Mondénnak tetsző lányok kisestélyis triója indítja 2011. június 18-án a Bélyegmúzeum legújabb kiállításának megnyitófolyamát. Francia sanzonokat énekelnek élőzenére, franciául, franciáknak. Legalábbis ami az első sort illeti, ahol maga a nagykövet is helyet foglal. Sőt még valaki, de róla ezt most még nem sejtjük.
Torma Cauli barátunk eközben egy eredeti, népi mintás sámlin kuporog a daloló lányokkal - egyébiránt az A.K.T. Színház művészeivel - egy vonalban, öltönyös hátára gombostűzve egy nagy 7-es rajtszám mosolyog, s időnként lefényképezi a váratlanul nagy létszámú közönséget. A sorára vár.
A múzeum igazgatónője, Nikodém Gabriella köszönti az egybegyűlteket, s felfedi a titkot: a francia Michel Bohbot mail-art gyűjteményének 250 válogatott darabját bemutató, amúgy a múzeum történetében premiernek számító tárlat vernisszázsán magát a gyűjtőt is körünkben üdvözölhetjük. S meg is adja neki a szót.
Bohbot úr köszönetnyilvánításokkal indít, egyebek közt méltatja a rendezés igényességét, gondosságát – a küldemények a patinás térben üvegtárlókban, valóban szépen prezentálva –, majd mesél a kezdetekről, az első iktatott levélről, magyarországi látogatásairól, s az útról, amely e megnyitóig vezetett. Sőt, egy kisebb szériát is felajánl a múzeum gyűjteményébe a mail-artjaiból. Cauli közben eltűnik néhány percre, mint utóbb kiderül, borítékokat bélyegezni. Aztán visszaül sámlijára, mert még nem jött el az idő.
A szót Őexellenciája René Roudaut, a Francia Köztársaság budapesti nagykövete veszi át, aki néhány mondatnyi felvezetést magyarul is bevállal, majd meglepően szakszerű és összefogott eszmefuttatást kanyarít a mail-art kialakulásáról, szerepéről, fontosságáról, Marinettitől Ray Johnsonon át a Bohbot-kollekcióig.Cauli, úgy is mint születésnapos, közben ruházatot igazít, egyúttal küldeményművészeti ajándékokat vesz át e sorok írójától; köztük az Arnolfini Fesztiválon felejtett összecsukható esernyőjét, majd ismét helyet foglal a frontvonalban. Szólásra ugyanis még nem ő, hanem Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Posta Zrt. elnöke emelkedik, aki valóban rövid és frappáns köszöntőjében a gyors ám személytelen e-mailek helyett a klasszikus, akár művészi gesztusokkal feldúsított levélírás életben tartása mellett érvel, a Posta szövetségeseként határozva meg a mail-artistákat.
Utóbbiakat magyar oldalról éppen Torma Cauli László képviseli a megnyitón, aki a bő órányi hivatalos méltatás-sorozatot követően léphet a mikrofonhoz. (A nagy meleg és az előrehaladott idő miatt talán nem mindenki tudta végig figyelemmel követni ráhangolóját – nem is beszélve azokról, akik ilyen-olyan okból nem voltak jelen –, ezért azt a következő blogbejegyzésben teljes terjedelmében közöljük.)
Beszédét persze jellegzetes Cauli-gesztusok kísérik, amelyek a már kissé pilledő közönséget is felpezsdítik. Az olyan szívet melengető – a beszéd odavágó helyein bevetett – burleszk-elemek, mint a kabátujjból kilógó zsinórtól való megszabadulás-performansz, a portüsszentés és a homlokmázolás mellett Laci értékes ős mail-artot adományoz a múzeumnak, a kellő pillanatban Artist Trading Cardokat oszt a díszvendégeknek.
Végül pedig aláíratja velük a hátára erősített, napi bélyegzővel ellátott rajtszámot, amelyet aztán Michel Bohbot-nak ad át.
Taps, pezsgő, zene, dívák ismét a mikrofonhoz. A mail-art a „Csak szabadon!” címet viselő tárlat szombati budapesti megnyitóján igencsak nagyszabású és előkelő méltatásban részesült. Ki tudja, talán hamarosan Lakner Zsuzsa vagy Torma Cauli gigantikus mail-art gyűjteményeiből rendezett kiállításról is tudósíthatunk e virtuális lapokon.***
Torma Cauli vizuális és textuális kiegészítései blogjában olvashatók, itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése