A két Láng Eszter egyike

Február elején nyílt Láng Eszter Történetek a tájról című kiállítása a Miskolci Galériában. A tárlaton 67 munka látható a sokoldalúan kísérletező művész alkotói mikrokozmoszából a pasztelektől a festményeken át a performanszig. Két Láng Eszter, írtuk a címben, hiszen képzőművész tevékenysége mellett van egy másik, párhuzamos élete; a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen világgazdaságtant tanít. Hogy mi az oka ennek a kettőségnek és hogyan fér el ez egy jól organizált életben, erről mesél ebben a rövid filmben.

A kiállítás március 4-ig látogatható. A felvételen beszél Pataki Gábor is, akinek megnyitó szövegét az Arnolfini Szalonban olvashatjátok.

Pataki János és Urbán Tibor Egyszerű kert c. kiállítása elé

Elhangzott a kassai Löffler Béla Múzeumban, 2014 március 6-án

Kiss Tanne István fotói

Hogy milyen ez a kert? Ez a kert, amelynek termését most, itt szemügyre vehetjük? Egyszerű-e vagy titkokkal teli, azt döntse el mindenki maga. Hiszen aki belép
e kertbe, ebbe az egyszerűnek mondottba, két gondos kertész munkájának gyümölcsét élvezheti, két olyan alkotónak világát fedezheti fel, akinek vizuális kultúrája különlegessé, egyedivé, megcsodálhatóvá és szerethetővé építette e kertet.

Mindkét alkotóra jellemző az elmélyültség és a kreativitás, a műfaji sokszínűség, a kísérletezés, talált tárgyak szépségének felfedezése, feltárása, beemelésük a képzőművészetbe. A könnyed, játékos megjelenítés azt sugallja, hogy egyszerű kertbe lépünk, amelyben minden megközelíthető, felderíthető, megismerhető. Minden megszólít, közel enged magához, minden építmény, minden részlet és minden egész. És a részelemekből, a képekből, a tárgyakból, dobozokból kibontakozik valami teljesség, két egyéni világ találkozási pontjában, közösen alkotva egy nagy egészet.

Láng Eszter és Pataki János

Pataki János különleges dobozai önmagukban is egy-egy mikrovilágot képeznek, elárvult babákkal, játékokkal, talált apró tárgyakkal, rongyocskákkal berendezve, amiket valaki talán elhajított, ám ő észrevette különleges szépségüket, színüket, esetlenségüknek báját vagy kopottságukban is méltóságot sugárzó hangulatukat, szívébe fogadta őket, és most beenged minket is oda, beléphetünk e „csodaládikák” varázslatos, sokszor meghökkentő, váratlan asszociációkat felmutató, simogató vagy éppen felkavaró világába.

Urbán Tibor és Pataki János

Urbán Tibor méltó kiállítótársa Pataki Jánosnak. Amellett hogy fáradhatatlan új ötletek, közösségi projektek kigondolásában és megvaló-
sításában, alkotói világát is következetesen építi. Festményeket, grafikákat, installációkat készít, de ismert képversek és mail art munkák alkotójaként is. Munkái az emberi és az alkotói szabadság megélésének lenyomatai.
 
Alkotásai a mindennapi lét leghétköznapibb pillanataiból vagy belső történésekből, érzésekből kiindulva születnek és kínálnak hiteles vizuális élményt. E képek arról a világról beszélnek, ami a sajátja, de ugyanakkor a miénk is, csak éppen eddig nem, vagy nem így vettük észre.

E kiállítás tehát egy darabka abból a valóságból, amelyben élünk, és amelyre Pataki János és Urbán Tibor szélesre nyit egy ablakot, vagy éppen kitár egy ajtót, és azt mondja: lépd át a küszöböt, hisz ott van előtted a kert. És ott a szabadság is, akkor is, ha képbe vagy dobozba van zárva. Mert ha szabad vagy belül, akkor szabad leszel mindenhol. Ily módon ez a kert, amelyet a két képzőművész műveivel belakott és lakhatóvá tett számomra és remélhetőleg mindannyiunk számára, a szabadságot is jelenti, a gondolat és bensőnk szabadságát. Vegyék birtokba, keressék, fedezzék fel titkait, és szeressék!

