Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2013. szeptember 29., vasárnap

Vastuskó

Van némi ellentmondás a cím szavában, hasonló kedvencem a vasbeton talpfa. Vastuskó nincsen, mert ha tuskó, akkor fa, ha vas, akkor pedig üllő. Pedig van! Egyet le is fényképeztem:

A Batthyány térhez közel, a Vám és Iskola utca sarkán található. A felirata szerint: "Az egykori budai vastuskó másolata. Eredetije a XIX. sz. elején készült és 1960 végéig állt ezen a helyen". Méltányolom a másolatot, jó lett volna látni az eredetit. Elég sokat tekeregtem Budapesten, mégsem találtam rá, pedig saját kő 'posztamense', fülkéje, teteje van.
Közelebbről már érthető, hogy mitől vastuskó. Egy fatörzs darabot borítottak be vaslemezzel. Mókás, különböző formájú szegekkel van tele. Az nincs kiírva mire szolgált, csak hosszabb keresgélés után derült ki. A vándorló céhlegények ütötték bele itt jártukkor a szegeket, lehetőleg saját névjegyük, vagy jellegzetes formájuk jegyezte tulajdonosát, vagy a céhműhelyt. Egyes kutatók szerint csupán a lakatos céhlegények tették, de én biztos ütöttem volna bele, ha legényvándorláskor erre járok, még ha sima, mezei, jelzetlen fejűt is.

Kiderült, sokhelyütt megmaradt, megbecsült ipartörténeti emlék. 1872-ben a céhek megszűnésével teljesedett be sorsuk. Bal oldalt a Győrben jobb oldalt pedig a Temesváron álló vastuskó látható (mindkettő már másolat). A győrinél kiderült egy csel is. Mivel a korban főleg a jellegzetes pontok után tájékozódtak (a harmadik gesztenyefánál jobbra...), egy fűszerkereskedő készíttette el cégérként, ma is a 'Vastuskós ház'-nak hívják. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében készült a legtöbb, német nyelven 'Stock im Eisen' névvel illették. Az említetteken kívül van még Bécsben, méghozzá az eredeti, félkör alakú üveggel védve az időjárástól és az illetéktelenektől. Utóbbi érthető, hiszen Aradon az ötvenes években ellopták, szerencsére kiderült a tolvaj, az eredeti vastuskó bekerült az Arad Megyei Múzeumba. A másolat elkészítése igen költséges, jelenleg csak a helye van meg. Pozsony (Preßburg), Pécs, Pest, Székesfehérvár (az eredeti a Szent István Király Múzeumban) iratkozhat fel még a sorba. A Waidhofen an der Ybbs-ben lévőről az utolsó kép kapcsán még szólok.

A képen a pesti 'Vastuskós-ház' (ahol most az Anna Presszó van) 1870-ből, a sarkon lévő falfülkében már nem látható a főszereplő, pedig a '48-as szabadságharc idejében még megvolt. "...fiatal hazánkfia, Ráth Mór végre megnyitá könyvkereskedését, mely a Váczi utcában, a már annyira ismert >>Vastuskóhoz<< című helyiségben egyikévé lőn legszebb boltjainknak". A bolt, a törzsvendégek (politikusok, irodalmárok), a tulajdonosa, a könyvkiadó a kiegyezésig komoly szerepet vívott ki magának, tiszteletből városszerte 'Magyarország könyves-boltja' megnevezéssel illették (Pl. "...a Vastuskó háziasszonya nemegyszer helyezte el a becsempészett könyveket a lisztesládában. Ilyen formában érkezett az országba Széchenyi Blick auf den Rückblickje sok száz példányban Neuestes Leipziger Kochbuchként és Horváth Mihály A függetlenségi harc története című műve, amelyet ez a fedlap borított: Alzoy: Katholische Moral Theologie.") Egy kicsit elkalandoztam, de mivel tudom, a könyvszeretet több olvasónk tulajdona, biztosan jónéven veszik.

Végül pedig a Waidhofen an der Ybbs-ben található (vas)tuskó kapcsán jutott eszembe. A rajta látható mindenfélét meg lehetne ismételni ma is. Nem találtam ki új dolgot, Székesfehérváron tanúja voltam a Mesterségek Házában egy díszszög beütésének az újonnan elkészített emlék vastuskónál. Máshol is előfordul, különböző, a mai kor jellegzetes tárgydarabkáit szögelték fel rá.
Mi lenne ha...! Például, egy nagyjelentőségű napon az Arnolfini Fesztiválon hasonlót mi is elkövetnénk? Hm?!

2 megjegyzés:

  1. Jól értem, hogy azért hívták vastuskónak, mert vasakat ütöttek a fatuskóba? Aztán amiket most meg lehet nézni, azokat replikálták?

    VálaszTörlés
  2. :-)) ...meg azzal is borították többségét. A bécsit egyszer útba ejthetitek az még eredeti!
    Ervin elgondolkodik még az ötletemen.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...