Az amerikai Paul Theroux - többek között a A vén Patagónia Expressz, és A londoni nagykövetség írója - mondta egyszer, hogyha tudni akarjuk milyen volt a világ a kolonializmus idején, utazzunk Nagy-Britanniába, ha pedig látni akarjuk, milyen lesz a jövő, Tokióban a helyünk. Ahhoz hogy fogjuk Murakamit, nem kell sintóista előtanulmányokat folytatni és nem is fontos, hogy az átlagosnál jobban ismerjük Japánt. Sőt. Murakami annyira otthon van az egyetemes kultúrában, hogy már már elszégyelljük magunkat, amikor olyan Janacek szinfóniákat, Chopin darabokat és Bob Dylan számokat idéz, amiket még nem is hallottunk. Egyedül csak azt kell tudatosítanunk mindjárt az elején, hogy a szereplőknek japán arcokat képzeljünk el. Onnantól becsusszanunk egy világba, ami sokáig nem fog elereszteni.
Miután a múlt héten befejeztem a Norvég erdőt, amelyben a hőst a Beatles Norwegian Wood című száma röpteti vissza egy hatvanas évekbeli élményébe, azzal az elhatározással tértem be a könyvesboltba, hogy most aztán szisztematikusan felfalok minden Murakamit.
A legújabb ott feszített a bejáratnál.
Ezüstösen, nyomott lapszélekkel, 1021 oldalon. 1Q84.(1-2) .
Amíg elkészül a magyar fordítás, szagoljatok bele a már meglevőkbe,
mert ehhez majd hosszú lélegzet kell!
Mi a véleményed a német fordításról? Itt szemez velem a Kafka a polcon, nem tudom, belevágjak-e.
VálaszTörlésEz sarkalatos kérdés, igen, vannak írók akiknek a fordításában nagy különbségek vannak magyarul és németül. Murakami nagyon jó mindkét nyelven, abszolút azonos a stílus, semmi különbség nincs, csak át kell úszni egyikből a másikba.
VálaszTörlés