Az idei nyaramat Pécs foglalta keretbe: ott kezdtem a POSzT-on, és most ott fejeztem be a Nemzetközi Felnőttbábfesztiválon. A színházi fesztiválozás (is) élvezetes, de fölöttébb fárasztó tevékenység, főleg, ha az ember tudja, később mindezt bizony meg is kell írni, így nem lehet elbliccelni sem az aznapi negyedik előadást, sem a szakmai vitát. A negyedik-ötödik napon színpadképek és mondatfoszlányok kaotikus tömege kavarog a szegény kritikus fejében, és reménytelennek tűnik, hogy valaha is – legalább a könnyelműen vállalt három cikk erejéig - rendet bírjon vágni e kuszaságban.
Még most is a kavargás állapotában leledzem, de azért írok pár sort az egyik személyes kedvencemről, a Figurina Animációs Kisszínpad História című darabjáról. Ha rajtam múlna, ajánlott „olvasmánnyá” nyilvánítanám minden író ember számára. Ez a történet ugyanis az én olvasatomban, pontosabban nézetemben arról a küzdelemről szól, amit a szöveg megszületéséért vívunk nap mint nap az íróasztalunk mellett. A helyszín persze sokaknál már csak képletesen értendő, hiszen nem az íróasztalunkhoz vagyunk hozzánőve-láncolva, hanem a laptopunkhoz. A Históriában azonban még egy gyönyörűséges, titokzatos fiókokkal és nagyon is ismerős tárgyakkal teli íróasztal határozza meg a színpadképet. Ebben az igencsak bensőséges, mégis, ezer csapdát és veszélyt rejtő, hídra is emlékeztető térben küzd egy kétdimenziós, egyszerű kis papíremberke azért, hogy a magában hordott (testére írt) szöveget ezer veszélyen keresztül eljuttassa a színpad szélén, egy állványon kinyitva álló könyvbe, amelynek sűrűn teleírt lapjairól épp ez a szövegrészlet hiányzik. Az előadás alatt hol a Katalinka szállj el… , hol az Aki dudás akar lenni… sorai jártak a fejemben, mialatt szegény papíremberke folyamatos harcban állt a szöveg megszületése ellen törő, és a brutális papírvágótól az eláztatáson át az elégetésig minden lehetséges eszközt bevető erővel. A szakmai vitán több kétség is felmerült az előadással kapcsolatban, és az egyik alkotó, Siklósi Gábor is azt mondta, maguk is érzik, hogy nem sikerült hiánytalanul megvalósítani, amit szerettek volna. Bennem azonban épp olyan tökéletesen összeállt ez az előadás, ahogy a papíremberke kalandos útja végén, mint egy utolsó puzzle-darabka, saját testével teljesítette ki a nagy könyv addig hiányos és érthetetlen történetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése