A Költészet Napjával kapcsolatban jutott eszembe, hogy vajon ki tudja, mi volt a foglalkozása Petőfinél a ' béke barátja Bagarja' szereplőnek? 
A válasz ezen a metszeten látható. Nem Petőfi korából, mert akkor még a bagaria nevü bőrfajtát nem ismerték Nyugat-Európában és a csizmadia mesterség sem vált el a cipőkészítőktől. 1568-ban jelent meg Jost Amman Ständebuch kötetében az akkor ismert mesterségek kiváló fametszetes képei között. Csudára becsülöm, mert olyan pontosan ábrázolt mindent, hogy meggyőződésem szerint személyesen járt a műhelyekben és csak azután készítette el a metszeteket. Például a varró mester lábszíjjal fogja le a cipőt, hogy a kéttűs varráshoz mindkét keze szabad legyen. Ráadásul a talp formáját követő vonal a 'ritz', azaz a varratárok is kitűnően látszik. Ebben fut a felsőrészt és a talpat összeerősítő fonal, hogy ne lógjon ki a talpra, mert akkor a járáskor lekopik és szétesik a lábbeli. Szemmel látható az is, hogy a csőrös cipő divatjának már vége, az árukészletben az ökörszáj és szarv-, vagy tülökcipők vannak túlsúlyban. 
Méltányolom a verset is, amelyet Hans Sachs (1494-1576) írt, mindegyik mesterséghez. Ez különösen melengethette a szívét, mert eredetileg cipész volt. Így kevésbé ismert, de ha azt mondom ő a nürnbergi mesterdalnok, akkor már többen kapcsolnak. A szerepe szerint is, de a képen is jól látható, kedves, szelíd, bölcs ember, aki a jó mellé állt. Ebben lelki rokonok Bagarja urammal.
Nem is olyan régen tért vissza a divatba a csőrös cipő, itt-ott még ma is látni a lányok-asszonyok lábán. Na nem ilyen szélsőséges formában! Akkor még különbek is voltak, többek között az orrát egy szalaggal felhúzták és lábszárhoz kötötték 'kényelmi' szempontból. A sár miatt is valószínű, de a gyors kopást is megelőzendő és az életformából következően külön papucsot is viseltek hozzá. Több ilyen, papuccsal együtt viselt lábbeli ismert.
Ha volna szabályosság a divat változásában -annak ellenére, hogy egy-egy forma időnként visszatér- akkor most a másik végletnek kellene következnie, az ökörszáj (Kuhmaulschuh), vagy a szarv-, vagy tülökcipőnek (Hornschuh). A korabeli metszeten már ezeket árusítják. Szemrevalóbbak a csőrös cipőnél, ha jól emlékszem a tűsarkú cipő divatját követően voltak olyan papucscipők, amelyek éppenhogy a lábujjak végét takarták csak. Kedves lányok! Ki vállalkozik az új divat bevezetésére? Nem fog sikerülni, a divat útjai csak részben irányíthatók! Egyébként eddigelé nem volt igazán sarka a cipőknek, éppen ebben az időszakban jelenik meg. Erre majd visszatérek.
Dürer sem maradt ki, fennmaradt terve (1525 körül) alapján készítette el egy ortopéd cipészmester 1974-ben, teljes hitelességgel ezt a cipőt.
A válasz ezen a metszeten látható. Nem Petőfi korából, mert akkor még a bagaria nevü bőrfajtát nem ismerték Nyugat-Európában és a csizmadia mesterség sem vált el a cipőkészítőktől. 1568-ban jelent meg Jost Amman Ständebuch kötetében az akkor ismert mesterségek kiváló fametszetes képei között. Csudára becsülöm, mert olyan pontosan ábrázolt mindent, hogy meggyőződésem szerint személyesen járt a műhelyekben és csak azután készítette el a metszeteket. Például a varró mester lábszíjjal fogja le a cipőt, hogy a kéttűs varráshoz mindkét keze szabad legyen. Ráadásul a talp formáját követő vonal a 'ritz', azaz a varratárok is kitűnően látszik. Ebben fut a felsőrészt és a talpat összeerősítő fonal, hogy ne lógjon ki a talpra, mert akkor a járáskor lekopik és szétesik a lábbeli. Szemmel látható az is, hogy a csőrös cipő divatjának már vége, az árukészletben az ökörszáj és szarv-, vagy tülökcipők vannak túlsúlyban. 
Méltányolom a verset is, amelyet Hans Sachs (1494-1576) írt, mindegyik mesterséghez. Ez különösen melengethette a szívét, mert eredetileg cipész volt. Így kevésbé ismert, de ha azt mondom ő a nürnbergi mesterdalnok, akkor már többen kapcsolnak. A szerepe szerint is, de a képen is jól látható, kedves, szelíd, bölcs ember, aki a jó mellé állt. Ebben lelki rokonok Bagarja urammal. 
Nem is olyan régen tért vissza a divatba a csőrös cipő, itt-ott még ma is látni a lányok-asszonyok lábán. Na nem ilyen szélsőséges formában! Akkor még különbek is voltak, többek között az orrát egy szalaggal felhúzták és lábszárhoz kötötték 'kényelmi' szempontból. A sár miatt is valószínű, de a gyors kopást is megelőzendő és az életformából következően külön papucsot is viseltek hozzá. Több ilyen, papuccsal együtt viselt lábbeli ismert. 
Ha volna szabályosság a divat változásában -annak ellenére, hogy egy-egy forma időnként visszatér- akkor most a másik végletnek kellene következnie, az ökörszáj (Kuhmaulschuh), vagy a szarv-, vagy tülökcipőnek (Hornschuh). A korabeli metszeten már ezeket árusítják. Szemrevalóbbak a csőrös cipőnél, ha jól emlékszem a tűsarkú cipő divatját követően voltak olyan papucscipők, amelyek éppenhogy a lábujjak végét takarták csak. Kedves lányok! Ki vállalkozik az új divat bevezetésére? Nem fog sikerülni, a divat útjai csak részben irányíthatók! Egyébként eddigelé nem volt igazán sarka a cipőknek, éppen ebben az időszakban jelenik meg. Erre majd visszatérek. 
Dürer sem maradt ki, fennmaradt terve (1525 körül) alapján készítette el egy ortopéd cipészmester 1974-ben, teljes hitelességgel ezt a cipőt.A képek többnyire a Német Bőrmúzeum anyagát tartalmazó katalógusokból valók, meglepő dolgok találhatók bennük.
Melegszik az idő, hamarosan jön a szandálviselet!
Gyerekkoromban volt egy cipész "Rémusz bácsim", a műhelyében ültem a háromlábú széken, bódító bőrszagban és hallgattam a történeteket. A falon festmény az öreg Kossuthról, a polcokon zsíros és szöges tégelyek.
VálaszTörlésMost megint érzem azokat az illatokat...
Azonnal magamra venném az első cipőt és a papucsot, a csattos kis cipőket meg mintha egyenesen Kispiskótának csinálták volna...
VálaszTörlésNekem is volt egy ilyen 'suszter' bácsim, még azt is megengedte, hogy egy hulladék talpbőrbe beüssek egy faszöget... :-)
VálaszTörlésNa, kíváncsi vagyok a szandálok hogy tetszenek majd!