a gyűjtemény építését. Az addig összejött anyagot egy pótkocsis kamion vitte el, ez most a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának része. Nyilván a dokumentáció és a tudás megmaradt. Az elhivatott szakmaszeretet önfenntartóvá tette a gyűjteményt. A jelenleg félmillió darabra becsült pozitív, negatív és üveglemez anyagból válogathatnak a műgyűjtők, galériások. Az elkelt mintegy ezerötszáz-húszegynéhány fotó tette lehetővé az épület fenntartását, a gyűjtemény gyarapítását. Majdnem kimaradt, Lajos feladatának tartja a fiatalok oktatását, ehhez könyvek írását, fotótáborok rendezését. Hiszem, ennél jobb módja nincs ma sem a jövőnek.

Befejezésként, a két nap alatt ahányszor körülnéztem a képek között, mindig találtam valami újat, pláne amikor ehhez a szakavatott szavak is hozzájöttek. A raktárból, amely már bővítésre szorul, hogy a még pesten lévő anyag is ide kerülhessen, érdekes kollázsok is előkerültek, gondolom nem csak az én örömömre.
Köszönet a két gazdag napért!
Mielőtt bárki rákérdezne, nyitva csütörtök délutántól vasárnap estig. Beérkezve Kalaznóra balra át a hídon, jobbra a Petőfi S. utcában...