Cy Twomblynak, a tegnap 83 éves korában Rómában elhúnyt amerikai festőművésznek sok kritikát kellett megemésztenie életében, míg a 90-es években végre eljött az ideje. A négyéves gyerekem jobbat csinál -volt a klasszikus képnézegető általános véleménye nagyformátumú, többnyire fehér alapú festményeiről. Ezekben a képekben nincs semmi- mondta róla kerek perec még kollegája is, Donald Judd.
Én nem ismertem elég jól a munkáit, csak akkor figyeltem fel rá, amikor egy lelkes látogató pár éve egyik fehér képére rúzsos szájjal csókot lehelt, amiért szaftos kártérítést kellett fizetnie a művésznek.
Aztán elmentem a müncheni Brandhorst Múzeumba és csak ültem lenyűgözve a nagy kerek terem közepén a Lepanto ciklus (egy 12 képből álló sorozat) előtt. Valami ősit, valami alapvetőt mozgatnak meg bennem ezek a képek. Igaz, a gyerekrajzokban is benne van ez, de ami ott az ártatlanság, a világra kíváncsi felfedező ösztönös próbálkozása, addig Twomblynál az élettapasztalat, a lényeglátás minimalizmusa az, amit látunk.
És ez különbség. Ha elsőre talán nem is, másodikra biztos.
Nemrégiben egyetemistáknak gyerekrajzokkal keverve Twombly rajzokat mutattak. Ránézésre kellett megmondaniuk, melyik a profi munka. Egytől egyig helyesen válaszoltak.
Igeen! Számomra Twombly a legkedvesebbek egyike. Szerényen megjegyzem, komoly lelki rokonságot érzek vele. Régen szerettem volna komolyabban foglalkozni munkáival, de nem jutottam irodalomhoz, míg a fiamtól egy angliai tartózkodása után egy óriási kötetet kaptam ajándékba, rengeteg képpel. Csodálatos.
VálaszTörlésEszembejutnak azok a virágakvarelljeid, amiket annak idején az Arnolfini Fesztiválra hoztál Láng Eszternek...
VálaszTörlésHu, tavaly nyáron én is a Lepanto miatt voltam Münchenben. Nekem is nagyon-nagy kedvenc és van vagy tíz könyvem róla, úgy hogy Laci meglátogathatnál többek között Twomblyt nézegetni
VálaszTörlésMegyeK! :-)) A részletekre visszatérünk.
VálaszTörlés