Design, a műanyagról

Nehéz ügy. A műanyagokkal összefüggő kérdések bármelyikét is vesszük elő -pl. esztétika, funkció, hasznosság, egészség, fogyasztói társadalom, hulladék, stb.- előbb-utóbb ellentmondásba keveredünk. Ez volt a helyzet a Néprajzi Múzeum Műanyag kiállítása kapcsán is (2006 április - 2007 február), mint az egyik kurátor szembekerültem a lehetséges problémák mindegyikével. Éppen ezért igyekeztünk a műanyag minél több aspektusát bemutatni, láttatni. Nagy híre volt, sok látogatóval, dícsérő és visszatetsző vélemények sokaságával. Egy biztos, sikerült -legalábbis a nyitvatartás ideje alatt- a figyelmet ráterelni. A tudomány szempontjából pedig a már kialakult, a jelenkor kutatására is alkalmas néprajzi, antropológia módszerek beváltak.
Miért is van az ellenérzés bennünk? Az egyik a tudatlanság, a műanyagok előtti anyagfajták többnyire elég részletesen ismertek voltak mindenki előtt, a vásárláskor nagyjából kontrollálni tudtuk mit is veszünk, a műanyaggal szemben ez nem volt érvényes. A kiállítás katalógusa (24x29 cm, 359 oldal, 617 kép) Moholy-Nagy Lászlótól vett idézettel (1929) kezdődik: "A műanyagok alkalmazásánál persze ma még rendkívül óvatosan kell eljárnunk - gyártásuk egyelőre még igen gyakran biológiai-higéniai hasznosságukra való tekintet nélkül folyik, vizsgálati eredményeiket és ajánlásaikat, s főképpen hangos reklámozásukat fenntartással kell fogadnunk, mert a termelés sokszor nem a tényleges igényeket tartja szem előtt, hanem csak a pillanatnyi gazdasági érdekhez igazodik." Ez a második taszító erő ami ellen belül tiltakozunk, a harmadik pedig az esztétikum lehet:

Külön körzetek alakultak ki a külföldiek által gyakran látogatott üdülőhelyek körül ilyen tárgyak árusítására, de a magyarok sem maradnak el túlzottan mögöttük. A kertitörpék gazdag választéka a háttérben látható.

Nem utolsósorban az érzelmi hozzáálásunkhoz az ilyen tapasztalatok is hozzájárulnak. Egy alkalommal megfogalmaztam, a műanyag mint az ember létrehozta anyag, olyan lett, amilyen ő maga, a teljes skálát beleértve.

A tárgykészítés, ipari formatervezés szeletét választottam a kezdeti, a két világháború közötti időkből. Ezek a műanyag ékszerek -és tulajdonképpen az első tárgyak többsége- mind utánzatok, amelyek az új anyag lehetőségeit próbálgatták a régiekből kiindulva. Az előkép ez esetben a gagát (fédrágakő, tkp. bitumennel átitatódott, megkövesedett szén) volt, ilyen anyagú ékszer a római korból elég sok maradt ránk.

Az esernyőnyél pedig a borostyánkő áttetszőségét, a benne lévő zárványokat utánozza. Ennek ellenére ez is és az előzők is több figyelemmel készültek, mint amihez manapság szokva vagyunk a műanyaggal kapcsolatban. Komolyan vették a feladatot, kihasználták az anyag lehetőségeit.

A hasított, elvékonyított teknőspáncél, mint követendő példa volt ennek a celluloidbetétes tárgynak az előképe. Vékony, különböző színű lemezeket hengereltek össze, így tudták ezt a megjelenést létrehozni. A tárgy történetéhez tartozik, hogy eredeti tulajdonosukat deportálták, így került jelenlegi gazdájához megőrzésre, jelenleg is őrzi.

Az art deco segített önállósulni a bakelitek formavilágának. Érdekes, ez a tárgy már a régiségkereskedelem része, 80-100 év szokott lenni az átlag, míg egy-egy tárgytípus eléri a régiség státuszt, így a legszebbek már bevonultak a boltokba. Ki hinné, a jelzése "Rosenthal". Érdemes felfigyelni az ívek találkozásánál a vonalas díszítés egyben a technológia része, a tárgy szilárdságát, megerősítését is szolgálja, a márványozott megoldás hasonlóan két különböző színű alapanyag eredménye. Ebben látom megvalósulni az anyag-forma-funció egységét, amely alkalmazkodott a technikához.

A bakelit csak sötét színekben létezett, ezért egy újabb anyag -az aminoplaszt- kellett ahhoz, hogy a háztartásokat szép színes tárgyakkal lehessen ellátni. Meglepő, de magyar gyártmány (1930-as évek) ez a "kenyérkosár", szerintem ma még jobban megállná a helyét, mint a készítés idejében. Hogy mennyire bízott a Kábelgyár Rt. a műanyagban, jellemző rá a jelzése "Futurit", amelyet az általuk készített tárgyak hordoznak.

A műszaki tárgyak készítése is a műanyagok terjedésével ugrott meg az elektromos szigetelő képesség miatt. Az első (nép)rádiók még ugyanúgy megkapták az art deco formát, mint a háztartási és dísztárgyak. Ennek tervezője Valter Maria Kersting 1928-ban, típusa "Volksempfänger" VE 301, 1933-ból, jelenleg Szőnyei György gyűjteményében.

Paola Antonelli, a Museum of Modern Art (MOMA, New York) munkatársa aposztrofálta 1995-ben így a műanyagot: "A műanyag története olyan, mint egy eszes/elmés, de nehéz személyiségé: gyermekkorában a felnőtteket akarja utánozni, kamaszkorában ideológiai, politikai problémákba keveredik, de nyugodtságot, hajlékonyságot mutat, amikor eléri a felnőttkort." Elérte?