Az író ruhatára

Murakami Haruki  "T" összegyűjtött trikók

Gyerekkorom óta mágikus hatással vannak rám a feliratos és különféle logókkal meg  képekkel nyomott T-trikók. Nagy becsben tartom, amik olyan rendezvényekre készültek, amiken magam is részt vettem, szoktam vásárolni koncerteken, múzeumshopokban, sőt magam is előállítok olykor egyet egyet.
Akkor vált világossá számomra, mekkora hatalommal ural ez a szenvedély, mikor egy fesztiválon Jóska barátom - aki szerintem még nálam is nagyobb freak etéren - Jean-Michel Basquiat trikóban jelent meg. MIndenképp kellett nekem ilyen. Nem tudta már lokalizálni nekem a New York-i üzletet, ahol szert tett erre a textilre nyomott műalkotásra, de az Univerzum utat mutatott nekem a felhőkarcolók között. Sőt később még rátett egy lapáttal, és elhelyezett egy ilyen üzletet a városom főutcájában is.
Nemrégiben Murakami trikók sorozatát árulták ott.
 

Hogy kedves íróm maga is megszállottja ennek a szenvedélynek, örömmel és megnyugvással tölt el. A mágikus realizmus nagymestere a japán Popeye, magazin városi fiúknak felkérésére 2006 és 2008 között esszésorozatban mesélt gyűjteményének kiválasztott darabjairól és persze közben magáról is. Ez jelent meg most könyvformába öntve. Murakami futásról írt munkáján kívül nem nagyon ad betekintést az életébe, ezért is különösen értékes ez a színes kis kötet. A 100 kiválasztott, könyves- és whiskyspolcra akasztott, kavics mederre terített vagy egyszerű fehér háttérrel, minden cicó nélkül lefényképezett darabokról kategóriákba rendezve mesél. Szörfös trikók és maratoni futások tartozékai, könyvtári felolvasások alkalmából ajándékba kapott példányok, állatos, vinyl lemezes, üzleti logós, feliratos és koncert trikók sorjáznak a lapokon. Sok érdekes, gyönyörű színű, ismeretlen történettel és mondandóval bíró darab kerül rendszeresen a birtokába, előszerettel vásárol amerikai használt ruha boltokban is. A történetek keresztül kasul hurcolnak minket a bolygó legérdekesebb helyszínein, egyetemi városokról mesélnek, ahol a szerző vagány bárokban sörözgetve teszteli az ízek közti különbséget és figyelgeti a nyüzsgést. A kötetből többek között megtudjuk, hol van szerinte a földkerekség legjobb lemezboltja és hol nem érdemes erre időt pazarolni, ezenközben pedig megállíthatatlanul ébredezik bennük a vágy, hogy végre megint útra lehessen kelni és éhes szemmel befogadni idegen kulturákat.

 

 A legmesésebb példányokat promóciós indítatásból a szerző könyvkiadói készítik. Ezekből is láthatunk néhányat. Ő persze szerénységből nem hordja ezeket, nekünk pedig megszakad a szívünk, ha elképzeljük a teli dobozokat Murakami lakásának egy eldugott szögletében.
Nemrég olvastam egy írónő naplóját, melyben gyakran panaszkodik, hogy annyi a tennivaló, hogy nem jut elegendő ideje kiterjedt, koncentrált munkára. A japán író ezzel szemben úgy tűnik feltalálta az időtágítót. Szinte látjuk, ahogy teljes odaadással, minden hektika nékül órákat tölt egy lemezboltban ritkaságok után kutatva, amint ráérősen turkál egy hatalmas amerikai használt ruha csarnokban vagy szörfdeszkára száll az óceán partján, hogy kedvenc whiskyjével zárja a napot.

Nyári öltözékben nem szenvedek hiányt - árulja el a könyv végén a Popeye szerkesztőjével folytatott beszélgetésben - minden nap fel tudok venni egy friss trikót, anélkül, hogy ismételni tudnám magam. Meglehetősen kényelmes élet ez egy írónak igaz? - kérdezi végül.

Igen. És közben 27 remek könyv szárad a lelkén. Imádjuk!

