José Arcadio, a némakacsa öntudatos lassúsággal lépdel végig a kerten a rekkenő délidőben. Nem tudni, eddig hol bujkált, nem olyan nagy az a hátsó udvar, hogy csak úgy el lehessen tűnni benne. Mindenesetre a szabadtéri pódiumbeszélgetés derekán elérkezettnek látja az időt arra, hogy ő is megmutassa magát. Színre lépése nem előzmény nélküli: két kopasznyakú kendermagos, szoros kötelékben egy klasszikus színvilágú és nyakborítású kollégával, már korábban birtokba vette a moderátor előtti füves területet. Alighanem a Kerti csap feliratú kerti csap környezetében tapasztalható nedvesség motiválhatta a felbukkanásukat. Ők még bele is kotyogtak Lázár Balázs felolvasásába, ám José Arcadio (akit egyébiránt nem így hívnak, de hát mit számít a név) egyetlen szó nélkül totyog odébb, tekintélyes testéhez képest méltatlanul rövid lábain. Ezzel együtt, produkcióját a beszélgetést vezető Berka Attila nem hagyhatja megjegyzés nélkül, mint ahogy néhány pillanatra egy harsány kukorékolás következtében is kikukkant a szerepéből, ám ez a harmincegynéhány fős értő publikumot a legkevésbé sem zavarja. A technikai okokból beriglizett, s mindvégig roppant fegyelmezett ebek csak a következő hivatalos műsorszám, a Légyott antológia prezentálásába ugatnak bele, jó okkal: az alkalmi szószék, a kétágú kerti létra magasából felharsanó – amúgy az e sorok írója által jegyzett és elővezetett – „blöki” kifejezés hallatán méltán érezhetik megszólítva magukat.
Akárhogyan is, a szép számú meghívottak – javarészt a Spanyolnátha szerzői és családtagjaik, köztük az Arnolfini Archívum alapító tagjaival –, vérbeli és vérbő irodalmi szalonban érezhették magukat a hatványozottan ingergazdag hernádkaki birtokon, amely 2011. augusztus 14-én immár a 11. Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztiválnak adott – a szó szoros értelmében – otthont. A szárítóköteleken, ólajtókon, füveken, fákon, virágokon és minden elképzelhető helyen kifüggesztett Spanyolnátha-kéziratok és a Láng Eszter kurátor által Debrecenből transzportált mail-art munkák intellektuális kavalkádjával tökéletesen harmonizáltak a hatalmas bográcsnyi csirkepörkölt visszafogottan pikáns ízei.
Vass Tibi – főszerkesztő, költő és házigazda – szelíd kommendálásával irodalom, képzőművészet és színház keveredett itt felszabadultan és minden kimódoltság nélkül a barátság, az egymásra figyelés, a műélvezet, az együtt levés és a nyugodt hátradőlés kiveszőnek tetsző értékeivel.
És közben a csirkék, tyúkok, kakasok (utóbbi distinkció – mint Vass Nórától, a baromfiudvar társfelügyelőjétől megtudtuk – néha csak szokatlanul érett korban válik
nyilvánvalóvá) paradicsomi természetességgel, s valahogy egyre nagyobb számban kódorogtak a művek körül, illetve az alkotók és befogadók lábai alatt. Türelmesen várva, hogy teljes terjedelmében visszakapják végre a kertjüket, és következhessenek újra a munkás-kapirgálós hétköznapok.
[Fotóriportok a Spanyolnáthán.]
Csak a hiteles jegyzőkönyv miatt jegyzem meg, hogy a pörkölt az tyúk volt, nem csirke, és természetesen nem a a fesztiválozók köréből lettek kiválogatva...
VálaszTörlésApropó, baromfiak! Csak nem azt állítja tudósító úr, hogy az Arnolfini ház kültéri termeiben kapirgáló lények élnek állandóra bejelentve? És ha mégis, vajon hogyan reagáltak az átható tyúkpörkölt illatára?
VálaszTörlésEgyébként a beszámoló művészeti része is izgalmas volt!..