Az apokalipszis lovasai vagyunk. Ottlétünkkor kigyulladt a Sagrada Familia Barcelonában, hétfőn délben pedig a felszállásunkkor kezdődő eső úgy bedurvult Dublinban, hogy délutánra özönvíz borította el az utcákat. Dublin felett az ég ritkán napos, de hogy elöntse a várost a víz, azért nem fordul elő túl gyakran.
Ilyen éghajlat alatt csak a négy fal közötti szabadidős tevékenység képzelhető el: evés, ivás, írás, olvasás, zenélés. Nem véletlen, hogy a zöld sziget annyi nagyivót és kreatív elmét adott a világnak.
A hihetetlenül szellemes Oscar Wilde-ot például.
Legszebb idézetét hűtőmágnesen is árulják: Csatorna szennyében gázolunk mi mind, ám van köztünk olyan, ki a csillagokba néz.
Ma a Merrion Square Park sarkába ágyazott nagy kövön ülve figyeli az egykori lakóházukba telepített Ír-Amerikai Egyetemen folyó szellemi munkát.
Hogy a kultúra hogyan fér meg a kocsmázással, azt a híres irodalmárok idézeteivel dekorált pub érzékelteti a legjobban. Egész nap nyitvatartó konyha, italkedvezmény külföldi látogatóknak, élőzene.
Este, (majdnem azt mondtam, ha lemegy a nap, de az a hétvégén ki se jött), belecsapnak a zenészek és majdnem minden pubból eredeti ír folkzene vagy annak popos változata szűrődik ki az utcára. A Whiskey in The Jar-t több helyen is hallottuk.
Whiskey a korsóban
Hát, ahogy épp Kilkenny hegyei közt császkálok,
nem Farrell századossal találkozom,
amint épp számolja a pénzét?
Elsőre a pisztolyom szedtem elő, aztán a tőrömet.
Mondok: „megállj, és add oda, mer’ én egy nagy huncut vagyok ám”!
Na, ő előszámolta a pénzét, és hát vót egypár fityingje...
Én meg zsebre vágtam és az én Jennymnek hazavittem.
Jaj, égre-földre fogadkozott az asszony, hogy nem ver át,
de az ördögbe a nőkkel!
Mer’ velük aztán nem könnyű.
Na, ledőltem Jenny szobájában egy kicsit szunyókálni,
és hát nem csoda, hogy aranyról meg ékszerekről álmodtam.
De közben Jenny fogta a gyutacsaimat és feltöltötte vízzel,
aztán elrohant Farrell századoshoz, hogy kezdjen a leszámoláshoz.
Kora reggel vót, épp’ hogy ébredezni kezdtem.
Hát mit látok, mint egy csapat katonát, meg a rémes-nyalka századost!
Akkor előrántottam a pisztolyom, mer’ az asszony ellopta a tőröm,
de hát vízzel nem lehet lőni - így aztán börtönlakó lettem.
És ha van valaki, aki segíthet rajtam, az a katona öcsém,
ha tudnám, hogy most Cork-ban vagy Killarney-ben állomásozik,
és ha velem jönne, együtt csavarognánk Kilkenny-ben.
Biztos, hogy ő jobb társam lenne, mint az én drágalátos Jennym
(nyersfordítás: Bocskai István, www.greenfields.hu)
Ez egy XVII. századi (vagy talán még annál is régebbi) népdal, amit mi a Thin Lizzy nevű formáció előadásában ismertük meg boldogult ifjúkorunkban. Énekesüket, a felejthetetlen Phil Lynott-ot megszoborva láttuk viszont az egyik vendéglátóipari egység bejáratánál.
Aki később született nálunk, az a dalt a Metallica interpretációjában ismerheti.
A nagy nedvesség ellenére eleven jövés menés tanúi voltunk a hétvégén; sátrak alatt könyveket árultak, a heti piacon pedig nagyszerű eledeleket szerezhettünk be vacsorára,
és régi lemezek között is lehetett kutatni.
Egy általam nagyrabecsült blogger írta nemrég, hogy Dublin nem nőtt a szívéhez. Nekem igen és remélem vissza is térek ide majd. De az egy melegebb hétvégén lesz. Talán egy június 16-án, a Bloomsday-en.
Addig talán elolvasom az Ulyssest, aminek most mindenesetre nekifutok másodszor is.
Ilyen éghajlat alatt csak a négy fal közötti szabadidős tevékenység képzelhető el: evés, ivás, írás, olvasás, zenélés. Nem véletlen, hogy a zöld sziget annyi nagyivót és kreatív elmét adott a világnak.
A hihetetlenül szellemes Oscar Wilde-ot például.
Ma a Merrion Square Park sarkába ágyazott nagy kövön ülve figyeli az egykori lakóházukba telepített Ír-Amerikai Egyetemen folyó szellemi munkát.
Hogy a kultúra hogyan fér meg a kocsmázással, azt a híres irodalmárok idézeteivel dekorált pub érzékelteti a legjobban. Egész nap nyitvatartó konyha, italkedvezmény külföldi látogatóknak, élőzene.
Whiskey a korsóban
Hát, ahogy épp Kilkenny hegyei közt császkálok,
nem Farrell századossal találkozom,
amint épp számolja a pénzét?
