A hang

A múlt héten bemutatták a Harry Potter utolsó falatját is s ezzel sok gyereknek lezárult egy korszak. Felnőtt létemre engem is hatalmába kerített a történet; olvastam az összes kötetet, a filmeket bármikor szívesen újranézem és bevallom férfiasan, hogy csütörtökön egy darabig egyenesben néztem a neten a Trafalgar-téri világpremiert. Amikor szóbakerült a megfilmesítés, J.K. Rowling ragaszkodott hozzá, hogy minden figurát brit színészek játszanak és a szereplők válogatásában mindig az övé maradt az utolsó szó. Nagyon jó döntés volt ez, a brit színészeket ugyanis az különbözteti meg a többiektől, hogy Shakespeare nyelvén beszélve, a páratlan drámaíró művein keresztül tanulják a mesterséget,  s ettől szinte automatikusan több kifejezőeszköz birtokába kerülnek, mint mondjuk olyan amerikaiak, akik egy percet sem játszottak színpadon.
A Harry Potterben időről időre rendkívüli színésznagyságok bukkantak fel: Richard Harris†, Kenneth Branagh, Michael Gambon, Emma Thompson, Helena Bonham-Carter, Maggie Smith, Julie Walters, Ralph Finnes és még sorolhatnám. A viszonylag hamar megjelenő Perselus Pitont (a világ más pontjain Severus Snape) legnagyobb örömre Alan Rickman személyesítette meg. A Truly Madly Deeply (Szívből, igazán) című Anthony Minghella-film, amiben felfedeztük és megszerettük, jogtalanul süllyed a kollektív emlékezet homályába, de miután eljátszotta a gonoszt a Robin Hoodban és a Drágán add az életed egyik opuszában, tehetsége végre megfelelő megvilágításba került. Szakértők szerint Jeremy Irons mellett Rickman rendelkezik a világ legszebb beszédhangjával.
Győződjetek meg róla személyesen. Shakespeare 130. szonettjét mondja itt.
Alant Varró Dániel fordítását olvashatjátok.

 

William Shakespeare: Sonnet 130

My mistress' eyes are nothing like the sun;
Coral is far more red than her lips' red:
If snow be white, why then her breasts are dun;
If hairs be wires, black wires grow on her head.
I have seen roses damasked, red and white,
But no such roses see I in her cheeks;
And in some perfumes is there more delight
Than in the breath that from my mistress reeks.
I love to hear her speak, yet well I know
That music hath a far more pleasing sound:
I grant I never saw a goddess go, -
My mistress, when she walks, treads on the ground.
And yet, by heaven, I think my love as rare
As any she belied with false compare.

William Shakespeare: 130. szonett

Hölgyem szeme a nappal föl nem ér;
Ajkánál pirosabb minden korall:
Keblei barnák, bár a hó fehér;
Haja fekete drót, ha drót a haj.
Láttam már rózsát, pirosat, fehéret,
De az õ arcán rózsák nincsenek,
Illatánál, mit én csodásnak érzek,
Néhány parfümben több az élvezet.
Imádom hallgatni hangját, noha
Tudom, hogy vannak bódítóbb zenék,
Istennõt járni nem láttam soha
Hölgyem, mikor sétál, a földre lép.
Mégis hiszem, szerelmem többet ér,
Mint akit hamis hasonlat dicsér.