Flandria pipacsos mezőin

Ypern - városrészlet

Az első világháború kezdetét mindenki a szarajevói merénylettel azonosítja, holott a tényleges hadüzenetváltás egy hónappal később, 1914. július 28-án történt meg, amikor a lejárt ultimátum után a Monarchia hadat üzent Szerbiának, majd augusztus elején Németország Oroszországnak és Franciaországnak, és hamarosan a német hadsereg benyomult Belgium területére. Belgium, ez a békés kis ország mindkét világháborút megszenvedte. Egy flamand barátom, aki kisfiúként élte meg 1956 őszét, mesélte hogy jól emlékszik arra, ahogy a rólunk érkező hírek miatt a felnőttek attól féltek, megint háború lesz, megint jönnek a tankok, ahogy annyiszor azon a tájon. 

Az első világháborúban, vagy ahogy akkor nevezték a Nagy Háborúban a belgiumi és franciaországi arcvonalak rövid idő alatt megmerevedtek, és megkezdődött az addig elképzelhetetlen lövészárkos öldöklés, ami persze nem addig tartott mire a falevelek lehullottak, hanem még négy évig. Azután már csak egy rettenetes spanyolnátha járvány és néhány forradalom várt Európára. Flandriában vívták meg a legvéresebb csatákat, köztük az első és a második ypres-i csatát. Ypres-ben (flamandul Ieper, németül Ypern) alkalmaztak először tömegpusztító vegyi fegyvert, harci gázt 1915 áprilisában. Hét évvel ezelőtt néhány napot töltöttem azon a környéken, és nagyon megrendített, hogy a város és a környéke nagyjából így néz ki: katonai temető – iskola – katonai temető – benzinkút – katonai temető – óvoda – katonai temető – lakóházak – katonai temető stb...stb. A temetők szépen rendben vannak tartva, legyenek azok bármilyen nemzet katonáinak nyughelyei, ezt talán azért is néztem elégedetten, mert az első világháborúban három dédapám halt meg, egyikük holtteste sosem került elő, és bízom benne, hogy az ő sírjukat is ápolgatja valahol egy közösség vagy egy ilyen célra létrehozott társaság.

Ypern háborús múzeuma ezt a nevet viseli: In Flanders Fields. A katonák között elterjedt legenda szerint a rengeteg pipacs, ami a mezőkön virágzott, elesett bajtársaik véréből sarjadt. Egy kanadai katonaorvos, John McCrae 1915-ben, a második nagy csata után - amelyben barátját is elveszítette - ezzel a címmel írt verset:

In Flanders Fields

In Flanders Fields the poppies blow

Between the crosses, row on row,

That mark our place; and in the sky

The larks, still bravely singing, fly

Scarce heard amid the guns below.

We are the Dead. Short days ago

We lived, felt dawn, saw sunset glow,

Loved, and were loved, and now we lie

In Flanders Fields.

Take up our quarrel with the foe:

To you from failing hands we throw

The torch; be yours to hold it high.

If you break faith with us who die

We shall not sleep, though poppies grow

In Flanders Fields.

John Alexander McCrae (1872-1918)
en.wikipedia.org

Az interneten Nika Géza és egy bizonyos Metz fordítását találtam meg, de remélem talán pont a Susannicon valamelyik költőjének, műfordítójának megjön a kedve egy újabb fordításhoz:

Flandria mezején

Flandria mezején pipacsok nőnek

Keresztjei közt egy temetőnek

Ez jelöli a mi helyünket; 

s bár fenn az égen

Még bátran szól a pacsirta ének

Lenn, az ágyúdörgésben 

nem hallod őket.

Mi vagyunk a halottak, 

kik pár napja még

Éltünk, elestünk, ragyogott 

ránk a naplemente

Szerettünk, szerettek minket 

s most itt a vég,

Flandria mezején.

Viaskodjatok Ti az ellenséggel;

Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;

Vigyétek Ti azt magasra tartva.

De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak

Mi nem tudunk aludni, 

bár pipacsok nyílnak

Flandria mezején.

(Fordította: Nika Géza)

Flamand mezőkön

Flamand mezőkön pipacsok nőnek 

hol fehér keresztek előtörnek

Ott van alant a mi helyünk

Míg felettünk a pacsirták szóltak

bátor hangon az égig hatoltak

mi nem hallhattuk itt lent őket 

mert köröttünk fegyverek bömböltek

S ím így most halottak vagyunk

Mind éltünk és szerettünk

még egy rövid nappal ezelőtt

és most parázs nap áztatja testünk

a Flamand mezőkön hol mind elestünk

s folytatva harcunk az ellenséggel

elhulló fáradt kezünkkel nektek átadva

a fáklyáinkat ti tartsátok most a magasba

és ha hozzánk hűtlenek lennétek

mi majd nem nyughatunk mélyén a sírnak

míg a Flamand mezőkön szelíden

ujjaink közül a pipacsok nyílnak

(Fordította: Metz)

A vers 1915 májusában született és decemberben egy londoni hetilap publikálta is. McCrae 1918 januárjában tüdőgyulladásban meghalt. Verse és az üzenet, amit benne megfogalmazott világszerte ismert, a pipacs azóta is a háborúban elpusztult katonák jelképe.  

Az In Flanders Fields múzeum interaktívan mutatja be hogy milyen volt az élet a lövészárkokban, megdöbbentő hogy mennyi nemzet katonái harcoltak a környéken, a rengeteg brit, francia, német és kanadai mellett indiai és ausztrál katonák is, utóbbiak között ügyes bányászok voltak, aki az árkok megerősítését végezték el. Elképzeltem a turbános indiai harcosokat, ahogy sok ezer kilométerre hazájuktól egy nyugat-belgiumi pipacsmezőn védik a birodalmi érdekeket. A múzeumi séta elején húzhatunk egy névjegyet, amellyel egy-egy személy életét követhetjük végig a háború folyamán, úgy hogy az azonosító kártyát be kell dugni az egyes termek számítógépeibe.Én egy Edmund Blunden nevű fiatalembert húztam, aki szerencsés volt, mert túlélte a háborút. Nagyon drukkoltam neki hogy így legyen, ha már a dédapáimnak nem sikerült. 

Íme egy másfél perces kis film a múzeumról.

Ez pedig az első világháborús centenáriumi emlékbizottság honlapja.