Elsőre a pisztolyom szedtem elő, aztán a tőrömet.
Mondok: „megállj, és add oda, mer’ én egy nagy huncut vagyok ám”!
Na, ő előszámolta a pénzét, és hát vót egypár fityingje...
Én meg zsebre vágtam és az én Jennymnek hazavittem.
Jaj, égre-földre fogadkozott az asszony, hogy nem ver át,
de az ördögbe a nőkkel!
Mer’ velük aztán nem könnyű.
Na, ledőltem Jenny szobájában egy kicsit szunyókálni,
és hát nem csoda, hogy aranyról meg ékszerekről álmodtam.
De közben Jenny fogta a gyutacsaimat és feltöltötte vízzel,
aztán elrohant Farrell századoshoz, hogy kezdjen a leszámoláshoz.
Kora reggel vót, épp’ hogy ébredezni kezdtem.
Hát mit látok, mint egy csapat katonát, meg a rémes-nyalka századost!
Akkor előrántottam a pisztolyom, mer’ az asszony ellopta a tőröm,
de hát vízzel nem lehet lőni - így aztán börtönlakó lettem.
És ha van valaki, aki segíthet rajtam, az a katona öcsém,
ha tudnám, hogy most Cork-ban vagy Killarney-ben állomásozik,
és ha velem jönne, együtt csavarognánk Kilkenny-ben.
Biztos, hogy ő jobb társam lenne, mint az én drágalátos Jennym
(nyersfordítás: Bocskai István, www.greenfields.hu)
Ez egy XVII. századi (vagy talán még annál is régebbi) népdal, amit mi a Thin Lizzy nevű formáció előadásában ismertük meg boldogult ifjúkorunkban. Énekesüket, a felejthetetlen Phil Lynott-ot megszoborva láttuk viszont az egyik vendéglátóipari egység bejáratánál.
Aki később született nálunk, az a dalt a Metallica interpretációjában ismerheti.
A nagy nedvesség ellenére eleven jövés menés tanúi voltunk a hétvégén; sátrak alatt könyveket árultak, a heti piacon pedig nagyszerű eledeleket szerezhettünk be vacsorára,
Egy általam nagyrabecsült blogger írta nemrég, hogy Dublin nem nőtt a szívéhez. Nekem igen és remélem vissza is térek ide majd. De az egy melegebb hétvégén lesz. Talán egy június 16-án, a Bloomsday-en.
Addig talán elolvasom az Ulyssest, aminek most mindenesetre nekifutok másodszor is.
Ha jól értem, az özönvíz csak utánatok jött - s remélhetőleg sikerült lerázni valahol út közben...
VálaszTörlésNekem Írországról hirtelen három dolog jut eszembe: a szombathelyi szerkesztésű Leopold Bloom magazin, amelyben volt szerencsém rendszeresen megjelenni; a Guinness sör, amelyet Amszterdamban ittam utoljára; és a Méregzsák című film, Colm Meaney-vel, akinek gyakran porzik a gigája, s muszáj lenéznie a fiúkhoz a pubba; ezt egy pesti moziban láttam, ha jól emlékszem.
Mindebből kitűnhet: sajnos még sohasem voltam Dublinban...
Tűz, víz....most mi is jön?
VálaszTörlésLehet-e tudni már valamit Isten ostorainak 2012-es utazási terveiről?
A Leopold Bloomban én is szerepeltem egy párszor (elővettem őket; akkor még nem működtünk egy felületen).
VálaszTörlésAz első Guinness életemben meleg volt és dobozos; rémesnek találtam, most viszont, mikor már nekünk is porzott a gigánk, legújabb rokonunk elvitt minket törzshelyére a Szarvasfejbe (Stags Head), ahol hidegen és frissen csapolva egy reveláció volt.
Amit a távolból gondolunk/tudni vélünk az írekről, az nincs olyan a távol az igazságtól, de mint minden ilyesmi, a helyszínen kiegészül és finomodik. Viszont nem hemzsegnek a vörös hajú lányok. Dublinban legalábbis nem.
SL, majd időben ismertetem veled vonulási irányunkat, hogy összeszedd a motyót.
VálaszTörlésOrulok, hogy tetszett Dublin! Varunk Titeket maskor is, akar egy melegebb hetvegere!:) A biztositast a hazra pedig megujitjuk:)
VálaszTörlésElgondolkodtam, hogy nekem van-e Írországgal kapcsolatban bármi is. Eszembe jutott egy kis könyv, UNESCO kiadás: James Johnson Sweeney, Miniatures Irlandaises. 1965. Csodás ábrázolások, ornamentikák vannak benne.
VálaszTörlésMég szerencse, a sört nem kedvelem, életbiztosítást azért majd kötök, ha jöttök Budapestre.
Köszönjük a kedvcsináló tudósítást! Arra még nem jártunk. Könyvek, bakelitek vannak, ez reményt keltő! Sörivók ugyan nem vagyunk, de egy piccolo (van ott ilyen) barna azért jöhet! :)
VálaszTörlésVan ott ilyen? kiegészítő kérdőjel az előző bejegyzéshez.
VálaszTörlésVan kis pohár, sőt piros sör is, ami szintén remek,
VálaszTörlésde aki mindezt nem szereti, annak a körtebort ajánlom. Én igazi rajongója lettem!