Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2016. december 28., szerda

Színházról és rólunk


Változnak az idők, halad szépen előre a technikai fejlődés, de mintha nem tudna ezzel lépést tartani a technikai eszközök használatának kultúrája. Az már természetes, hogy a közösségi közlekedésben résztvevők úgy gondolják, az utazók valóban egy közösséget alkotnak: családot, baráti kört, vagy valami hasonlót, következésképpen a buszokon, villamosokon mindenkit mindenről tájékoztatni kell. Ennek legjobb módja, ha üvöltve, vagy legalább hangosan telefonálnak. Feszülten figyel az utazóközönség, hogy vajon Joli mikor veszi észre, hogy Zoli már régóta mással pörög? („Nem mondoooood?!”), vagy hogy mennyi volt a tényleges nyereség X cégnél és mennyi vett ki a cégből az ügyvezető, névvel, telephellyel beleordítva a busz utasterébe. A vonatokon már lehetetlen olvasni, mert legalább ketten csacsognak sztereóban mellettünk, olyan témákról, mint hogy „Hol vagy?” „Itt vagyok.” „Na mizujs?” „Megyek haza.” „Jó, majd találkozunk!” „Majd beszélünk!” És a kedvenc nyitómondatom is mindig elhangzik, a „Na mondjaaaaad!” 

Úgy tűnik, mostanában a mobiltelefonok újabb sikeres terepfoglalást hajtanak végre, méghozzá a színházak nézőterein. Eddig csak bele-belecsörögtek az előadásba, vagy erőszakosan pittyegtek az sms-értesítések, de manapság már egyre több néző gondolja úgy, hogy előadás közben is muszáj hüvelykujját a világ információs ütőerén tartania. Az elsötétített nézőteret világító telefonok tarkítják, zavarva ezzel a telefonhasználó körül ülőket és talán a színészeket is. Nemrég az előttem ülő nő fotózta a mellette ülő hozzátartozóját, hosszasan, több beállítást próbálgatva, gondolom ebből született a "színházban anyámmal" című kép, a közösségi médiában természetesen azonnal megosztva. („Nahát! Megint színházban vagytok? - Igen! - Komolyan? Min? - Gogolon! - Őrület! - Lájk!”) Hálás voltam nekik, hogy nem szelfiztek, mert esetleg azon már én is látszódtam volna, hacsak nem kezdtek volna bele egy profi képkivágási eljárásba ott a jobb oldal, 6. sor 13. székében. 

Evés-ivás egyelőre csak módjával van a nézőtéren. Aki nem itta meg nap közben az ajánlott folyadékmennyiséget, vagy kiszáradt a szája a dráma okozta izgalomtól, az a nézőtéren folyamodik a sziszegős ásványvizes-palack kinyitáshoz majd a víz kortyolgatásához, de előfordul cukorka kicsomagolása is, celofánzacskóból, bár olyat még nem láttam, hogy valaki hűtőtáskával vagy popcornos vödörrel üljön be, de ez talán már csak hónapok kérdése. 

Kukorelly Endre: Országházi divatok; Schiff András: A zenéről, zeneszerzőkről, önmagáról
Kukorelly Endre többször utalt arra, hogy a színházi (és a parlamenti) kultúra alapja, hogy a széksorok közötti oldalazáskor ne a feneküket fordítsuk a székekből udvariasan felállók felé, mert ez a kulturális-világvég eljövetelének egyik legkézzelfoghatóbb jele. Schiff András egy komplett koncertetikai tanácsadót közölt egyik könyvében arról, hogyan viselkedjen a néző, ha valóban zavartalan előadást szeretne látni-hallani, így például aki felsőlégúti betegséggel küzd, ne menjen koncertre. Az ilyen jellegű tüneteket Ascher Tamás konkrét eszközökkel próbálja orvosolni, lásd Ascher-féle szopogatós cukorka. Mondanom sem kell, hogy valamennyien heves támadásokat kaptak ezek után.

Bízom benne, hogy valakik már elkezdték fejleszteni a home-theatre médiaeszközt, aminek használatával nem kell majd elmennünk a színházba, hanem otthon, elsötétített nappaliban nézhetjük az on-line előadást. Ez nálunk úgy megy majd, hogy zárt helyiségben helyezem el az akkumulátoroktól megfosztott mobiltelefonokat és a túletetett macskákat, leeresztem az összes redőnyt, kiírom a kapucsengőhöz a vízóra állását, üzenetet hagyok a katasztrófavédelemnek miszerint kiürítés esetén sem vagyunk itthon. A tapsot pedig elküldjük csatolt fájlban a művészek e-mail címére, amit ők letölthetnek akár már a meghajlás közben.

5 megjegyzés:

  1. Remekül szórakoztam. És együtt bosszankodtam. Idén karácsonykor átléptünk egy mérgező határt mi is: egy rokonomnál megszólalt a telefon az ünnepi asztalnál és tényleg elkezdte mesélni, hogy most vacsorázunk. Egy nagyszerű berlini színész megtette már, hogy köhögéskor leállt és kiküldte az idegesítő nézőt. Azóta egy mukk sincs az előadásain.

    VálaszTörlés
  2. És még annyit hozzátennék, hogy egyik eset sem fiatalokhoz köthető. Akiket láttam hogy így viselkednek a színházakban, nem is akármelyikekben, mind a 40-70 éves korosztályhoz tartoznak.

    VálaszTörlés
  3. A legdurvább esetem: Robert Wilson-előadás a Vígszínházban, az utolsó pillanatban becsörtetett mellém egy 55-60 körüli nő fekete estélyiben, fornettis zacskóval a kezében. Jó, nekem is le szokott esni a vércukrom, gondoltam, eszik egy falatot, majd 20 perc múlva, amikor már a nézőtér fele fornetti illatban úszott, és még mindig evett, szóltam, hogy zavar. Ő volt felháborodva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó szegény hogy szomjazhatott utána! És talán miattad már nem is merte elővenni a kólásüveget! ;)
      Mi is szólunk azoknak akik a közelünkben az idővonalukat nézegetik, és szintén fel vannak háborodva. Talán ügyeletben lévő mentősök és tűzoltók!

      Törlés
  4. Az ifjúsági előadások közönségsikerét részben abban mérem, hogy sok vagy kevés telefon világít előadás alatt. De tényleg, felnőttek is művelik.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...