Egry József dolgai

"Dolgaim" – így nevezte Egry saját műveit. Én a dolgai közé sorolnám írásait, krokijait akkor is, ha ezek általában szikár vázlatok, levelezőlapok vagy csak kétsoros szűk mondatok. Ő maga ódzkodott az írástól, önéletrajzát is csak barátja, Keresztúry Dezső unszolására foglalta össze, szabadkozva hogy ő nem tud sem jó stílusban, sem helyesen írni. Nem baj, a lényeg, a dolgai üzenete átjön.

Egry 1883-ban született Zala megyében, de családjával korán felkerült Pestre, ahol a legmélyebb nyomorban volt része. Döbbenetes szembesülni az olvasottakkal, hogy az éppen nagy ívét futó, gyorsan fejlődő főváros belvárosi pincéiben hogyan éltek emberek patkányok, élősködő bogarak társaságában. A festő visszaemlékezése szerint 13 éves korában aludt először ágyban, korábban csak a földön vagy szalmán. Később, amikor rendszeres jövedelme lett, az is csak a napi túléléshez volt elég, a család mindennapjait tovább nehezítette az alkoholista apa. Ha nincs néhány éles szemű EMBER, mint pl. Lyka Károly, aki anyagilag is segítette a festőt, akkor most nem nézhetnénk ámulva Egry dolgait a Kogartban.

Nincs tudományos módszer ami vizsgálni tudná, hogy a tehetség mindig utat tör-e magának, mert nem tudhatjuk, hányan vesztek el szörnyű betegségekben végleg a patkányok között. De Egry pozitív példa: ecsetet és festéket még közelről sem látott, amikor már érezte, hogy neki a képekhez van köze. Ha volt cipője, a pesti múzeumokat járta, ha nem volt, nem mehetett be. Akármilyen nehéz körülmények között élt és dolgozott, nem állt be a sorba, inkább kihullott a főiskoláról, de nem volt hajlandó Ferenczy mellett ferenczyesen festeni, mert érezte melyik az ő útja, akkor is ha éppen nem volt közönsége és senki sem biztatta.

Hazatérő nyáj, 1934.

Egryt sokan úgy tartják számon, mint a Balaton festőjét. Ezt ő maga is visszautasította, bár az első világháborúban szerzett sérülése miatt Badacsonyba került kórházba és onnan kezdve végleg eljegyezte magát a tóval (és leendő feleségével). A Balaton festője volt, de nem a hagyományos zsánerfestői értelemben, sokan ezért nem tudnak vele mit kezdeni. "Én nem a Balatont, hanem annak világát festem" - írta. Horthy Miklós azt mondta neki egy kiállításon: „Én nem ilyennek látom a természetet”. Szegény kormányzó úr, anno a Nyolcak is felforgatták a gyomrát! Valahol ezt írja Egry: „Ha nem gatyásokat festünk, nem vagyunk magyar festők?”

A partról vagy a vízről szívta magába a fényeket, színeket, formákat, a helyi emberek mozdulatait, órákig ült figyelve a tavat, naponta lejárt horgászni és minden pillanatot, minden impressziót rögzített. A Balatonról ma is más képe van annak, aki lemegy nyaralni egy harsány üdülőtelepre, és annak aki az év bármelyik napján, a nap bármelyik szakában ki tud sétálni a partra, vagy kievez a vízre. Hiába telnek el évek, évtizedek az életünkből, a tó fényeire, színeire, hangjaira mindig rá lehet csodálkozni, minden vihar, minden párafelhő más, ezer állapota van a jégnek, állítólag az eszkimók is több száz szót használnak a "hó" azonosítására. A festő szavaival: "A Balaton szórja-pazarolja a külsőségét, romantikáját, de az igazi értékét ritkán mutatja meg még azoknak is, akiket talán ez az oldala is érdekel." A Balatonhoz közeledve én is olyan izgatottan várom a víz látványának előbukkanását, – akár vonattal, akár biciklivel, akár autóval érkezem – mint a papírból kibomló ajándékot. Ahogy Egry írta: „A Balaton a természet örömkönnye.”
Balatoni képei mellett érdekesek a külföldön festett/rajzolt művei is, a flandriai kikötőmunkások vagy az olaszországi tájak ábrázolása.

A festő eleinte Keszthelyen élt felségével, Pauler Juliskával miközben egy pesti műterem lakást is fenntartottak, ami – rengeteg festménnyel együtt – a háborúban elpusztult. Majd Badacsonytomajba költöztek egy parasztházba, nyomorúságos körülmények közé. 1941-en épült fel villájuk, ami ma is látogatható. Egry 1951-ben halt meg. A tomaji temetőben nyugszik felesége mellett, Borsos Miklós kövei alatt.

Visszhang, 1936.

Weöres Sándor: Egry József

fönn egy nagy semmi
lenn egy nagy semmi
köztük a kusza eleven semmi

a vájt égből zuhatagban
piros-sárga szilánk pattan
a táj tarka teknőjébe
dől a sugár szakadatlan

tűzben elsűlyed a tó
szikráz a domb-kaptató

vonul a nádas izgatottan
csónak fekszik
az űrrel szemben

messzeséget teremt a madár
kék eget feszítve szét

fénybe-mossa termetét
aztán elolvad az ember

Olvasnivaló:
Egry József arcképe: Egry József írásai – írások Egry Józsefről.- szerk. Fodor András és Szabó Júlia .- Bp.: Magyar Helikon, 1980.
Egry breviárium .- Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1975.

A képek innen: www.mng.hu, www.kieselbach.hu

A kiállítás július 31-ig látogatható!