Murakami könyvtár Tokióban

Murakami Haruki alma matere, a Waseda egyetem egykor színművészeti hallgatója tiszteletére a napokban megnyitotta új szárnyát, a Murakami könyvtárat. A japán sztárépítész, Kengo Kuma által tervezett építészeti gyögyszemben külön teremben lehet az író által összeállított zenei lista végighallgatása közben olvasgatni, az 14000 példányszámos archívum polcairól leemelhető Murakami mester 1979 és 2012 között írt összes műve, melyek közül rengeteg az első kiadás is.

Duplaelőny

Intermezzo a Murakami folyamban (semmi spoiler!)
Világirodalmat két nyelven olvasok. Az nyer, ami előbb jelenik meg.
Csak előnyök származnak ebből. Nemrég Murakami legújabb műve
A parancsnok meggyilkolása. Mint kiderült, a német fordítás az angolt is megelőzte.

Nekem a Világvége, és a keményre főtt csodaország volt a beszálló drog, utána igyekeztem behozni a lemaradást, de közben újabb kötetek jelentek meg, így ujjamat az idő pulzusán tartva a legfrissebb Murakamikat fogyasztottam legelőször. Csak a sovány években választok visszafelé az életműből.
Ez a hozzáállás nem okoz nagyobb zűrzavart, mert bár a japán író is ugyanúgy öregszik, mint a többi halandó, hőseinek életkora és időtlen témái nemigen.

Nem tudom pontosan, mi volt az első németül megjelent kötete, - nektek ez nyilván mindegy is -, a folyamatban azonban volt egy hatalmas lyuk az elején, ami nem nagyon tudott betöltődni. Legelső két kisregénye, mellyel berobbant és azonnal irodalmi díjat nyert hazájában, más nyelven olvasóknak sokáig elérhetetlen volt. A mester valami miatt megtagadta a fordítást. Idén megesett a szíve rajtunk, ami talán a nagyszerű fordító, Ursula Gräfe érdeme, kinek hozzáértését leginkább az bizonyítja, hogy
A határtól délre, a naptól nyugatra című kötet, mely sokáig angolból fordítva, Veszélyes szerető címen volt kapható nálunk, az ő eredetiből történt fordítása után került méltó helyére.

Nyár végén, befejezve A parancsnokot, ellátogattam kedvenc könyvesboltomba, hogy visszamenőleg újabb Murakamit horgásszak ki. Ismeretlen című ragasztókötött példány vonzotta magához a tekintetemet. Ez azért volt fura, mert Németországban minden előbb keménytáblával jelenik meg, 1-2 év után csinálnak csak belőle zsebkönyvet. A keménytáblás könyvek csudaszépek és drágák. A zsebkönyvek ára ezek fele, s nagy előnyük, hogy vastagságuk ellenére is könnyebb őket egy kézben tartani a fürdőkádban. Döbbentemből felocsúdva örömmel vittem haza a zsákmányt. Nem csalódtam.

Az előszóból megtudhatjuk, hogyis támadt az írás ötlete, és hogyan találta meg a 29 éves jazz klub tulajdonos a saját írói hangját. A kis kötet előrevetíti azt a szeretnivaló elbeszélő stílust, elmélkedős, rácsodálkozó mégis kissé sztoikus hangvételt, ami azóta is csak rá jellemző, s ami miatt oly sokan szeretjük. És most jön a jó hír, amiről ezenközben magyarul lemaradtam:
a nagyszerű Erdős György után Nagy Anita vette át a fordítói stafétabotot a Geopennél és mint látom, 2016 óta e-könyvben kapható a első két kisregény Hallgasd a szél dalát / Flipper 1973 címen. Idevonatkozó hírforrásokból kiderült, ezzel a kettővel mintegy "Patkány"- trilógiává válik a Birkakergető nagy kaland.
Nekem ezzel adódik is, mivel folytatom az életmű áttekintését, a Birkát akartam ugyanis elkezdeni épp, ha nem jön közbe A parancsnok meggyilkolása. Ezutóbbi magyar fordításáról  sajnos még nincs hír...

Alámerülni

Murakami Haruki A parancsnok meggyilkolása

Alaptalan volt a félemünk, hogy az 1Q84 után hosszan pihen majd kedvenc írónk. A parancsnok meggyilkolása ugyanolyan kiadós olvasmány, mit az 1Q84 volt és nagyon kívánom nektek, hogy hamarosan megjelenjen magyarul is.

