Újrakeverve, átragasztva

Egy nemzetközi gyerekrajz kiállításon láttam életemben először kollázst. 11 éves voltam. Egy angol gyerek munkája volt, aki nem rajzolgatott, festegetett, mint a többiek, hanem az újságból kivágott képeket új összefüggésbe helyezte. Europe Together volt a kép címe.  Színes, vicces, nevető gyerekfejek voltak kazalba ragasztva a képen.
Hogy ilyesmi létezik, fenekestül felforgatta az életemet. Ez a motorja saját tevékenységemnek azóta is. A kollázs két vagy több, egymástól teljesen idegen realitás véletlen vagy mesterségesen provokált találkozásának szisztematikus kizsákmányolása egy erre nyilvánvalóan teljesen alkalmatlan szinten. Foglalta össze velősen annak idején Max Ernst, aki az első világháború után társaival együtt egy új technikával kísérletezett, hogy saját,-a szó szoros értelmében romokban heverő- világképét újra összerakja.
 Semmi nem beszél nekem jobban erről a történelmi korszakról, mint az akkor készült kollázsok.

Hannah Höch: Házi mondásaim

Kurt Schwitters: A szent nyeregmappa

Max Ernst: cím nélkül


















Semmi nem beszél nekem jobban a korszakról, amiben ma élünk, mint a megtépázott plakátfalak.

2011. nyár, Balatonfűzfő

A folyamatosan érkező ingerek ellustítják az érzékeket, de ha a valóságos elemeket kivesszük megszokott közegükből és újrarendezzük őket, ez képessé tehet minket, hogy a dolgokat újabb perspektívából láthassuk. Ezzel a dekódolással próbálkozom immáron második alkalommal a Budapesti Műszaki Egyetem vizuális kommunikáció szakos hallgatóival.
Ez az a technika, ami nem igényel nagy előképzettséget, inkább csak nyitott agyat és némi esztétikai érzéket. Elsőre.
Mert nagyon sokféle minőségben lehet ezt művelni, a kurzus lényege pedig nem az, hogy múzeumérett munkákat alkossunk, hanem reflektáljuk a gondolatainkat egy szokatlan, a tudatalatti aktivizálásával dolgozó mezőn. Ez minden alkalommal eltérő eredménnyel jár.
(A tavalyi termés itt nézegethető)

Van aki azonnal belecsap, élvezettel kombinál és bátran, humorral, kritikusan  kísérletezik.

Lepcsényi Soma 

Bubik Orsolya 

Deák Vera

Erős Dorka

Mások harmonikus összetételekre törekszenek és csak sokára képesek kitörni a megszokott panelekből. Aztán van, akivel sokáig beszélgetünk, míg megtalálja az útját és saját maga számára is meglepő munkát alkot.
A kollázs leleplezés és rejtőzés. Aki átadja magát a -nagyjából- második képfecni megtalálása után beálló automatizmusnak és hagyja, hogy a kép magától íródjon, önmagával találkozik kész munkája nézegetéskor. Ez lehet megdöbbentő, felszabadító, de mindenképp tanul magáról valamit az alkotó és ha sikerül, a szemlélő is. Az így született képek ugyanis szélesre tárják az interpretálás kapuját.

 Varga Viola

A termés, ami ilyenkor készül, látlelet. Személyes és kollektív képet ad a csoportról. Idén közös kis leporellót is csináltunk. Valaki elkezdett egy oldalt, a többiek hozzáfűztek valamit, amivel erősítették, gyengítették vagy más irányba vitték az eredeti motívumot.
Az idő és a nyersanyagok behatárolták a kísérletet, de ami így spontán született, mégis egy lenyomat: Budapest 2011, ősze.