Akkor most a katalán képzőművészekről

Hogy Picasso édesapja a barcelonai akadémián tanított, azt legkésőbb a Picasso kalandjaiból megtudhattuk. Mivel Pablo vonulási irányában mindenhol Picasso múzeumok vannak Európában, nem csodálkoztunk, hogy Barcelonában is van egy. Jobban érdekelt minket azonban a szürrealista Joan Miró és a város másik nagy szülötte, a még ma is szakadatlanul alkotó Antoni Tàpies.
Mióta egy kis francia múzeumban először találkoztam egy gigantikus, gipszes, textiles, minimalista képével, legszívesebben kitoltam volna az ajtón és magammal vittem volna. Az idős mester által alapított intézmény rendszeresen teret ad ifjú művészeknek a bemutatkozásra, könyvtárában bőséges a választék monográfiákból és akinek szerencséje van, jó sok Tàpies képet is láthat eredetiben. Nekünk sajnos nem volt. Egy meglehetősen banális, üres üvegekből, haszontalan kacatokból és jelentéktelen videókból összeállított tudálékos installáció foglalta el a legtöbb helyet. Hogy ki követte el, nem jegyeztük meg. Ezt a videót ellenben most találtam a neten. Így még jobban fáj, hogy máskor bővebb a bázisanyag.

   Egy nagyvonalúan tágas, hófehér modern épületben található a város tetején a Miró alapítvány. Egy kis amfiteátrumos, zegzugos, virágzó narancsfákkal szegélyezett ápolt parkon vezetett fel hozzá az út. Biztos azt hiszitek, hogy túlzok, ha elmesélem, hogy egy fekete inget és nadrágot viselő, őszhajú muzsikus gitározott a lépcsőn, miközben kis vidám kutyák futkároztak a kőülések és a színpad között, ahol, mint később megtudtuk, nyaranta rendszeresen színházi előadásokat tartanak.

A város tele volt ezzel a keretből kibújó kisfiúval. A Katalán Nemzeti Múzeumba invitált, ahol Gustave Courbet, 19. századi francia festő katalán piktorokra gyakorolt hatását járták körbe.
 Courbet arról volt híres, hogy szakítva az addigi hagyományokkal csendéletek, szentképek és tájak helyet valóságos élethelyzeteket kezdett el lenyűgőzően hatásosan festeni. Heverésző alakokat tájban, izgalmas, realista aktokat. Kedvenc modellje saját maga volt és mivel elég helyes hapi volt, kész élvezet bámulászni őt a legbanálisabb hétköznapi helyzetekben is. Nemrégiben volt Frankfurtban egy nagyszabású Courbet kiállítás és most nagyon megörültünk, hogy annak vezérképét mindjárt az első teremben felfedezhettük. Gustave a kétségbeesés drámai pózában megörökítve. A repró, amit az internetről  halásztam le, korántsem szemlélteti elég elevenen, hogy milyen hatással van a látvány az ember lányára, amit belép egy visszafogottam megvilágított terembe és ez a pasi mindjárt kiugrik a falból.