A Murakami hősök hétköznapi problémái kezdetben ugyan hasonlóak lehetnek a mieinkhez, megoldásuk azonban olyan paralell univerzumban megy végbe, amelybe úgy merülünk bele olvasás közben, hogy legszívesebben le se tennénk a könyvet, míg végére nem járunk a dolgoknak.

Murakamit szeretni olyan, mint Wes Andersont, vagy Denis Villeneuve-öt. Egész biztos lehetsz, hogy olyan filmet fogsz látni amilyet addig nem láttál. Függetlenül attól, hogy tetszik-e vagy sem, garantáltan máshova visz agyad útvesztőiben, mint a mainstream.

A főhős ezúttal egy festő. Önmagát inkább jó mesterembernek tartja, mint művésznek. Portréfestésre specializálódott, jó megfigyelőképessége és karakterábrázoló tehetsége megállás nélkül termeli a megrendelőket. Tokióban él a feleségével látszólagos harmóniában, míg egy nap párja, Yuzu bejelenti, hogy mást szeret. A portéfestő felkerekedik, hogy feldolgozza a problémát, végigautózza Japánt, majd letelepszik egy barát házában, amely a híres festő, Tomohiko Amada otthona volt. Egy nap a padláson felfedez egy akkurátusan becsomagolt festményt s ezzel misztikus események sorozata veszi kezdetét.

Sok minden egyesül ebben a könyvben. Az alapszituáció hasonlít 
A kurblimadár legendájához  és az 1Q84 eseményei is eszünkbe jutnak közben. A rutinos Murakami olvasó a vége felé nagyjából sejti, hova mennek ki az események, de ez egyáltalán nem okoz csalódást, hiszen mindez olyan érzés, mintha megint egy kedves rokonnál tennénk látogatást, aki whiskyvel kezében mesél nekünk az életéről s közben szól a zene a háttérben. Készít nekünk egy salátát, egy omlettet tofuval és kint cérnaszerűen esik az eső, mint egy Hokusai festményen.

A helyzet véletlen folytán megszülető ereje

Murakami Haruki A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei
Geopen 2013
Fordította: Nagy Anita

Egy jó könyv legrosszabb pillanata az elválás. Tazaki Cukurut nagyon nehezen tudom elengedni.
Az év első hetében sokkal nagyobb léptekben olvastam, mint szoktam, így Murakami legújabb regényének gondolatai még főzés közben is folyamatosan a fejem felett köröztek.

Tazaki Cukuru 36 éves férfi, vasútállomásokat tervez Tokióban. Egyetemi tanulmányait megelőzően Nagojában élt, ahol szoros barátság fűzte két fiúhoz és két lányhoz, akiknek mind szín volt a nevükben: Akamacu: Vörösfenyő, Ómi: Kék tenger, Sirane: Fehér gyökér, Kurono: Fekete mező. Cukuru neve „színtelen“, keresztneve kreatív készítést/ munkálkodó készítést jelent és kétféleképpen is le lehet írni, ami jelentősséggel bír a japán helyesírásban.
Ő az egyetlen, aki egyetemi tanulmányai miatt elhagyta a várost, de Tokióból rendszeresen hazajárt, s ilyenkor ők öten ott folytatták, ahol abbahagyták. Míg egy napon a nagojai barátok minden indoklás nélkül kivetették maguk közül, s ezzel maradandó károsodást okoztak Cukuru lelkében. Élete vakvágányra sodródott, s szenvtelenül pergett, míg 16 év múlva megismerkedik egy lánnyal, aki  lassan fontossá kezd válni a számára.
Mesél neki a barátairól és Szala bíztatja, keresse fel őket, és tisztázza a szakítás okait.
Ha az emlékeidet ügyesen el is tudod rejteni, vagy jó mélyre tudod süllyeszteni, a belőlük következő történetedet nem tudod eltörölni.(..)
A történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. Az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg- mondja neki.
Cukuru hát felül a vonatra és elutazik Nagojába, majd még Finnországba is, hogy meghallgassa a végzetes döntés történetét az összes szereplő elmesélésében.

