Azért tettem zárójelbe a #3 jelzést, mert nem az eddigi történeti szempont szerint készült a bejegyzés. Szabálytalan amiatt is, mert saját célok is vezetnek, ami egy közösségi lapon nem egészen illendő. A végére remélem kiderülnek szándékaim.
Azt hittem egy apának könnyebb lesz a lánya fotóiról írni mint egy külsősnek, hiszen nagyon jól ismeri. Tévedtem, méghozzá nagyot! Bárminek nekikezdtem érzelmi kérdések kerültek elő.
Régen készülök már írni a fotókról, de közbejöttek váratlan dolgok. Az egyik az itt látható fotóval kapcsolatos, tudtom nélkül az Arnolfini KépíróKör egyik hetében a plakáton látható felirattal csaknem azonos címmel készült a napló. 'Szeretem a várost' és ez mindegyik fotójáról elmondható.
Az is eszembe jutott, hogy minden valószínűség szerint az embereket is. Ezen a képen ez biztosan kiderül. Kálmán Imre nagyon jól megfér az ismeretlen bácsival, a békesség és jó kedély megfizethetetlen.
A másik meglepetés az Arnolfini Archivum kiállítása, Torma Galina: A város arcai volt. Újra elhalasztottam ezt a bejegyzést, nehogy olybá tűnjék illetlenül propagálom a dolgot, mivel a lányomról van szó. Szépeket szeretnék írni erről a munkáról, de itt jönne az atyai elfogultság és nem tudok megszólalni. Nagyon tetszettek! Annyit még a két sorozathoz, amit csodálok. Galinának nincs (még) képkezelő-módosító programja, így minden kép vágás, szín, kontraszt változtatása nélkül került a nézők szeme elé.
A kompozíciós készség ezen a képen látszik a leginkább. Ez nála elsőrendű kérdés. Az a szem amelyet tévés múltja is edz évek óta, az minden képén meglátszik. Talán annyit megengedhetek magamnak, hogy a látásmód kialakulásához valami közöm talán nekem is van...
Aki szereti a várost az a részletekre is érzékeny. Nehezen értjük ma már milyen komoly szerepe volt a kapukon annak idején a kukucskáló ablakoknak. Kicsit itt-ott megváltoztak, de megbecsülendő értékei az épített környezetnek.
Ez a kép azonban már fotótörténet. Zenit E szovjet -olcsó, kiváló gép volt, illetve megvan még, Helios objektívvel, amelyet még hivatott fotósok is kölcsönkértek- fényképező géppel készült 'néhány' évvel ezelőtt. A képen a még óvodáskorú ünnepelt látható saját műve előtt...
Azt hittem egy apának könnyebb lesz a lánya fotóiról írni mint egy külsősnek, hiszen nagyon jól ismeri. Tévedtem, méghozzá nagyot! Bárminek nekikezdtem érzelmi kérdések kerültek elő.
Régen készülök már írni a fotókról, de közbejöttek váratlan dolgok. Az egyik az itt látható fotóval kapcsolatos, tudtom nélkül az Arnolfini KépíróKör egyik hetében a plakáton látható felirattal csaknem azonos címmel készült a napló. 'Szeretem a várost' és ez mindegyik fotójáról elmondható.
Az is eszembe jutott, hogy minden valószínűség szerint az embereket is. Ezen a képen ez biztosan kiderül. Kálmán Imre nagyon jól megfér az ismeretlen bácsival, a békesség és jó kedély megfizethetetlen.
A másik meglepetés az Arnolfini Archivum kiállítása, Torma Galina: A város arcai volt. Újra elhalasztottam ezt a bejegyzést, nehogy olybá tűnjék illetlenül propagálom a dolgot, mivel a lányomról van szó. Szépeket szeretnék írni erről a munkáról, de itt jönne az atyai elfogultság és nem tudok megszólalni. Nagyon tetszettek! Annyit még a két sorozathoz, amit csodálok. Galinának nincs (még) képkezelő-módosító programja, így minden kép vágás, szín, kontraszt változtatása nélkül került a nézők szeme elé.
A kompozíciós készség ezen a képen látszik a leginkább. Ez nála elsőrendű kérdés. Az a szem amelyet tévés múltja is edz évek óta, az minden képén meglátszik. Talán annyit megengedhetek magamnak, hogy a látásmód kialakulásához valami közöm talán nekem is van...
Aki szereti a várost az a részletekre is érzékeny. Nehezen értjük ma már milyen komoly szerepe volt a kapukon annak idején a kukucskáló ablakoknak. Kicsit itt-ott megváltoztak, de megbecsülendő értékei az épített környezetnek.
Ez a kép azonban már fotótörténet. Zenit E szovjet -olcsó, kiváló gép volt, illetve megvan még, Helios objektívvel, amelyet még hivatott fotósok is kölcsönkértek- fényképező géppel készült 'néhány' évvel ezelőtt. A képen a még óvodáskorú ünnepelt látható saját műve előtt...
Boldog Születésnapot Kívánok!
Az a lépcsőház.... és azok a kukucskálók... Nekem is a gyengéim ezek a "funkcionális műtárgyak", amik ilyen míves gonddal készültek valaha, és amik még 100, vagy több év múlva is örömet okoznak egyszerűen a létükkel.
VálaszTörlésSok hasonló képet szeretnénk még látni kedves ünnepelt. Boldog szülinapot!
Nics semmi baj az atyai elfogultsággal, pláne ha az objektíve az objektíven is megállja a helyét. De az akkor meg már nem is elfogultság, vagy hogy is van ez...
VálaszTörlésEgy "galeristának", hasonlóan egy "képnapló-vezetőhöz", aligha lehet nagyobb sikerélménye, mint amikor azt látja, hogy az általa bemutatott/közzétett nagyszerű képsorozat azért (is) született meg, mert ő felkérte a szerzőt egy képsorozat megalkotására...
VálaszTörlésEz úton is szeretettel gratulálok az ünnepeltnek!
Ervin
Köszönöm szépen a jókívánságokat!
VálaszTörlésNagy meglepetés volt nekem ez a cikk, bár a képeket magam küldtem át, amikor épp láttam valami tetszetőset a városban jártamban-keltemben. A cikkben megfogalmazottak jól estek, nagyon. Hát persze, hogy van köze Papának a látásmódom kialakulásához. Az apai elfogultsággal kapcsolatban pedig csak annyit mondanék, hogy azzal a biztos érzéssel lehettem mindig pici gyerekkorom óta (akkoriban rengeteget rajzoltam, most inkább fotózom), hogy Papa sose dicsér elvtelenül, csak arra mondta/mondja, hogy tetszik neki, ami tényleg tetszett/tetszik neki. Ennek a fejlődésben óriási jelentősége van/volt.
A város, annak épületei iránti szerelmem nagyon régről eredeztethető, és, Ervin, nem okozhattál nagyobb örömet novemberben, minthogy ösztönöztél, hogy ezt meg is mutassam egy nagyobb közönségnek.
Örülök, hogy másnak is olyan örömet tud okozni egy-egy részlet, csöpp szépség, pici dísz, mint nekem, köszönöm a visszajelzéseket!
Galina
Galina, ha időd engedi, egy egy cikk erejéig szívesen vennénk ha város(okat)járó tapasztalataidat
VálaszTörlésnéha meg tudnád osztani velünk!