Design, főzés a középkorban

Jó, jó tudom volt már róla szó, ez nem egy gasztroblog. Az étkezési kultúráról szeretnék felüdülésnek megmutatni egy fametszetet 1507-ből, Fischer munkája. Sajnos többet nem sikerült róla megtudnom.
Alig száz éve, hogy megjelent a papír és ezzel együtt a fametszet is. A legkorábbiak színezettek voltak csaknem kivétel nélkül, ezért csak a kontúrok vannak meg, nem használták ki a tónusértékekben rejlő, a fametszethez illő változatosságot. Ráadásul szinte mindegyik vallásos ábrázolás. Ez azonban mindkettő alól kivétel.

Egyrészt a témája miatt, egy középkor végi konyha, másrészt megjelennek már nagyobb telt fekete tónusok is, amelyek szépen felelgetnek egymásnak.
Mindjárt fel is merülhet, mi is az a három kerek micsoda ott bal felül. Szerintem füstelterelő, méghozzá nagyon cseles. A grillcsirkéket (vagy galambokat) tartó nyárs végén lévő fogaskerék áttétel forgatja meg. Nem viccelődök, na! Lássunk néhány későbbi konyhát a néprajz idejéből.

A kemencepadkákon ugyanúgy folyt a főzés a konyhában, mint a középkorban. Eleinte kémény nélküli, azaz füstöskonyhákban, későbbi a szabadkéményes, majd a kéményes típus következett. Minden valószínűség szerint a metszeten még egy füstöskonyha látható, ezért van szükség a füstelterelőre.
Jobban körülnézve -talán nem mondok újdonságot- a főzőedények lábasok. Szó szerint értendő, mindegyiknek van három lába, innen ered a mai név is.

Nem is olyan régen még készültek cserépből is, nyelesek, nyél nélküliek is. A lábas és serpenyő együtt. Kevés tűz kellett hozzá, a baj csupán az volt, hogy nem tartott olyan sokáig, mint a fémből készültek, mint az a fametszeten látható.

Czibor Imre munkája.

Készül mind a mai napig, valószínű most már samottos agyagból, tovább bírja, mint a régiek. Formailag szép, az alapmáz is, de a megfolyatott vörös mázzal már esztétikai gondjaim vannak. Olyan mintha vér folyna rajta, talán a főzőedényhez más színt kéne választani.
Érdemes elgondolkodni a függő bogrács formáján is. A kifelé hajló peremű, ma leginkább ismert formához képest felfelé szűkül. Előbbi, ha nagyon tele van kifelé bugyog, azaz kifut, míg a befelé hajlónál ez nem történik meg.



A padka előtt van egy kis talpas kancsó, tipikus a korra. Nagyon távoli múltja van. A neolitikumban, rézkorban már gyakoriak a csőtalpas edények, ezek között áldozathoz használtak is előfordulnak. A forma azonban tovább él egészen a mai napig.

Közben megjelentek a serleg formák is -egy ilyen készletet szeretnék-, ez még közel áll a csőtalpas edényekhez. Nem kell nagy lépés ahhoz, hogy ezek a formák eljussanak a mai talpas gyümülcsös vagy süteményes tálakhoz, sőt a borospoharakhoz.


Sajátlevében nevű szakértőnk szerint külön méltánylandó, hogy a szakács más-más kanalat használ a keveréshez és a kóstoláshoz.
Nagyon helyes a szakácsné is. Aki már próbálkozott metszet készítésével, jól tudja milyen nehéz elérni egy ilyen kedves mosolyt. Csak azt tudnám mit mosogat a dézsában, mert hogy nem edények az is biztos?