Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2015. június 12., péntek

Hogy jutunk el a katarzisig?

Saul fia
Rendezte Nemes Jeles András

Az Arnolfini Archívum főhadiszállásán, Szigetszentmiklóson van egy kis mozi, a Nádasdy Filmszínház. Családi vállalkozás, ami dacolva minden kőkemény realitással, két néző kedvéért is levetíti az aktuális filmet.
Tegnap ez a Saul fia volt.
Jegyünk ugyan a páholy kettőbe szólt, a kb. 20 ember, aki - úgy tűnt, mind jó barátságban áll a tulajdonossal - maga választhatta meg a helyét.
Az elsötítés után nem jöttek buta reklámok, épp csak annyi időm volt, hogy kikapcsoljam a telefonomat és máris Saul Ausländer sonderkommandós nyomába szegődtünk.
Borzalmas élmény volt. Nem tudom mi lett a pattogatott kukoricákkal, amiket páran az előtérben nagy vagányan megvásároltak, de nem volt rágcsálás, nem volt mocorgás, a székekhez láncolva, majdnem mozdulatlanul, pisszenés nélkül lélegeztünk 107 percen át.

Ezt a filmet nem lehet kívülről nézni, benne vagyunk az eseményekben, még ha Nemes nem is tol a képünkbe explicit borzalmakat, szemünk sarkából látjuk halomban a kiszolgáltatott fiatal és öreg, férfi és női testeket. Érezzük a rozsdás vas, a vér, fertőtlenítő és az égett hús rettenetes szagát, miközben a háttérből különféle nyelveken suttognak a fülünkbe. És nincs megállás. Nem is az a lényeg itt, hogy Saulnak, - aki  az egyik holttestben felfedezni véli saját fiát, akit méltó módon akar eltemetni - sikerül-e végrehajtani a misszióját, hanem az, hogy mi hogy kerülünk ki ebből. Hogy jutunk el a katarzisig?

Roman Polanski Zongoristája volt hasonló élmény.
Nem sok megkönnyebülés volt azután felállni.
A katarzis itt is elmarad. Spielberg talán képes ilyesmire, de itt Európában ez lehetetlen. Nincsenek jók és gonoszok. Közös sors van, közös teherviselés. Akarjuk vagy nem, ez van. Annak is, akinek nem mészárolták le a családját Auschwitzban és békében született.

Sosem örültem még így a napsütésnek, mint tegnap.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...