Humusz, avagy a hely szelleme

 S. Nagy Katalin : Micsoda útjaim.... PAPERBOOK Arnolfini Archívum 2011

A St. John´s College kertésze voltam, mikor Dr. SNK Oxfordban tanított. Gyakran elbeszélgettünk a vízköpőkről (gargoyles), amik annyi épületet díszítenek a városban, és művészeti albumokat  nézegettünk  az utca túloldalán működő könyvesboltok egyikében. Szabad napjaimon gyakran kirándultunk ősöreg mininkkel Stonehenge-be. Lepréseltem pár virágot is, amik a mágikus földből nőttek, melynek hatása olyan táltosító, mint a hévizi tó vize.

Baselben a Beyeler Alapítvány tágas termeiben üldögélünk néha a Vizililiomok előtt. Egyszer, mikor fotót akartam csinálni belülről a kinti kertről, a teremőr udvariasan figyelmeztetett, hogy ezt nem szabad.
Ő sem tudja, miért - szabadkozott szégyellős mosollyal-, de sajnos ez így van, próbálkozzam kintről.  
A Migros éttermeit mindketten szeretjük, én St. Gallenben szoktam ott nézegetni délutánonként a kávézgató nyugdíjasokat.

Amsterdamról eltér a véleményünk, de a tulipánokért egyformán odavagyunk. Legközelebb mindenképp megkérdezem tőle, hogy lehet az, hogy a Van Gogh Múzeumban annyi a napraforgós kép, a könyvekben meg mindig ugyanaz az az egy van?

Párizsban megnéztük megint a Jules és Jimet. Én ugyan nem tudok franciául, de már annyit láttam, hogy élőben megy fejemben a szinkron. A film hősei valóban éltek. Az idén 93 éves Stéphane Hessel, aki az év elején Indignez-vous! (Háborodjatok fel!) című, önálló gondolkodásra buzdító esszéjével kavarta fel az európai olvasókat, a filmbeli német fiú (Oscar Werner) és a szép francia lány (Jeanne Moreau) fia.

Koppenhágában megkérdeztem SNK-t, mondtam-e már, hogy Susannia névadását Cristiania szabad állam sugallta? Antibes-ban kinézve Picasso szobájából, hogy nem kéne-e inni egy pastist odalent, mielőtt elindulunk Seillans-ba megnézni Max Ernst és Dorothea Tanning házát?
A térről, ahol Ernst golyózott a helyiekkel és most a Bastille zsenije című szobra áll nagyon szép a kilátás. Elismerően összenéztünk; hiába, volt ízlése az öregnek...

A Föld folyton suttog hozzánk és aki rendesen hegyezi a fülét, megérti az üzeneteket. Akárhol járunk, ott vannak a többiek is, akiket összeköt a hely varázsa.
Aztán meg létezik a jelenség, amit a németek Zeitfensternek, időablaknak neveznek, ami akkor nyílik ki, amikor minden lehetőség összejön egy bizonyos tettre, találkozásra, helyváltoztatásra, egyebekre, csak gyorsan le kell csapni rá. E két dologról szól a Micsoda útjaim...
Meg arról is, hogy az Arnolfini archivátorai nagyon értenek az ilyen ablakok nyitogatásához.
Hajszálon múlott, hogy S. Nagy Katalin megtartsa magának az élményeit.

De ez már súrolja a csoportkarma fogalmát is, amiben ő biztosan nem hisz. De ez nem baj...