Libri 2014
Nem egyedülálló eset, hogy egy író bemerészkedik a Tisztelt Házba és alámerül az ott folyó történésekbe, akár mint képviselő, akár mint karzaton ülő, folyosón bóklászó riporter, majd irodalmi vagy publicisztikai formába önti tapasztalatait. Gondoljunk csak Csokonai Diétai magyar múzsájára, Jókai vagy Mikszáth képviselői tapasztalatgyűjteményére, krokijaira, Móricz csípős publicisztikáira vagy Gárdonyi szikár cikkeire. Vagy Herczeg Ferencre, aki mind közül rekord ideig volt képviselő, miközben
az egyik legnépszerűbb lapot szerkesztette és rengeteg szépirodalmi művet írt.
Kukorelly Endre közel két és fél évig volt az LMP képviselője. Az író a maga kötetlen életmódját feladva végigcsinálta a kampányt és a köz szolgálatába állva beült az országgyűlésbe. Ezzel elfogadta egy hivatal, egy jogintézmény és egy frakció működési rendjét, elsajátította a tárgyalási és ülésezési szabályokat, kerti székéből felállva kilépett az agorára, ami szerinte mindenkitől elvárható egyszer az életben. Remélte, hogy van olyan terület, talán pont a kultúráé, amelyen tehet valamit a közösségért, és legalább néhány módosítót átcsúsztathat. Belemerült ebbe a sajátos világba, dolgozott és szemlélődött, közben pedig naplót írt, amelyből könyvet szerkesztett, a könyv címével utalva író-képviselő elődjének, Jókai Mórnak a „Politikai divatok” című művére. A naplóból tehát visszaemlékezés(?), riport(?), lábjegyzetekkel ellátott ismeretterjesztő mű(?), interjúválogatás(?), kompiláció(?) vagy ki tudja valójában milyen műfaj született, de ez nem is fontos, ha felvállaljuk, hogy vele együtt elmerülünk ebben a világban.
És szemlélődünk. És feltesszük a címben megpendített kérdést: Lehet más az író? Az író más, mint a többi képviselő? Igen. Az író akármilyen polgári foglalkozást űz – akár gyógyszerész, könyvelő vagy raktáros, (tessék, be lehet helyettesíteni a megfelelő személyeket az adott foglalkozásokhoz) –, mindig magánál tartja írói énjének legfontosabb eszközeit: a szemét, a fülét, és azt a plusz érzékét, ami őt kétlábonjáró szűrővé teszi.
Kukorelly a könyvben segítségül hívja elődeit: írók, filozófusok idézeteivel tarkítja saját meglátásait, váratlanul csap elénk egy verset, egy interjúrészletet, felszólalást, ami miatt a könyv egy kicsit csapongó és gyakori benne az ismétlés és fárasztó hátralapozni a lábjegyzetekhez, de megéri.
Ha az olvasó rááll a megfelelő sínre, akkor képes együtt haladni az író-képviselővel, akit kicsit zavar, hogy mandátumának végéig sem ismeri meg valamennyi képviselőtársát, hogy jó képet kell vágnia egy csomó helyzetben, de hát ez neki „von Haus aus” megy.
Szintén otthonról tudja, hogy ha bearaszolunk egy széksorba, akkor nem a fenekünket illik a másik elé odatolni, ezt többször sérelmezi, és eme viselkedésmódot arra vezeti vissza, hogy a képviselők nem járnak színházba. Ahogy nem olvasnak irodalmat sem, ezt be is vallják neki többen is, így aztán nem tudja elcsábítani őket irodalmi estekre vagy könyvbemutatókra.
Véletlen vagy sem, egy német publicista, Roger Willemsen is beült egy évre a Bundestagba és szintén könyvben írta meg a kalandjait Das Hohe Haus (A Tisztelt Ház) címen.
Ő mint karzaton ülő, érdeklődő polgár vett részt az üléseken, szerzett érdekes és gyakran kijózanító tapasztalatokat a kupola alatt.
Demokráciában a nép választja meg, kik képviselik az érdekeiket, s minden polgárnak joga van hozzá, hogy akár saját szemével is megbizonyosodjon, hogy jól választott-e. Sőt kötelessége is ez, mint egy nagyobb közösség önmagért felelős tagjának. Nem minden Földlakó rendelkezik ilyen privilégiumokkal, sok helyen még ma is vannak, akik életüket adják utódaik jövőbeli szavazati jogaiért.
A hétvégén európai parlamenti választások.
Van, akinek Brüsszel olyan távolinak tűnik, mint a Hold, pedig sok jó dolgot köszönhetünk az Uniónak. És Európa mi vagyunk.
Ahogy szombaton Münchenben a walesi Manic Street Preachers
a nagyszerű német színésznő, Nina Hoss közreműködésével énekelte:
Europa geht durch mich, ami nagyjából úgy fordítható magyarra, hogy Európa rajtam (is) múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése