Berka Attila Hosszú kávé külön hideg tejjel. Spanyolnátha Könyvek
1997-ben láttam egy kiállítást a tübingeni Kunsthalléban.
Robert Longo Magellan című tárlata volt; 366 rajz. Longo pauszt tett minden nap egy aktuális hírt illusztráló fotóra és szénnel átrajzolta a képeket. Egy éven át naponta egyet. Meg egy ráadást. Egy esztendő naplója lett a kiállítás.
Olyan rég volt ez, mégis mindjárt ez az élmény jutott eszembe Berka Attila könyvének olvasása közben. 11x4 egységbe rendeződött 44 nap. Minden nap más, s nem több, mint másfél oldal.
A vörös fonal: hosszú kávé külön hideg tejjel.
Neki ez a kávé olyan drága, hogy ha teheti, ugyanott issza meg; a bevásárlóközpont kávézójában, ahol szerinte a legjobban csinálják. Van, hogy ott kezdi a napot, máskor ez az oázis, ahol sikerül egy kis szusszanáshoz jutni. Előfordul, hogy a helyszín nem azonos, a kávé se mindig. Sőt, megkockáztatom; mindez csak keret, hogy az író egy kicsit magában maradhasson, elmélkedhessen a világ dolgain, lenézzen egészen a solar plexusáig vagy még tovább. Újra és újra. Hogy ürügye lehessen végre, hogy tehesse. Mert úgy tűnik, elementáris igénye ez.
Sziszifusz is eszembejut. Ahogy minden nap nekilát, hogy felgörgesse a követ, minden nap javítva valamit a technikáján, hogy végre felérjen a csúcsra, akármi is vár ott rá.
A kisebb rövidebb egyedüllét szemlélődéssel, máskor a kőgörgetés aznapi stratégiájának kidolgozásával telik. Nem szórja szét a figyelmét, minden erejével a pillanatra koncentrál. Ott van. Kávéval kezében igyekszik minden érzékszervével benne lenni a jelenben. Minek jöttél volna ide, ha nem vagy itt, ha nem tudsz itt lenni, hm.
Mindenkinek más más olvasata lesz erről a könyvről -ahogyan Géczi János megjegyezte már Berka Lada Béla nem hal meg című kötetét elemezve 2009-ben a Szépirodalmi Figyelő lapjain is. Én sem mondhatok mást. Van akiből nem hoz ki semmit mások elmélkedését olvasni, idegesíti őket ez az introvertált attitűd. Már megint félreviszed a beszélgetést, szokás szerint túlbonyolítod, mondják neked ekkor, az élet ennél sokkal egyszerűbb, az a lényeg, hogy próbálj meg minél boldogabb, elégedettebb életet élni; még mindig külön tejjel iszod a hosszúkávédat, ugye?
Akkor most sziszifuszi munka-e az élet, vagy permanens vakáció?
És mi lesz, ha feljutunk a hegy tetejére?
Leülünk és nézzük a tájat? Hát megvan ez is, gondoljuk. Aztán?
Sziszifuszt boldog embernek kell elképzelnünk - állította Camus.
Hogy ezt a boldogságot elérjük, keresnünk kell. Mindig új irányból. Mindig új módszerekkel.Talán a meditáció vezet oda. Kávéval kezünkben. Ne hagyjátok kihűlni. Melegen ajánlom.
1997-ben láttam egy kiállítást a tübingeni Kunsthalléban.
Robert Longo Magellan című tárlata volt; 366 rajz. Longo pauszt tett minden nap egy aktuális hírt illusztráló fotóra és szénnel átrajzolta a képeket. Egy éven át naponta egyet. Meg egy ráadást. Egy esztendő naplója lett a kiállítás.
A vörös fonal: hosszú kávé külön hideg tejjel.
Neki ez a kávé olyan drága, hogy ha teheti, ugyanott issza meg; a bevásárlóközpont kávézójában, ahol szerinte a legjobban csinálják. Van, hogy ott kezdi a napot, máskor ez az oázis, ahol sikerül egy kis szusszanáshoz jutni. Előfordul, hogy a helyszín nem azonos, a kávé se mindig. Sőt, megkockáztatom; mindez csak keret, hogy az író egy kicsit magában maradhasson, elmélkedhessen a világ dolgain, lenézzen egészen a solar plexusáig vagy még tovább. Újra és újra. Hogy ürügye lehessen végre, hogy tehesse. Mert úgy tűnik, elementáris igénye ez.
Sziszifusz is eszembejut. Ahogy minden nap nekilát, hogy felgörgesse a követ, minden nap javítva valamit a technikáján, hogy végre felérjen a csúcsra, akármi is vár ott rá.
A kisebb rövidebb egyedüllét szemlélődéssel, máskor a kőgörgetés aznapi stratégiájának kidolgozásával telik. Nem szórja szét a figyelmét, minden erejével a pillanatra koncentrál. Ott van. Kávéval kezében igyekszik minden érzékszervével benne lenni a jelenben. Minek jöttél volna ide, ha nem vagy itt, ha nem tudsz itt lenni, hm.
Akkor most sziszifuszi munka-e az élet, vagy permanens vakáció?
És mi lesz, ha feljutunk a hegy tetejére?
Leülünk és nézzük a tájat? Hát megvan ez is, gondoljuk. Aztán?
Sziszifuszt boldog embernek kell elképzelnünk - állította Camus.
Hogy ezt a boldogságot elérjük, keresnünk kell. Mindig új irányból. Mindig új módszerekkel.Talán a meditáció vezet oda. Kávéval kezünkben. Ne hagyjátok kihűlni. Melegen ajánlom.
Tény, hogy a kávézás kitűnő ,oázis' akár elmélkedésről, akár csak szusszanásról legyen szó! Még frissen olvasnám Berka Attila könyvét, kedvet kaptam hozzá! Most viszont mennem kell görgetni:)
VálaszTörlésRemek recenzió: rövid, pontos, tájékozott, elmélyült és kitekintő egyszerre. Eddig is volt ösztönzésem elolvasni a dedikált példányomat, de most már biztos, hogy ez lesz a következő könyv, amit elolvasok.
VálaszTörlés