August Sander az észak-rajna-vesztfáliai Herdorfban született 1876-ban. 20 éves korára kitanulta a fényképész mesterséget, megvette élete első fotófelszerelését, majd különböző mesterek irányítása alatt finomította stílusát. Számtalan vándorlás és költözködés után 1920-ban letelepedett Kölnben, ahol megismerkedve egy csapat progresszív művésszel, megért benne az elhatározás, hogy elkészíti a 20. századi ember portrégyűjteményét. Egy rövid ízelítő a már elkészült fotókból 1929-ben könyvalakban is napvilágot látott, de ezt az összes nyomdai eredetivel megsemmisítették a nácik. A fotográfust ez nem akadályozta meg gigantikus vállakozása folytatásában, amelyet időközben kiterjesztett építészeti és ipari objektumok fényképezésével és részletgazdag botanikai felvételek készítésével is.
Kamerája közvetítésével pózok meg mindenféle figyelemelterelő kiegészítők és fifikás hátterek nélkül komolyan néznek szembe velünk a mesterek, polgárok, gyerek, fiatalok.
Sander nemcsak személyiségeket, hanem típusokat fényképezett. Embereket, akik mesterségüket, osztályukat, társadalmi helyzetüket reprezentálják, abban a pózban, amit az egyén egy csoport tagjaként mintegy automatikusan felvesz. Öntudatosan, büszkén, mondhatnám vagányan néznek velünk szembe a figurák.
Mikor gyerek vagyunk, megdöbbenünk szüleink érettségi tablóképén, milyen öregnek tűnnek az akkori érettségizők,
milyen felnőttek. A saját időnk előrehaladtával relativizálódik ez az észlelés és azt látjuk inkább, hogy az arcok, az arckifejezések sokszor hasonlók a miénkhez, ami mássá teszi őket, az a ruha, a hajviselet, a szemüveg...
Ő például egy gimnazista 1926-ból, a lány pedig líceumba járt 1928-ban.
A társadalom ellaposítja az arcokat; hogy hasonlít egyre jobban mindenki mindenkihez...,- állapítja meg Kurt Tucholsky 1930-ban August Sander fotóit nézegetve - milyen nehéz ma már egy parasztlányt megkülönböztetni egy munkásnőtől.
(lehet tippelni!)
August Sander kölni stúdióját 44-ben bombatámadás érte, de munkáinak nagy részét sikerült megmenteni.
A Westerwaldba költözve rendületlenül folytatta munkáját. 1951 és 62 között számtalan helyen mutatták be a munkáit. Ha jól emlékszem, az a bizonyos több kilós könyv is ilyen alkalomból látott világot. 1961-ben Szövetségi Keresztet (Bundesverdienstkreuz erste Klasse) kapott munkásságáért, ami Németországban nagyjából a Kossuth-díj szellemi értékével egyenlő. 88 évesen halt meg Kölnben.
Sander könyvét először meghosszabbítottam, majd kis idő elteltével újra kivettem. Mikor lett szkennerünk, elmentem a könyvtárba megint, hogy pár képet elmentsek magamnak, de az album nem volt már meg. Valaki bátrabb volt nálam.
Mivel itt gyakran előfordul, hogy régi könyveket újra kiadnak, nem gondoltam rá, hogy nem tudom megszerezni. Selejtezni is szoktak a könyvtárakban és ilyenkor kirakják a régi holmit az ajtó elé közprédának, de az Antlitz nem volt köztük soha.
Pár éve felfedeztem egy 1990-es kiállítás alkalmából kiadott vékonyka kötetet, onnan származnak a reprodukciók, amiket feltettem ide. Kedvenc képemet azonban csak a neten találtam meg.
Ez a coolness csak a 20-as évek weimari köztársaságában létezett. Amíg el nem mosták.
Nagyszerű képek, egyszerre adnak betekintést az emberi természetbe, és a korba, amiben születtek. Művészi alkotások és "történeti értékkel" bíró dokumentumok. A Nemzeti Könyvtárban mindenképpen meg kell, hogy legyen a kötet. Nálunk, Magyarországon van egy MOKKA nevű rendszer. Ha keresel egy könyvet, az adatait beírva láthatod, melyik könyvtár őriz belőle példányt. Biztos, hogy Németországban is van valami hasonló, így talán a nyomára bukkanhatsz a kötetnek, ami elvileg könyvtárközi kölcsönzés révén kézbevehető.
VálaszTörlésKöszi, előbb utóbb úgyis a horgomra akad!
VálaszTörlés