Elveszve, elveszejtve

Úgy hozta a sors, hogy Szerb Antal Pendragon legendája után, amelynek hangoskönyv változatára véletlenül bukkantam a polcon, éppen Rejtő Jenő Elveszett cirkálója akadt a kezembe. Ég és föld – mondhatnánk első felindultságunkban. És jó nagyot tévednénk! A két mű között ugyanis feltűnően delejes asszociációs mező húzódik. Néhány általános párhuzam a feltűnőbbek közül: hihetetlenül filmszerű szövegszerkezet; váratlan és villámgyors vágások, egzotikus tájak; utánozhatatlan humor; kiszámíthatatlan cselekményszövés. Konkrét illeszkedések: férfinak öltözött nő; rablás, nyomozás, angol szálak, nemesi vér (az egyikben Earl of Gwynedd, a másikban Earl of Sudessex); titkok, leleplezések. Interpretációs egyezések: ihletett tolmácsolás (Szervét Tibor szenvtelenebb, távolságtartóbb, Rudolf Péter karikírozóbb, beleélősebb). Hatásmechanizmus: tökéletes kikapcsolódás lapzárta után és előtt, bármeddig az autóban.

És még valami, egy megdöbbentő párhuzam: mindkét író a múlt század első éveiben született Budapesten, mindkét mű az 1930-as években látott napvilágot, s mindkét szerző a második világháború utolsó éveiben halt meg, munkatáborban…

Bartis Attila: A nyugalom – hangoskönyvben

Ezt a könyvet nem ajánlom autózáshoz. Futópadon vagy borsófejtés közben sem az az igazi könnyű lektűr. Magam babakocsi-tologatás közben hallgattam, de ahhoz sem passzolt. A „lefeküdtél anyáddal?” típusú részeknél folyamatosan vérvörösre gyúlt az arcom. Hallgatni kellett mégis.

Bartis Attila regénye az elmúlt évek egyik hazai könyvsikere, lett belőle film, színdarab, hangoskönyv. Dohos, pusztulásra ítélt és pusztuló világ ez, a négy fal közé önként évtizedre bezárkózó, fiát megnyomorító anya és az e körülmények közt felnövekvő, kiábrándult fiú története. A szerelem sem ment meg, a szex többnyire csak lealjasít. A nyolcvanas évek és a rendszerváltás tipikus figurái sem kapnak könyörületet az írótól.

A borítón a felolvasó, Fekete Ernő fotója: cigaretta lóg a szájából, „hányok az egésztől” van az arcára írva. Sajnos a könyvet is végig az undor ifjonti pátoszával mondja el, ami hatásvadásszá teszi. A kéjjel kapargatott visszataszító részletek sokkal jobban ütnének, ha a narrátor nem felháborodottan, hanem szenvtelenül mesélné őket. Így is nagy könyvélmény, elfelejteni nem fogom.

Hogy is szól a Pendragon legenda?

Nem dicsekvésképpen mondom, de eddigi életemben valahogy nem jutottam hozzá A Pendragon legenda című klasszikushoz. Előfordul az ilyesmi, még ha egy angol – pláne walesi – háztartásban ez aligha tartozna a megbocsájtható bűnök közé, sőt egyenesen udvariatlanságnak számítana. Nos, e tarthatatlan állapot oldódni látszik, miután a minap a CD-ket kecsegtetően kaotikus rendben felsorakoztató polcon, egy Kistehén-korong után kutatva, kezembe akadt a mű hangoskönyv-változata, mp3 kiterjesztéssel. Mivel újabban ezt a formátumot már mindenféle konverziós trükk nélkül, az autóban is módom van hallgatni, azonnal lecsaptam a csorbaköszörülési lehetőségre! És azóta ez megy, be is út, ki is út. A felénél sem tartok – még legalább 5 óra van hátra, amikor állítólag maga a szerző is megszólal majd –, s fogalmam sincs, mi lesz a vége, de rettentően élvezem. Szerb Antalnak szenzációs a humora, Szervét Tibornak pedig gyönyörű az orgánuma. És az egész végtelenül filmszerű: mindent pontosan látok magam előtt! Csak nehogy egyszer a „Kanyarodás jobbra” tábla belegabalyodjon a történetbe…



(Utóirat: a nyár utolsó, egyben legtéliesebb napján végére értem a hanganyagnak. Hazafelé tartottam, s ha jól emlékszem, Csepelen jártam már az autóval, úgyhogy nem kezdtem új élménybe; hagytam, hadd induljon újra az elejéről a regény. Ha történetesen Splitbe tartottam volna, alighanem újra meghallgatom az egészet...)