Napló. Bécs, Wien 1#; Vizuális kommunikáció

Két napig bóklásztunk a lányommal Bécsben. Na a bóklászást nem kell szó szerint érteni, mert voltak kitűzött céljaink is. Mégis olyan helyekre akadtunk, amikhez az istenek vezettek az orrunknál fogva; a megérzéseinket, vágyainkat teljesítették. Mesébe illő épületeket, helyszíneket, vendéglőket találtunk, ráadásul személyre szólóan.
A címben a divatos vizuális kommunikáció kifejezés a bejegyzéshez vezérfonalnak használt szórólapokat, cédulákat, jegyeket jelenti, a látnivalók hangulatát, jellemző bécsi karakterét, mélységét igyekszik részben viszaadni. Hasonlóan, amint azt egy előadásomban kifejtettem "Minél többet tudunk valamiről, annál jobban látjuk".

A kép hangulata a barokk-rokokó Bécsre jellemző, a zene, a nyugodt légkör együtt jár vele. Volt olyan időszak, mikor a bécsiek harc helyett inkább megváltották a nyugalmukat.
Az illusztráció a Bútor Múzeum egyik ismertetőjéről való, akárcsak a következő kis montázs.

Első kitűzött célünk a Belvedere volt. Sikeresen megkerültük, mire a főbejáratot megtaláltuk. Utána belül is mentünk egy kört, mivel az Im Licht Monets kiállítást szerettük volna megtekinteni, amelyet az ősszel is érdekes díszkert végében az Orangerie-ben rendeztek meg.
Már megtörtént velem, hogy egy óriás mester (van Gogh) eredetiben elveszti rátapadt miszticizmusát és a valósága sokkal lenyűgözőbb, mint amit a reprodukciók alapján ráragasztott az ember.

A kiállítás időrendi sorrendbe állította a mester képeit, melléjük pedig a hatására, a kiállítás címe szerint a "fényében", alkotó más művészeket mutatott be. Ez utóbbi nem volt különösebben meggyőző, csupán néhányan voltak alkalmasak arra, hogy a hatás felmérhető legyen. Szégyenlem, de a korai képek egyik másikáról nem mondtam volna, hogy Monet alkotta, de izgalmas volt követni az útját. Természetesen fotózni nem volt szabad, de valószínű - mert sokszor festette meg hasonló módon - ez a kép volt egy másik kerti témájúval együtt a két utolsó. Csodálatos volt a két szemben lévő mű között fürdőzni.
Ebéd után - a gasztronómiára éheseknek jelzem, hogy külön bejegyzés fog szólni róla - a MUMOK következett, azaz a Museum Moderner Kunst.

A katalóguson jelzett időszaki kiállítások ellenére a moderneket tekintettük meg két emeleten. Elgondolkodtatott. Érdemes-e egy mestertől harmad-, negyedrangú műveket kiállítani? Pedig a 20. század kiváló művészei készítették őket. Felmerült bennem, hogy az elmúlt század Első Világháború utáni képzőművészete fáradt, tele van kísérletekkel. Persze csak a szám jár, kiemelkedőek az eredmények is. Bár a közelébe juthatnék bármelyiknek is... Valószínű az a folyamat, amely végül megszüntette a nagy átfogó stílusokat és eljuttatta a művészeket oda, hogy ma már szinte mindegyik egy külön stílus, még nem elég erős. No, ezt nálam tudósabbakra bízom... az azonban bizonyos, hogy a korszak nagy része történelemmé vált számomra.
A két nagy helyszín közötti tekergéseink közben nem hagytuk ki a legismertebb és kevésbé ismert látnivalókat sem. A Hofburg, Stephansdom, a sétálóutcák, a szecessziós Ankeruhr, a Régi Városháza, a Graben és sorolhatnám, mind sorra került, kívülről. A legizgalmasabbra végül a Zsidó negyedben találtunk, ahol már jártunk hét évvel ezelőtt és Bécs legrégibb temploma (a Ruprechtskirche) és környezete fogott meg minket. A kőkeretes, faspalettás boltok, vendéglők egy mintapéldányára is ráakadtunk, a portálok sorozat történeti részébe szintén beilleszthető lenne.

Ehhez közel találtunk rá a meglepő nevű 9 Chöre der Engel templomra.

Ennek pillérei közé három miniatűr házacska ékelődik, amelyek közül kettő pici boltként működik. A városnéző konflisok, hintók mindig útba ejtik, egyet sikerült is elcsípni. Sötét van már, holnap világosban majd jobban látni. A reggelivel kezdjük legközelebb.