Murakami éppen ma 65 éves, történeteiben szereplő alakjai azonban nem öregednek vele. Mintha saját hatvan éve tapasztalatának tükrén át egy harminc körüli ember figuráján keresztül mindent el tudna mondani. Ettől talán koravéneknek tűnhetnek ezek az alakok, de én épp ezt szeretem bennük.

Az ember szíve éjszakai madár. Csendesen vár valamire, és ha eljön az idő, egyenesen elrepül felé. Ez a mondat valamilyen formában minden Murakami regényben megtalálható, de ebben hangzik a legszebben.

A zene is szerepel megint. Liszt Zarándokévek (Les Années de Pèlerinage) című zongoradarabjából a La mal du pays.

A folyás irányában

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája
magyarul: Geopen Könyvkiadó 2009

A Murakami-könyvekben folyton szól a zene.
A Norvég erdőben Beatlest hallgatunk, az 1Q84-ben Leoš Janáček  Sinfoniettájával indulnak az események. A Kurblimadár még el sem kezdődik, máris elkezdünk fütyörészni, amint meglátjuk a feliratot: Első könyv
A tolvaj szarka /1984 június - július.

Rossini nyitányát mindenki ismeri. Kubricktól a Wachowski testvérekig többen használták már drámai események aláfestésére a vásznon. Mindjárt ti is fütyörészni fogtok:


Okadáék kertjében lakik egy különös hangú szarkaféle, akinek földönkívüli hangja a házaspárt felhúzható madarak fémes csacsogására emlékezteti.
Egy ilyen bádogmadár tekintete nézett le rám az elmúlt hetekben a majd´ 800 oldalas német nyelvű zsebkönyv címlapjáról, s erről nevezi el Okada Torut a szomszéd lány is, akivel egy elhagyott kertben üldögél nap nap után a könyv főhőse.
Miszter Kurblimadár.

Toru először feladja a munkáját, aztán elkóborol a macskája, majd egy nap, melynek reggelén felesége nyakán egy új parfüm illatát érzi, Okada Kumiko sem jön haza a munkából.
A nyugati regények főhősei ilyenkor kétségbeesett akciózásba kezdenek.
Murakaminál másképp megy a problémamegoldás.
Ezért szeretjük.

Toru és Kumiko házasságát erősen ellenezte a lány családja. A domináns apa egyetlen feltétellel adta áldását az esküvőre; ha előtte a fiatalok beszélgetnek a háborús veteránnal, Honda úrral. Ha az öreg bölcs javasolja a frigyet, ő is elfogadja lánya döntését.
Honda nem tett mást, mint második világháborús élményeit mesélte a párnak, meg efféle rejtélyes dolgokat mondott:
Nem érdekes, hogy lent vagy fent, csak ne legyen az áramlattal szemben. Ha felfelé megy az út, akkor ki kell keresni a legmagasabb tornyot, és felmászni a tetejére, ha lefele, akkor a legmélyebb kút fenekére leereszkedni. Ha nincs áramlás, akkor az a jó, ha csendesen vár az ember. Aki a sodrással szembemegy, annak mindene kiszárad, a világ sötétbe borul.
 
Miszter Kurblimadár lemegy a kútba és felmegy a legmagasabb torony tetejére is.

Az irodalomtörténet nevezheti ezt mágikus realizmusnak.
Én zen-problémamegoldásnak nevezem. Aminek el kell jönnie, az eljön, a sorsunkat nem kerülhetjük el."...Ha most meg nem történik, eljő máskor, készen kell rá lenni..." mondja a dán királyfi is a másik nagy zen-mesternél.

Vannak írók, akik ellövik a puskaport mindjárt az elején. Mások főművük megírására gyakorlatoznak éveken át.
Szerintem minden korábbi Murakami könyv az 1Q84 irányába vezet.
A Kurblimadár kicsit bőbeszédű, kicsit túl szövevényes, de élvezetes előzmény.
Nem hagytam volna ki. Hasznosan kísérte végig a nyaramat.

Murakami cikkeim a Susannicon.

