Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2022. január 19., szerda

Dani uraság szilvája

A "régen minden jobb volt" alapigazság egyik megdönthetetlen bizonyítéka, hogy régen az osztálykirándulások nem arról szóltak, hogy a gyerekek napközben a plázában csámborognak, délután az élményfürdőben este pedig a kocsmában buliznak. Na jó, az utóbbi lehet, hogy régen is így volt. De régen a tanulmányi céllal szervezett kirándulások során a diákok tényleg eljutottak múzeumokba, meglátogattak műemlékeket, esetleg valamilyen kulturális eseményt. Így jutottam el én is veszprémi gimnazistaként Berzsenyi Dániel házába, a somogyi Niklára, és bár gyerekkoromban onnan néhány kilométerre töltöttem csodaszép nyarakat  a nagyszüleimnél, de valahogy ez a Berzsenyi-vonal kimaradt akkoriban. Tavaly ősszel viszont már önszántamból kanyarodtam oda egy kaposvári kiállítás-látogatás után, sőt vittem magammal másokat is. És bár az utak állapota mintha a kétszáz évvel ezelőtti állapotokat tükrözték volna, de a gyönyörű somogyi táj az őszi napsütésben mindenért kárpótolt, és ráadásul pont elcsíptük a gyümölcsfák termésének utolsó, túlérett darabjait a költő, vagy ahogy a helyiek hívták annak idején: „Dani uraság” kertjében.

A Kemenesalján született Berzsenyi fiatal felnőttként került Niklára (korábbi írásmód alapján: Mikla), anyai öröksége révén. Egyik levelében maga is kétféle módon használja a település nevét: „Ime, Niklán kezdtem e levelet írni és Miklán végeztem el! melly nagy líricusi ugrás! No de haggyán, hiszen mindegy, Nikla vagy Mikla.” (1809. nov. 25.)
Ott kezdett el komolyabban gazdálkodni népes családjával és természetesen ott írta műveit. Közben ha távolról is, de tartotta a kapcsolatot irodalmi kortársaival, része volt a kulturális közéletnek, még a keszthelyi Festetics család meghívásainak is eleget tett, például a legendás Helikon ünnepségek idején.

1811-ben egy évszázados vihar – amelynek emléke ma is él az utókor emlékezetében –, tönkretette a család házát, ezután vágott bele a költő a ma is álló épület eredetijének építésébe, amelyben később aztán a múzeum kapott helyet. Mellette még megtalálható az egykori hatalmas birtok gyümölcsösének egy kis része, ahol Berzsenyi szakértő módon nevelte a fákat és méhészkedett. Így az őszi látogatáskor jól esett azt hinni, talán az ő gyümölcsfáinak valamiféle leszármazottjának, vagy legalább az ő földjének a szilvában meggyűlő zamatát érezhettük, amikor a ház gondnoka megengedte hogy sétáljunk egyet a kertben is és felszedegettük a földről a lehullott gyümölcsöket, a darazsak nem kis felháborodására. Ugyanez az ízemlékező érzés jár át, amikor Balatonfüreden a Berzsenyi forrásból veszem a vizet, az erre rendszeresített csatos üvegpalackokban, hogy talán ugyanazt az ízt érezhette ő is, kétszáz évvel ezelőtt.


A látogatás kapcsán vettem elő újra az írásait és a róla szóló irodalmat, köztük egy helyi amatőr helytörténész, Hársházi István könyvét, aki összegyűjtötte a faluban és környékén fennmaradt történeteket Dani uraságról és családjáról. A történetek a népi szájhagyomány minden báját és tévedését magukban hordozzák, de így is élvezetes olvasmány az egész könyv. Emellett már az interneten is fellelhető a költő levelezése, valamint a társadalmi kérdésekkel és a gazdálkodással foglalkozó írásai is, amelyben sokat panaszkodik a tudatlanság és iskolázatlanság negatív hatásaira, az elkeserítő közállapotokra, vagy arra a közbiztonsági helyzetre, amikor a Bakonyban vagy a Balaton-felvidéken átutazva simán elvágják az utazók torkát a betyárok, minden különösebb nyereség nélkül.
"(…) még az is múlhatatlanul megkívántatik, hogy a földművelő nép mind erkölcsére, mind értelmére nézve nagy céljaihoz képzett legyen; mert egyedül az ily nép lehet alkalmas eszköze minden józanabb irányzatoknak, a nem ilyen nép ellenben örökre csak annak lesz eszközlője, aminek eddig volt, tudniillik: az inségnek.

(…) A magyar nép igen idomos, becsületérző, sok erővel és természetes okossággal bíró faj ugyan, de annak szép hajlományai gyakran nagyon rosszra vagynak fordítva; úgyhogy annál többnyire a csinosság és büszkeség betyársággá, az okosság ravaszsággá, az erő és hamis becsületérzés pedig zsiványsággá fajul, (…)
Ezen néphiba nem erőtlenségből, hanem egyenest erőbül folyván, a lélekösmerő elhiszi, ha mondom, hogy a magyar nép mindazon helyeken, hol az valami jobb rendtartásban vagy holmi kis kultúrában részesül, igen derék nép; de mivel a kultúra nálunk igen szűken adatik, a rendetlenség pedig nagyon is sok helyen uralkodik: természet szerint ily helyeken, valamint a legtermékenyebb föld rossz munkával legtöbb gazt terem, úgy a legélénkebb nép is kultúra nélkül legtöbb erkölcsi romlottságra hajlandó.” (A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul, 1833.)
Ennek ellenére így kétszáz év távlatából is bevállalható életnek tűnik az övé: a sikeres gazdálkodással, a remek gyümölcsterméssel, híres szüretekkel a gombai (ma Marcali) szőlőben, a keszthelyi, soproni, bécsi vagy pesti kiruccanásokkal, és mindenekelőtt azzal az élénk levelezéssel, amit az ország másik csücskében élő barátjával, Kazinczy Ferenccel folytatott, akinek széphalmi birtokára annak idején szintén egy osztálykirándulás során jutottam el először.
„Az én életem együgyű plánumában titulusok nintsenek, nem is lesznek. Ha máskor nyujtani akarja Uraságod Czímemet, tituláljon Miklai Remetének vagy Somogyi Diogenesnek, a ki felűl mindazon által bizonyos lehet Uraságod, hogy minden assessorságnál többre betsűli Kazinczy Levelét, és azt nem hordaja hasadékjában, hanem forró kebelében fogja tartani.” (Levél Kazinczy Ferencnek, 1809. január 18.)
Kedves Olvasó! Tehát tavasszal irány Nikla, ha virágzik a szilva! Zárásként pedig hadd használjam azt a búcsúzó fordulatot, amelyet ő használt gyakran a levelei végén, és ami szintén nagy bölcsességre vall:
 "Élj szerencsésen!"

("... s tisztelj meg ezután is nagyrabecsült hajlandóságoddal, valamint én is mindenkor nagy szerencsének fogom tartani, ha erántad való szíves szeretetemnek s tiszteletemnek jeleit mutathatom.")

Utóirat: a múzeumban vásárolt képeslap egy remek linómetszetet ábrázol, de sajnos nincs feltüntetve az alkotó, és a google keresés sem hozott megfelelő találatot. Aki esetleg tudja, hogy ki készítette ezt a képet, legyen szíves és kommentelje ide!

Források:
Hársházi István: Niklai hagyományok - 2. átdolg. kiad., 1996.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...