Ez igaz, de jól kell megírni.
Peggy Guggenheimé.
Azon felül, hogy kora Paris Hiltonja volt, első műgyűjtője is, aki komolyan vette a kortárs művészetet, teljes bevetéssel támogatta a szürrealizmust, vette férjül Max Ernstet és alapította meg a világ egyik legnagyobb kortárs múzeumát Velencében.Története lenyűgöző, szellemes és szórakoztató.
De nincs meg magyarul. Ami viszont méltó társa lett szívemben és tiszta erőből ajánlok nektek, igen.
Be kell vallanom, hogy nem vagyok túl nagy krimirajongó. Valahogy sajnálom rá az időt. Agatha Christie-könyvet kettőt olvastam (Rejtély az Antillákon, Tiz kicsi néger), megfilmesített változatait ellenben sosem hagytam ki, főleg azokat, amikben Joan Hickson Miss Marple és Peter Ustinov játssza Hercule Poirot-t. Hogy ez az autobiográfia mégis a kezembe került, egyes egyedül a húgom érdeme, aki lassan disszertációt írhatna Agatha Christie-ről.
Egy színes élet hozzávalói tapasztalataim szerint az érdekes (vagy rossz esetben viszontagságos) gyerekkor, rejtett tehetségek, amit a szülők rögtön észrevesznek (vagy nem) és támogatnak (vagy elleneznek), aztán a választások; hivatás, elhivatottság, partnerek, helyek. Aztán a kalandok. Szerelmek, szaporodás, utazások és -említett esetekben- háborúk túlélése, felkászálódás a bajokból. Agatha (született Miller) Christie, -később Lady Mallowan- életében megvolt a teljes paletta. 86 életéve alatt szüntelen szellemi életet élt és azon kívül, hogy íróvá vált, lehetett volna zongoraművész, kiváló énekhangja okán pedig operaénekes is.
Ha nem tévedek, a londoni British Múzeum ma is őriz olyan cserepeket, amelyet az írónő sajátkezűleg tisztított meg sajátos módszerével: a hajszálrepedésekbe arckrémet kent, majd narancsfa botocskával és fogorvosi kapargató tűvel szabadította meg a leleteket a rárakódott szennyeződésektől. Ha egy, az emancipált európai női sorsok, a két világháború és a kolonialista Anglia után érdeklődő földönkívüli az utamba kerülne, ezt a könyvet azonnal a végtagjába nyomnám.
Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a fordítás zseniális. Kállai Tibor úgy ültette át a szöveget, mintha Christie ma írta volna; nyelvezete portalan és modern, úgy tartalmaz mai kifejezéseket, hogy nem ütközünk meg rajta, hanem még elevenebbnek, kortalanabbnak érezzük az írást. A kötet (magyarázatokkal együtt) 652 oldal, de olyan könnyű, hogy egy kézzel is tartani tudtam a fürdőkádban és nem esett bele egyszer se!
Agatha és Max képét innen zsákmányoltam:http://www.theage.com.au
Érdekes volt, mint egy krimi... :-) Komolyra véve, egyszer kezembe akadt Howard Gardner, Rendkívüliek - Kivételes egyéniségek: Mozart, Freud, Virginia Woolf, Gandhi portréi és "hétköznapi rendkívüliségünk c. könyve. Nagyon meglepődtem, mi minden játszik szerepet (vagy nem) egy személyiség kifejlődésében, életének sorsfordulóiban. Sokfélék vagyunk, (vagy mégsem?). :-)
VálaszTörlésÉrdekes beszámoló, kedvet kaptam én is, hogy elolvassam a könyvet. Eddig kevés önéletrajzot olvastam, ideje elkezdeni! :)
VálaszTörlésAgatha Christie nekem nagy kedvencem és nem elsősorban a bűnesetek, hanem a sajátos hangulat és kedvenc nyomozóim ( HP és Miss Marple) miatt. A másik kedvenc Joe Alex, aki lengyel professzor volt, már nem emlékszem pontosan, történész, vagy nyelvész-e. Figyelmetekbe ajánlom AC-től az Így éltünk Mezopotámiában című visszaemlékezést, amit igazán élveztem. Ebből ismerhető meg a legjobban az írónő sajátságos humora, öniróniája, világlátása. Tényleg egy igazi emancipált nő a 20. századból!
VálaszTörlésPG-t nem ismerem. Ha vásárolnának még könyvet Magyarországon, jó volna megjelentetni! :)
Esetleg elérhető online?
Az "Így éltünk Mezopotámiában" szóbakerül a könyvben, tervbe is vettem az elolvasását. Mint látom, a Partvonalnál ez is kapható.
VálaszTörlésÉva, ha van kedved nekiveselkedni Peggynek németül, szívesen kölcsön adom.
Támogatom az életrajzokkal kapcsolatos vélményedet, különösen ha önéletrajzról van szó. Lehet hogy ünneprontó amit mondok, de nekem az a bajom az írónővel - bár csak filmeken láttam a műveit - hogy nem lehet tudni, honnan jött rá a nyomozó a megoldásra. Úgy tűnik, a végén összehívja a szereplőket és kinyilatkoztat, az elkövető meg bizonyítékok nélkül is azonnal megadja magát. Valami logikai bicsaklás jön le nekem, hiányérzettel kapcsolom ki a tévét. Nem látjuk azokat a kis rezdüléseket, amit pl. a ballonos feleségtelen nyomozónál igen. De kétségtelen, hogy hihetetlen fantáziája és emberismerete volt az írónőnek.
VálaszTörlésSzámomra AC életében a magánéleti szál izgalmas, az ahogy a férje elhagyta és ahogyan erre reagált, de aztán rátalált egy nála jóval fiatalabb régészre. Bár ha jól emlékszem, vele is voltak gondok később.
Az önéletrajzok egyetlen hátránya, hogy az ember arra emlékszik, amire akar és azt osztja meg közönségével amit jónak lát. Ez alól ez a könyv sem kivétel, ezért arról a bizonyos eltűnésről sajnos nem esik benne szó, pedig engem is nagyon érdekelt volna. Ha az valóban úgy esett, ahogy a filmből megtudtuk, nagyon fájdalmas lehetett, ennek ellenére AC nagyon nagylelkűen és megbocsátóan ecseteli a válás körülményeit, amit én az abszolút emberi nagyság példájaként értékelek.
VálaszTörlésMost, hogy mondod,... arra a hiányérzetre én is emlékszem. Viszont a párbeszédek és a karakterek mindig olyan élvezetesek és színesek, a színészek meg olyan remekül játszanak, hogy mindig muszáj belenézni, ha ismétli a filmeket a tévé.
AC védelmében: Nem mindegyik könyve azonos színvonalú, de a filmes feldolgozás legtöbbször egyáltalán nem azonos a regénnyel. Sok esetben hatalmas az eltérés, illetve egészen más a történet, csak a based ... igaz. Elöljáróban a Gyilkosság a paplakban című opust ajánlanám, ami miss Marple első megjelenése. Hazaérve és szétnézve a könyvespolcon küldök majd további tippeket!
VálaszTörlésKi tudja, lehet hogy AC is Bronte, Browning meg Gaskell könyveken nőtt fel, aztán egyszer csak gondolt egy nagyot!
VálaszTörlés:)
VálaszTörlés