Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2012. október 15., hétfő

Szavazzatok!

Október 26-án, Nagykanizsán rendezik meg az idei Zalai Prima Gálát, amelynek keretében a művészet, a tudomány, az oktatás illetve a sport területén tevékenykedő zalaiak munkáját díjazzák. Nagy örömmel tudatjuk, hogy alkotó-és szerzőtársunk, Turbuly Lilla is a jelöltek között szerepel.

A szakmain túl, közönségszavazás is van, melyben mindenki részt vehet.


Turbuly Lilla író
 1965-ben született Nován, gyermekéveit Gutorföldén (akkor még Náprádfán) töltötte. A Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett. Az ELTE jogi karán, majd a BTK magyar szakán szerzett diplomát. Sokáig bíróként dolgozott Zalaegerszegen, majd Sopronban. 2008-tól szabadfoglalkozású író, költő, kritikus. Első novellája 14 éves korában, a Kincskeresőben jelent meg. Verseket később, már felnőtt fejjel kezdett írni. Eltévedt hold című regényével 2006-ban első helyezést ért el a Nők Lapja és a Révai Kiadó pályázatán. Rá egy évre újabb regényt publikált Üveghold címmel. Ma már ötkötetes szerző, művei között két verseskötet (Szélrosta és Titkosírás címmel) és egy ifjúsági, pöttyös regény is megtalálható. Utóbbi, a Kosársuli, Nagykapornakon játszódik, és a ZTE ott működött sportiskolájának állít emléket. Irodalmi és színikritikákat is ír, számos internetes és nyomtatott lap mellett a Pannon Tükörnek. Kétlakiként Zalaegerszegen és Budapesten él.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...