Aki a cím után irodalmi bejegyzésre számít remélem nem fog csalatkozni, egészen más oldaláról ismerheti meg Hrabalt. Mégpedig kollázsok alkotójaként.
Az Óbudai Társaskört már dicsértem a zene kapcsán egy naplóbejegyzésben, most meglepetéssel hallottam, hogy Hrabal 100. születésnapjának évfordulóján néhány kollázsát bemutatják. Nem ismert ez az oldala, a meglepődésem ezért váltott ki belőlem kíváncsiságot, mert igen kevesen tudják, hogy egy időben képzőművésznek készült és ilyeneket is készített:
Erről a Wikipédia sem szól, az interneten is csupán még egy kollázsát sikerült fellelnem. Bevallom nem készültem különösebben jó munkákra, van némely tapasztalatom, amikor egy művészeti ágban valaki kiemelkedőt alkot, akkor a másikban ez nem nagyon sikerül. Ezek a lapok az ellenkezőjéről győztek meg.
Mindegyik az 1950-es években készült. A címek: Ne legyen háború, Borzalom, oh borzalom, A háború borzalom, oh borzalom. Gondolom a legérdekesebb kérdés az, mennyire lehet párhuzamba állítani Hrabal irodalmi munkásságát és kollázsait. Nem túlzottan kedvelem - Hrabal kapcsán különösen nem- a hivatalos
terminológiákat. Ez ellentmondás irodalmának szellemiségével. Mégis az általa is vállalt szürrealizmus és a dada kerülhetnek szóba. A kiállított lapok mindegyike alapvető létkérdésekkel; születés-halál, a háború foglalkozik. A mindennapok groteszksége hiányzik belőle, amely oly jellemző rá. Kérdés, vajon ez a kiállított hat kép mennyire tükrözi képzőművészeti látásmódját, avagy a gyűjtő válogatási szempontjait, lehetőségeit mutatja. A kérdőjelet megerősíti az a kollázs is az interneten, amelyre már hivatkoztam. Nagyon kíváncsi lennék, ha egy áttekintő kötetben szerepelnének kollázsai, mennyire érvényes a kiállításon látható komorság. Az a szabad, konvenciót nem ismerő asszociáció viszont mindenképpen érvényes, amelyek írásaiban megjelennek és a kollázsokban is fellelhetők. A formai elemek mellett mindig domináns a háttérben megjelenő alapként meghatározható, érzelemkeltő mintázatok gazdagsága.
Hrabal mellett a kiállításon szerepel Vladimir Boudník, Zdeněk Bouše és Oldřich Hamera, akik mindnyájan kapcsolatban álltak vele, vagy illusztrátorként, barátként, vagy ő nyitotta meg kiállításukat. Mindhárman a korszak kiváló művészei. Remélem megbocsátanak, hogy most Hrabal került a középpontba.
Az Óbudai Társaskörben és másutt is több rendezvény lesz Hrabal 100. születésének évfordulója alkalmából. Érdemes elmenni megtekinteni a kiállítást, utána pedig valamely zenei rendezvényt meghallgatni, ajánlom szeretettel mindenkinek.
Köszönet illeti Berhidi Máriát a galéria vezetőjét a kiállításért és nemkülönben a képek közlésének engedélyezéséért. Köszönjük!
Számomra ezek a kollázsok kiegészítői Hrabal irodalmi munkásságának s olyanok, mint a könyvei. Mint egy emberé, aki még meghalni is úgy tud, hogy galambetetés közben kiesik az ablakon.
VálaszTörlésA salzburgi kiállításon, amiről írnak az általad kapcsolt blogban, idézik egy mondatát: Álmomban se jutna eszembe megváltoztatni a politikai viszonyokat, amiben élek.
Súlyos mondat, igazi ars poetica ez, hiszen tudjuk, mely korszakban élt: alkotó ember vagyok, koromat reflektálom-üzeni.