Régi fotók a debreceni Aula Galériában

A Debreceni Egyetem közgazdaságtudományi karán, az Aula Galériában, két debreceni gyűjtő régi fotóiból nyílt a napokban kiállítás, amely április 10-ig látogatható (Kurátor Láng Eszter, megnyitotta Mányoki Endre).

A megnyitón, balról jobbra: Mihucz Péter, Grégász Miklós, Láng Eszter, Mányoki Endre

Krinolin és Pléhgallér, ezt a címet javasolta a kiállítás címéül Mihucz Péter, aki történelem- és latintanár és könyvtáros, emellett fest, rajzol, verset mond nem is akárhogyan, mondhatnám, színművészeti-diploma nélküli színész. Vannak ilyenek. És régi fotókat gyűjt.

Ezt írja róla egy volt tanítványa : Az abszolút számomra Mihucz Péter tanár úr volt, egyike a legnagyszerűbb embereknek, akikkel az életem során eddig találkoztam. Nagyon tiszteltem őt a tudásáért, és a személyisége is sokat hozzátett ehhez. Többek között ő volt az első azon ismerőseim közt, akiket a fotográfia érdekelt, és rengeteg jobbnál jobb, fotókkal teli könyvet mutatott nekem, amelyeket antikváriumokból bányászott össze.

Talyigás baka

És persze különc is, noha nem az emberiséggel szakított, mint Berzsián költő Lázár Ervin könyvében, csak életszemléletet váltott: úgy döntött, beleássa magát a múltba, és lehánt magáról mindent, ami ehhez a "csotrogány" jelenhez köti (televízió, műanyaghulladék-élet stb.), kizárólag komolyzenét hallgat (felburjánzó snobismus), ilyesmik. Ekkor jött a fénykép, tehát amit a legkönnyebb gyűjteni - mondja -, és eltereli a figyelmet a személyi csökedelemadóról, a suttyó kortársiasságról, a krónikus hyperokosságban szenvedő felsővezetőkről, a jajmileszholnapról. Ez a lehető legnemesebb értelemben vett, "ösztönös, de szemet nem bántó" különcködés. Kérdem, mi benne az izgalmas, mármint a régifotógyűjtésben. Fogalmam sincs - válaszolja - lehet, hogy csak egyszerű depressio, jobb a múltról álmodozni, mint az ún. jelen médiatornádójában szélfogóként állni. Ha valakit érdekel, nézegesse vele a képeket, kérdezzen rá, amire kíváncsi. Gyűjteni egyébként nehéz, egyre szédítőbbek az árak, és pénz lehet sok, de elég soha. A gyűjtés terepe a régiségvásár és az antikváriumok, de a jobb darabokat nehéz elérni: "lenyúlják" előtte, nagyon sokan gyűjtenek militáriát.

Pongrácz István ezredes, 1848-as szabadságharc

Mihucz specialisatio-ja (a latin szavakat mindig latinul írja) az első világháborúbeli német közkatona, ill. a Horthy-korszak közlegényei. Lehet, hogy egyszer összedobok egy sorozatot teljesen egyforma magyar királyi posztóba bújtatott méla parasztgyerekekből, mondjuk 'Mindenkinek volt dédapja' vagy 'Hogyan válunk ornamenssé' címmel. És gyűjt persze mindent, ami 1870 előtti. Jó a képek felett merengeni, kedvesének magyarázgatni, aki nem vágja a képébe, hogy "te tiszta hülyeeeeeeeeeeeeee vaaaaaaaaagy, ebből neeeeeeeeem leheeeeeeeeeeeeeeeet péééééééééééééééééééént csináááááááááálniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!" A korról egyébként a fotók nagyon jó képet adnak, egyébként is a negyedik x-ben már minek olvasni, jobb a konvektor mellett képeket nézegetni, hintaszékben, pipaszóra...

A másik gyűjtemény tulajdonosa Grégász Miklós. Akárcsak Mihucznak, neki is a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár a munkahelye. Ezen az egyetemen szerezte informatikus-könyvtáros diplomáját, a Médiatárban dolgozik. Vezeti és szervezi a Jazzbarátok körét és a Jazzklubot.

Így vall: Mindig szerettem a régi fotók világát, de gyűjteni csak hat éve kezdtem. Erdélyben, a híres Kőrösfeketetói vásárban vettem az első régi fényképet, oda azóta is minden évben kimegyünk. Többnyire a debreceni régiségvásárban, régiségkereskedésekben, antikváriumokban, az interneten vásárolom a képeket, de kaptam már kedves ismerősöktől is, és ritkán csere is adódik. Sok esetben a pénzügyi korlátok szabnak határt. Leginkább portrékat gyűjtök civilekről, nem törekszem ismert emberekről gyűjteni. 

A minőséget, nem a mennyiséget tartom szem előtt. Korszakok szerint nem specializálódtam még, legkorábbi képem 1850 körüli, a legkésőbbi az 1940-es évekből származik. Nagyon szeretem az 1860-as évekbeli, vizitkártya méretű képeket. Szinte kizárólag magyar anyagot gyűjtök, előszeretettel debreceni és erdélyi műtermekből. Vadászok korai, színezett képekre, de szinte egyáltalán nem találok ilyeneket. Múlt karácsonyra kaptam az első dagerrotípiámat, nos, az valami egészen más dimenzió, mint a papírképek, de az ára is... Nemrég jutottam hozzá gyűjteményem első ferrotípiáihoz, ezek múltszázadfordulós vásári gyorsfényképek, melyek öt perc alatt készültek vaslemezre, és nagyon különös hangulatuk van.

Ferrotípia

Az interneten van pár barát, akikkel régi fotók kapcsán szoktunk szót váltani. Szeretek elindulni egy-egy fotótól, és utánanyomozni a neten és könyvekben a fotográfusnak, műteremnek. A fotótörténeti szakirodalmat élvezettel olvasom, igyekszem gyűjteni is, és a korabeli időszaki sajtóval is igyekszem ismerkedni, örömmel tölt el, ha fotós hírekre, hirdetésekre bukkanok.

Dagerrotípia

A képek egyfajta időutazásra adnak lehetőséget, a velük való foglalkozás segít felülemelkedni a napi stresszen, nyűgökön, igazi kikapcsolódást jelent számomra, örömforrás is egyben, és szerencsére a családom is elfogadja ezt a 'káros' szevedélyemet. Több érdekes emberrel ismerkedtem meg már a régi fotók kapcsán. Remélem, adódik még alkalom kiállításra vinni gyűjteményem arra érdemes darabjait, és egyszer könyvet is szeretnék összeállítani a képekből és a hozzájuk kapcsolódó információkból, az általuk keletkezett gondolatokból..."