Láng Eszter képzőművész, művészeti író

Könyvheti celebseregszemle

Az Ünnepi Könyvhét központi helyszínén a Vörösmarty téren különösen nagy számban rajzottak ki a Susannicon lakói.

Turbuly Lilla "Kosársuli" című pöttyös könyvét dedikálta 0-99 éves korú olvasóinak.

Géczi János dedikálásban megfáradt kezét pihentette éppen, második otthona a Kalligram sátor előtt, mikor sikerült lencsevégre kapni.

Láng Eszter mint olvasó és vezérszurkoló volt jelen, aki a Piac utcáról ugrott át egy kis író-olvasó találkozóra. Géczi urat később Csányi Vilmos társaságában is lekaphattuk volna, de látszott hogy éppen a Föld globális problémáin elmélkednek, ezért nem mertük megzavarni őket.

Régi fotók a debreceni Aula Galériában

A Debreceni Egyetem közgazdaságtudományi karán, az Aula Galériában, két debreceni gyűjtő régi fotóiból nyílt a napokban kiállítás, amely április 10-ig látogatható (Kurátor Láng Eszter, megnyitotta Mányoki Endre).

A megnyitón, balról jobbra: Mihucz Péter, Grégász Miklós, Láng Eszter, Mányoki Endre

Krinolin és Pléhgallér, ezt a címet javasolta a kiállítás címéül Mihucz Péter, aki történelem- és latintanár és könyvtáros, emellett fest, rajzol, verset mond nem is akárhogyan, mondhatnám, színművészeti-diploma nélküli színész. Vannak ilyenek. És régi fotókat gyűjt.

Ezt írja róla egy volt tanítványa : Az abszolút számomra Mihucz Péter tanár úr volt, egyike a legnagyszerűbb embereknek, akikkel az életem során eddig találkoztam. Nagyon tiszteltem őt a tudásáért, és a személyisége is sokat hozzátett ehhez. Többek között ő volt az első azon ismerőseim közt, akiket a fotográfia érdekelt, és rengeteg jobbnál jobb, fotókkal teli könyvet mutatott nekem, amelyeket antikváriumokból bányászott össze.

Talyigás baka

És persze különc is, noha nem az emberiséggel szakított, mint Berzsián költő Lázár Ervin könyvében, csak életszemléletet váltott: úgy döntött, beleássa magát a múltba, és lehánt magáról mindent, ami ehhez a "csotrogány" jelenhez köti (televízió, műanyaghulladék-élet stb.), kizárólag komolyzenét hallgat (felburjánzó snobismus), ilyesmik. Ekkor jött a fénykép, tehát amit a legkönnyebb gyűjteni - mondja -, és eltereli a figyelmet a személyi csökedelemadóról, a suttyó kortársiasságról, a krónikus hyperokosságban szenvedő felsővezetőkről, a jajmileszholnapról. Ez a lehető legnemesebb értelemben vett, "ösztönös, de szemet nem bántó" különcködés. Kérdem, mi benne az izgalmas, mármint a régifotógyűjtésben. Fogalmam sincs - válaszolja - lehet, hogy csak egyszerű depressio, jobb a múltról álmodozni, mint az ún. jelen médiatornádójában szélfogóként állni. Ha valakit érdekel, nézegesse vele a képeket, kérdezzen rá, amire kíváncsi. Gyűjteni egyébként nehéz, egyre szédítőbbek az árak, és pénz lehet sok, de elég soha. A gyűjtés terepe a régiségvásár és az antikváriumok, de a jobb darabokat nehéz elérni: "lenyúlják" előtte, nagyon sokan gyűjtenek militáriát.

