A pöttyös lovacska

Nem tudom ki hogy van a bennünk rejtező gyermeki lélekkel, a mai világban mintha egy kicsit a háttérbe szorult volna. Részemről, ha már túl sok a teher, vagy sokáig voltam komoly dolgokkal elfoglalva, muszáj már játszani egy kicsit.

Ez a kis orosz agyaglovacska a legutóbbi El Liszickij bejegyzésem során jutott eszembe. Saját tulajdonom, régen kaptam egy idős kolléganőmtől, ő pedig az elég ellentmondásos személyiségű Ilja Ehrenburgtól. Együtt szerkesztették Liszickijjel Berlinben a Vescs-Gegenstand-Objet folyóiratot 1922-től. Ehrenburg járt Magyarországon -nem derült ki mikor- a Néprajzi Múzeumban, akkor hagyta ott ajándékba néhány szó kíséretében. Kissé már megkopott, elnyűtt, el is tört, a gyermekeim kedvenc játékai közé tartozott. Ami feltűnő rajta, az a leegyszerűsített forma, csak a lényeggel foglalkozott készítője.

Szakirodalmat nem találtam, csupán egyre emlékeztem, Haynal Katalin: Játékok varázsa. Múzsák - Múzeumi Magazin, 1985/1 cikkre. Szerinte is ".. még ma is készítenek fából és agyagból olyan játékokat, mint évszázadokkal ezelőtt. Rendkívül érdekes, hogy voltaképpen nincs különbség... az ásatásokon előkerült falovacskák, kardok, íjak, hajócskák között, amelyek a VII. és a XIII. század közötti időszakban készültek." Hozzá lehet tenni nyugodtan, hogy még korábbra is visszamehetünk, a pankababákhoz hasonló figurák már időszámításunk előtt több évezreddel előfordulnak.

Amiért szóbahoztam az, hogy a mai Játszóházakban csinálnak-e ilyet? Hasonló telített formák már velem is előfordultak, papírmaséból készítettem őket.
Visszatérve a pöttyös lovacskához, a készítője azt mondta -így szól az emlékezet- arra a kérdésre, miért ilyen, azt válaszolta, mert ilyen még nem volt. Ugyanezekkel a szavakkal kaptam meg én is.
-Laci, csináljon olyat, amilyen még nem volt!
Próbálom, próbálom, még nem megy, de igyekszem.