A színek világa 3#; a berlini kék

A berlini kék, azaz porosz kék, vagy párizsi kék ugyanazon szín elnevezése. Biztos a korai kereskedelem furcsasága, hogy főként a franciák nevezik porosz kéknek, míg fordítva, a németek párizsi kéknek.
Igazából kálium-ferro-cianid, az utóbbi összetevőtől nem kell tartani, nem mérgező! Azaz vörösvérlúgsó és valamely vassó egymásra hatásakor keletkezik, ennyi a temészettudományos rész. Azaz még annyit, a berlini kéknek kiváló a fényállósági mutatója, azaz magyarul, nem fakul, erről már volt szó.

Lássunk mindjárt egy világhírességet, a kék Mauritiust, amely ezzel a festékkel készült 1847-ben. A szín előállítása ekkor már több, mint százéves múltra tekinthet vissza. Berlinben egy J. J. Diesbach nevezetű alkimista 1704-ben kármin színt (sorra kerül majd) szeretett volna előállítani állatvérből. Vas sóval és káliummal keverve legnagyobb meglepetésére pompás kékszínű anyagot kapott, 20 éves titkolódzás után sikerült többeknek a készítés módját kidolgozniuk. Az első újkori mesterséges festéknek számít. A természetes 'vérlúgsót' csak nehezen tudták helyettesíteni kémiailag előállítottal. A nagyüzemi gyártást 1905 körül sikerült igazából megoldani.

A találmánynak óriási jelentősége volt, hiszen az addig használt kékek csak a természetben ritkán található ásványokból, féldrágakövekből készültek, meglehetősen drágák is voltak. A mesterséges színezékek között talán a legrégebbi az egyiptomi kék (kálcium-réz-szilikát), Homokból, szódából, mészből és réz-oxidból készült, tulajdonképpen üvegzomáccá olvasztották össze.

Jelentőséget a freskótechnikában is nyert, porítva, különböző szemcse nagyságban dolgozták fel. II. Ramszesz fáraó képén ez a szín jól tanulmányozható. Bebizonyosodott, hogy a rómaiak is használták, például Herculaneumban és a tarquiniai sírok freskóinál.

A féldrágakövek közül a lazúrkő szerepel a legkorábbi kék festékek között. Kissé átalakítva lesz belőle természetes ultramarin, majd 1826-óta mesterségesen is sikerült előállítani. Több festéktechnikában felhasználható volt a hegyikék, azaz azurit. Ennek gátja volt egyrészt drágasága, másrészt pedig érzékenysége.

Jól tanulmányozható a változás Giotto freskóin, Padovában az Aréna kápolnában. Érdekes módon az azurit hajlamos átcsapni a környezeti hatások miatt a hozzá vegyileg nagyon hasonló malachitba, amely tulajdonképpen zöld. Ugyanez történt az orvietói Signorelli freskókkal, ahol az égbolton már nagy zöld 'felhők' alakultak ki. Az azurit ókori felhasználása bizonytalan, kimutatása 1490-1660 közötti képeken bizonyított, később a kobaltkék megjelenésével (1777) alig fordul elő.
A berlinikékről szólva, nem felel meg a freskótechnikában, mert az alkálitűrése, azaz a mészállóssága nagyon rossz. Erről pedig a freskópaletta részben volt szó.

Az újabb és újabb kék mesterséges festékek azonban mind igyekeztek kiküszöbölni a problémákat, a mangánkék, kobaltkék, heliogénkék festékek már szinte minden szempontból megfelelnek. Yves Klein a maga szellemiségét a 20. században a kék egy árnyalatában is igyekezett kifejezni. Az általa kikísérletezett IKB (Intenational Klein Blue) és szabadalmaztatott festék jellegzetességei a saját miszticizmusát is tükrözik. A Hold reliefek sorozatán különösen -de egész munkásságában is- szinte egyeduralkodó ez a szín. A mesterséges ultramarinnak egyféle átalakítása.

A berlini kékkel restaurátorként ismerkedtem meg. Az érzékeny reakció a vörösvérlúgsó (amelyet a papíralapú fotózásban fakításra használtunk annak idején) és a vassók között analitikai eszközként a vas kimutatására alkalmas.
A bőrmunkában a délvidéki, szlavóniai melleseken fordul elő ez a szín. Hiányzó bőrrátét kiegészítéséhez készítettük el. Egész érdekes módon az egymás után felkent világossárga folyadék-összetevők a bőr felületén alakultak át a jellegzetes berlini kék színárnyalattá. Megdöbbentő látvány volt.