Kollektív magány

Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!
magyarul: Geopen Könyvkiadó 2006

Egyedül lenni olyan érzés, mint egy esős estén állni egy folyó torkolatánál és nézni, ahogy a víz megállíthatatlanul ömlik a tengerbe - mondja a kötet vége felé egyik tanítványának "K", a regény elbeszélője.
"K" általános iskolai tanító s újra egy jól ismert Murakami-figura. Egyedül élő fiatalember, akit mély érzések fűznek egy lányhoz, aki csak a barátságát akarja, de teljes figyelmet és odaadást kíván. Szumire első novelláit egyedül "K" olvashatja, őt hívja fel éjjel háromkor, ha mondanivalója támad, s neki mesél egy nála idősebb, házasságban élő koreai nő iránt rátámadó szerelméről is.
A Szputnyik, szívecském!  három magányos ember története, akik fontos szerepet töltenek be egymás életében, de egyikük sem azt, amire a másik vágyik.

A  Murakamitól szokatlanul lassan beinduló regény eseményei egy görög szigeten tolják a különleges háromszög szereplőit abba a bizonyos, fent említett folyótorkolatba. Határtalan önfegyelem jellemzi itt is az összes szereplőt. Azokat is, akik csak néhány oldal erejéig bukkannak fel a regény lapjain. Szumire az egyetlen, aki féktelen és őszinte s ezzel a magatartással rákényszeríti élete figuráit, hogy kilépjenek a hétköznapi kerékvágásból és újragondoljanak egyet s mást az életükben.
Mint mindig. Kell mondanom most. Hiszen nagyjából az összes Murakami-regény a fegyelem és féktelenség összecsapó hullámain sodorja szokatlan kalandokba a valamikor engedelmesen békésnek tűnő mederbe terelt  életeket. A Murakami hősök mindig tudják, kivel és hogyan élnének ideális életet, de fegyelmezetten működnek a sors adta konstellációban, mihelyt azonban kilendítik őket a régi kerékvágásból, higgattan és összeszedetten cselekszenek és megtesznek minden tőlük telhetőt. Arcvesztés nélkül, gyakran az odaadás végső határáig. Némaságukból pár percre kilépve átmenetileg sikerül feloldani saját egyedüllétüket s behúzni egymást saját köreikbe, de az így keletkezett tágas térbe érve zavarba jönnek, s nem mindig tudják kitölteni azt.

Álmodni. Néha azt gondolom, ez az egyetlen helyes dolog, amit tehet az ember - elmélkedik a regény narrátora.
Egyszer azonban eljön az ébredés és akkor beleláthatunk megint egy percre a valóságba...

A Szputnyik szívecském! az 1Q84 melegágya. Murakami a festő, aki egész életében ugyanazt a képet festi, ezért nem rossz, ha műveit időrendben fogyasztjuk.

Magyarországon a Geopen Könyvkiadó gondozza Murakami életművét. Műfordítójuk épp egy új köteten dolgozik. Aki tud japánul, talán már tudja is, mi lesz az.

Amit mindig tudni akartunk a regényírásról

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor a futásról beszélek?

Geopen Könyvkiadó 2012

Akinek nincs tehetsége az irodalomhoz, az tehet akármilyen lelkes erőfeszítéseket, valószínűleg nem válik belőle regényíró. Ez nem is annyira adottság, hanem inkább előfeltétel. Üzemanyag nélkül a legfantasztikusabb autó sem indul el.
Szokta mondani Murakami, ha arról kérdezik, mi a legfontosabb adottság, amire egy regényírónak szüksége van.

 Egyik kedvenc kortárs íróm memoárja csak látszólag szerveződik szenvedélyes tevékenysége, a futás köré. Valójában arról szól, hogyan kell mindent - a testi kondíciót is - alárendelni az alkotásnak, ha az ember egy szép napon úgy dönt, hogy mostantól a regényírás lesz élete központi tevékenysége.

A japán író életében ez a pillanat 1981-ben, a Birkakergető nagy kaland sikeres fogadtatása után érkezett el.

 Első, Hear the Wind Sing című regényét, mellyel azon nyomban megnyert egy  pályázatot, még egy kis jazzbár tulajdonosaként írta szabad idejében, zárás, számlázás és hajnalpír között. Környezete próbálta lebeszélni a jól menő lokál eladásáról, a pályakezdő irodalmár azonban bízva saját tehetségében és felesége odaadó támogatásának hátszelében „nem végzünk félmunkát“-felkiáltással a huszárvágás mellett döntött. Bezárta az üzletet, bagolyból pacsirta életmódra váltott és kegyetlen pragmatizmussal száműzött minden zavaró tényezőt az életéből. Reggel kelt, pontos időbeosztással kezdett dolgozni és elkezdett futni, hogy cserébe az ülve töltött órákért mozgással ajándékozza meg a testét.