Pongrácz István ezredes, 1848-as szabadságharc

Mihucz specialisatio-ja (a latin szavakat mindig latinul írja) az első világháborúbeli német közkatona, ill. a Horthy-korszak közlegényei. Lehet, hogy egyszer összedobok egy sorozatot teljesen egyforma magyar királyi posztóba bújtatott méla parasztgyerekekből, mondjuk 'Mindenkinek volt dédapja' vagy 'Hogyan válunk ornamenssé' címmel. És gyűjt persze mindent, ami 1870 előtti. Jó a képek felett merengeni, kedvesének magyarázgatni, aki nem vágja a képébe, hogy "te tiszta hülyeeeeeeeeeeeeee vaaaaaaaaagy, ebből neeeeeeeeem leheeeeeeeeeeeeeeeet péééééééééééééééééééént csináááááááááálniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!" A korról egyébként a fotók nagyon jó képet adnak, egyébként is a negyedik x-ben már minek olvasni, jobb a konvektor mellett képeket nézegetni, hintaszékben, pipaszóra...

A másik gyűjtemény tulajdonosa Grégász Miklós. Akárcsak Mihucznak, neki is a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár a munkahelye. Ezen az egyetemen szerezte informatikus-könyvtáros diplomáját, a Médiatárban dolgozik. Vezeti és szervezi a Jazzbarátok körét és a Jazzklubot.

Így vall: Mindig szerettem a régi fotók világát, de gyűjteni csak hat éve kezdtem. Erdélyben, a híres Kőrösfeketetói vásárban vettem az első régi fényképet, oda azóta is minden évben kimegyünk. Többnyire a debreceni régiségvásárban, régiségkereskedésekben, antikváriumokban, az interneten vásárolom a képeket, de kaptam már kedves ismerősöktől is, és ritkán csere is adódik. Sok esetben a pénzügyi korlátok szabnak határt. Leginkább portrékat gyűjtök civilekről, nem törekszem ismert emberekről gyűjteni. 

A minőséget, nem a mennyiséget tartom szem előtt. Korszakok szerint nem specializálódtam még, legkorábbi képem 1850 körüli, a legkésőbbi az 1940-es évekből származik. Nagyon szeretem az 1860-as évekbeli, vizitkártya méretű képeket. Szinte kizárólag magyar anyagot gyűjtök, előszeretettel debreceni és erdélyi műtermekből. Vadászok korai, színezett képekre, de szinte egyáltalán nem találok ilyeneket. Múlt karácsonyra kaptam az első dagerrotípiámat, nos, az valami egészen más dimenzió, mint a papírképek, de az ára is... Nemrég jutottam hozzá gyűjteményem első ferrotípiáihoz, ezek múltszázadfordulós vásári gyorsfényképek, melyek öt perc alatt készültek vaslemezre, és nagyon különös hangulatuk van.

Ferrotípia

Az interneten van pár barát, akikkel régi fotók kapcsán szoktunk szót váltani. Szeretek elindulni egy-egy fotótól, és utánanyomozni a neten és könyvekben a fotográfusnak, műteremnek. A fotótörténeti szakirodalmat élvezettel olvasom, igyekszem gyűjteni is, és a korabeli időszaki sajtóval is igyekszem ismerkedni, örömmel tölt el, ha fotós hírekre, hirdetésekre bukkanok.

Dagerrotípia

A képek egyfajta időutazásra adnak lehetőséget, a velük való foglalkozás segít felülemelkedni a napi stresszen, nyűgökön, igazi kikapcsolódást jelent számomra, örömforrás is egyben, és szerencsére a családom is elfogadja ezt a 'káros' szevedélyemet. Több érdekes emberrel ismerkedtem meg már a régi fotók kapcsán. Remélem, adódik még alkalom kiállításra vinni gyűjteményem arra érdemes darabjait, és egyszer könyvet is szeretnék összeállítani a képekből és a hozzájuk kapcsolódó információkból, az általuk keletkezett gondolatokból..."