Költőnők, kaviccsal

Táskába ikeás pelenkázóbéka, almalé, csokis keksz, kis gyümölcs, ropi, kölesgolyó, szakállka, kiskanál, tejbegríz, ó, és a fényképező se maradjon itthon! Gyereket hosszas küzdelem után bevarázsoltuk kabátba-sapkába, aztán az autóba, s irány. Felolvasó és díjátadó estre megyünk.

 Aki azt mondja, vagy gondolja, hogy egy majd’tizenhathónapos gyermekcsével irodalmi estre, ráadásul díjátadóra indulni botorság, sőt, felelőtlenség, vagy hovatovább a felolvasók felé igencsak tiszteletlen megnyilvánulás, meglehet, igazat szól, gondol.

Én mégis megkockáztattam – s nyertem. Ha nem is egy egész irodalmi estet, de egy háromnegyedet mindenképpen. Persze, nem egyedül követtem el a merényletet sem a gyerek, sem a díjazottak ellen – innen is bocsánatukat kérve, ha a manó időnként hangosabb volt a kelleténél –, férfipárfelem, polgári néven a férjem, szövetkezett velem, s amíg anya fényképezett, addig lefoglalta, ölében szorongatta, csitítgatta a majdnemmásfélévest.

A Nizzai Kavics-díj vállaltan szubjektív díj. Hiszen azoknak osztja ki ezt 2003 óta minden évben a díj alapítója és egyszemélyes kuratóriuma, Lackfi János, maga is költő, akiknek verseit szereti olvasni. A díjhoz szép díszdoboz, szépjó szó, s egy szépkellemes versfelolvasásos este is jár, szerettek, barátok, tisztelők körében. S bizony, a Nyitott Műhelyben szép számmal jelent meg ezen az estén az ünneplő gyülekezet, hogy részesüljön az irodalom kegyelmében.

Két költőnőt kavicsozott meg idén Lackfi János – Mesterházi Mónikát és Molnár Krisztina Ritát.

Mindketten többkötetesek, tanítanak, vagy tanítottak, műfordítanak, s nagyon jó verseket írnak. Igaz, Mesterházi Mónika költészetével jómagam ezen az estén szembesültem először – ha nem számítjuk a Lettre című folyóiratban korábban olvasott pár versét – de azok a művek, melyeket vagy az ő vagy Lackfi János tolmácsolásában hallottam, nagyon tetszettek. El is határoztam, hogy a 2007-ben az Osirisnél megjelent Sors bona című kötete lesz az egyik karácsonyi ajándékom – de ezt még meg kell beszélnem a Jézuskával. Mesterházi Mónika verseiben, túl azon, amit Lackfi János is kiemelt, hogy megvan bennük az analitikum, de ugyanakkor sok lélekrezdülés, nekem van még bennük némi hűvösség is. Ám ez nem a tél hidege. Inkább frissítő hűs ez, fejkitisztító, gondolkodásra inspiráló. Nagyon tetszettek az Emberszám, az Error, s a Boci csokis versek – utóbbinak a pontos címét nem tudtam lejegyezni, mentségemre szolgáljon, hogy éppen csokis kekszet gyömöszöltem a manószájba, hogy csendesedjen, kicsit kevesebbet lepetyeljen.

Molnár Krisztina Rita verseit már régebbről ismertem, hiszen voltam olyan szerencsés, hogy 2008-ban megjelent ritka szép verseskönyvéről, a Különlétről, recenziót írhattam a Spanyolnáthába. Olyan költészet az övé, melyben rögtön otthon érzi magát az olvasó, s nem pusztán a versvilág válik ettől otthonossá, hanem kicsit az éppen minket körülvevő is. Annyira szerethetőek a versek egymásra hullott dolgai, a négyfalközöttiség, hiszen így nyitnak hatalmas ablakot a magunkvilágra is. Molnár Krisztina Rita is olvasott fel versei közül, köztük egyik kedvencemet, a Kabbalát. Biztos vagyok benne, hogy nem csak idén karácsonykor veszem majd elő ismét a kötetét.

Szó esett még matematikáról, zenéről, mint a két alkotó közötti kapcsolódási pontról, a tartalom és a forma viszonyáról, arról, hogy születhet vers egy hangulat, egy másik vers, vagy dallam hatására is, s hogy rosszat tesz-e a műfordítás, a tanárság a költőnek.

Sajnos, itt mi már készülődő-menekülőre voltunk kénytelenek fogni a dolgot, mert a majdnemmásféléves másfél óra után besokallt, nyafogott, így nem nagyon tudtam tovább figyelni a beszélgetésre. Mielőtt kiléptünk az ajtón azért még elkaptam egy félmondatot – mindhárom alkotó ember egyetértett abban, hogy egy-egy jó vers születéséhez, bizony, hétrét kell feszülni, néha pokolra is menni.

Mi is mentünk a bakelitek, könyvek, teásdobozok, fenyődíszek, versek, és plakátok közül ,vittük haza a kis csomagot, aki bizony a nap hőse volt nekem, hiszen élete első irodalmi estjén nagyon ügyesen-aranyosan viselkedett, s nagy örömet szerzett a bölcsész mamájának.