Betűművészet, harmadik rész

Az első részben a betűk születéséről, a másodikban a szavakról és arányaikról volt szó, most pedig a sorok és a könyvoldal kerül sorra. A betűk konzervativizmusára jellemző, hogy a nyomdák használatában lévő készletek a legújabb időkig megőrizték az írószerszám jellegzetességeit.

Az egyik alaptípus a tollvonásos, azaz a szalagvonalas, amelyek közül a gótbetűk a legismertebbek. Érdemes az apró betűs részt elolvasni.

Szándékosan vágtam össze néhány sort egymás alá, így jobban érzékelhető a vastagságból, kerekségből, szélességből adódó duktus, ritmus. A nyomtatásra szánt pénzt kímélők a legalsó sort kedvelik.

A metszésből, (kő)faragásból eredeztetett antiquák a leggyakoribbak, csaknem kizárólag ma is ezek a könyvek szövegbetűi. Az olvashatóság, mint fő szempont ezeknél valósul meg a legjobban. A betűcsalád igen gazdag változatokban, ezek azonban kis eltérések, mégis külön karaktereket valósítanak meg. Már most felhívom a figyelmet arra, hogy az első típus alatt a szövegtömb jobbra zárt, míg a többi középre. Így biceg ez a kép.

A harmadik alaptípus pedig a lineáris, avagy zsinórvonalas. A betűtípusra jellemzően mindenütt azonos vastagságú. Ezek elődje a viasztáblához használt 'stylus', a pálcika, az ezüst- vagy ólomvessző, manapság pedig a ceruza és a golyóstoll írása tartozik ide. Itt is van a soroknak figyelemfelkeltő vonása, mégpedig a vastagság, a félkövér, kövér, amelyet a szövegszerkesztők Bold néven ismernek.
Az Italic, azaz kurzív, vagy dőlt betű külön nem kerül sorra, hiszen kis változattal csaknem mindegyik típusból képezhető.

Az első sor az ecsetvonalas típusokhoz tartozik, nem is kell mondani, hogy Távol-Keleten ennek mekkora a jelentősége. Szövegbetűnek azonban egyik sem jó, címsornak, vagy reklámszövegnek valók. Az emlegetett konzervativizmus ellenében épen az utóbbiaknál valósul meg leginkább a divat. Nagyobb tömbben az olvasásuk fárasztó, zavaró, ám reklámcélokra kiválóan megfelelnek. A Betűművészet című kötetből való mintasorok jellemzőek a korukra, a 20. század első negyedére.

Talán kicsi ez a kép, mégis így érzékelhető legjobban a szövegtömb, a szedéstükör aránya a lap nagyságához, amely nagyon szemrevaló, ugyanígy a mintasorok és a szövegrész méreteinek összhangja. Mégis akad amivel nem értek egyet, talán vitára is ad alkalmat. Ilyen a két lezáró vastag vonal alul és felül. Véleményem szerint ennél keskenyebb kevésbé volna zavaró, sőt olvasáskor a vonalak végén fehérség lüktet, vibráció lép fel. Hasonló számomra a bekezdések előtti utolsó sorok teljes jobbra zárása. Jobban esne egy új bekezdés előtt levegőt venni, azaz egy-két szó méretű üres hely a bekezdések előtt maradhatna. Nagyon elegáns a szavak közti távolság kezelése, csak egy helyütt alakul ki belőlük sikátor. A Betűművészet című könyv mindezek ellenére példamutató, mesterszedő munkája. A mai modern köteteknél sokkal több probléma adódik.

Mi is okozza ezeket? A szövegszerkesztő programok.
Végre játszunk is egy kicsit. (courier)
A címsort talán jobb lett volna ezzel a betűtípussal (Ariel) csinálni, de a mérete az jó.

Viszont nem kell Bold-dal, azaz kövérrel írni. A rövid soroknál nem helyes, ha sorkizártat használunk. Ez esetben a szóközöket nem tudja a gép következetesen használni (ez a mondat már Trebuchet betűtípussal készült, a kis l betűt nem tudja igazán jól beosztani). A Verdana pedig ez.

A Times betűtípus a szerkesztésben működik, viszont a blogban vajon jelentkezik-e? Igen, de csak akkor, ha külön megmondom, egyébként automatikusan Arielt használ. Kezd a gép is, én is összezavarodni, ezt még mindkettőnknek tanulnia kell, fejlődni a tipográfiában. 

Úgy gondolom sokat tanulhatunk még a régiektől.