A fájdalom szükségszerű, ám szenvedni nem kötelező - teszi magáévá mindjárt az elején egy rutinos maratoni futó mantráját - s onnantól gigantikus futó -, és triatlonversenyekbe veti bele magát.
Ez a hozzáállás érvényes írói munkamoráljára is, melyet egy hivatalnok szigorú következetességével űz az általa erre kijelölt napszakban.
Amivel érdemes foglalkozni, azzal érdemes lelkesen (időnként erőn felüli lelkesedéssel)  foglalkozni. Ahhoz, hogy igazán egészségtelen jelenségekkel foglalkozzunk, lehetőség szerint egészségesnek kell lennünk - állítja a japán regény zen-mestere -... nem ép lelkeknek is ép testre van szüksége.

A rendszeres testmozgás arra is megtaníthat, hogy az alkotó ember hogyan gazdálkodjon az erejével, tehetségével, hogy az ne apadjon el idő előtt - üzeni e gyorsan olvasható 167 oldalas kötet.

Fiatalabb éveimben én is szerettem futni. Mivel kitartó vagyok, a gimiben a 800 volt a kedvencem, de mostanában inkább jógázom. Ezért helyenként kicsit untatott a  maratonok meg a triatlonok részletekbe menő leírása, ellenben újra nagy kedvem támadt megint felszállni a shinkazenre és kimenni Kafkával a tengerpartra...

A két Hold éve

Murakami Haruki 1Q84 1-2-3

 Egyik szerzőtásunk kérdezte tőlem nemrégiben, hogy ugye ez nem valami ezoterikus izé? Azt válaszoltam akkor, hogy inkább futurisztikus, most azonban, hogy a harmadik kötet végére értem, egyértelműen azt mondanám, hogy az Ezerkülöncszáznyolcvannégy minden ellenkező híresztelés ellenére szerelmi történet, ahol kizökkent az idő oh, kárhozat! s Aomame dolga, helyre tolni azt.

Murakami ebben a regényfolyamban egyesített mindent, amit szeretünk benne: szokatlan meseszövés, különös helyszínek, magánakvaló szelíd szereplők, akik ugyan nem találják igazi helyüket a világban, lelkiismeretesen végzik dolgukat és józanul alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. Aomame és Tengo a Norvég Erdő, A határtól délre, és a Csodaország szereplőinek rokonai s mintha az azokban elkezdett szálak ebben a regényben érnének össze. Ahogyan Leonardo portréi is mind ott vannak Az utolsó vacsorában.

Murakami 2009-ben megjelent munkájának első két kötete tavaly jelent meg magyarul, a történet összefogalását Légből szőtt gubó címmel Vestánál olvashatjátok a Konyhasónaplóban.

Az első két könyv története 1Q84-ben áprilistól szeptemberig, a harmadik - amit most olvastam - ősszel és télen játszódik.
Másfél év telt el nekem az első dupla kötet óta, ezért kicsit aggódtam, hogy nem tudom majd felvenni a fonalat, de Murakami olyan ügyesen elevenítette fel az emlékezetemet s úgy zöttyentett vissza a két holdas Tokióba, mintha mi sem történt volna ezalatt.
A harmadik kötetben a Tengo - Aomame elbeszélés szál mellett a  magánnyomozó Usikava szemszögéből is követhetjük az eseményeket, ami krimiszerű izgalommal fűszerezi az olvasást. Aomame üldözötté válik, Tengonak új élethelyzetben kell helyt állnia, Fukaeri pedig csavar egyet tér és idő viszonylatában, mielőtt távozna a sztoriból.
A harmadik kötetben körbeér a történet, de folytatódhat is. Murakami nyitvahagyta a kaput.
Nehéz most megmondani, hogy lesz-e  negyedik könyv vagy egy nulladik az 1Q84 sorozatban -nyilatkozta egy japán magazinnak 2010-ben. Annyit mondhatok, hogy vannak történetek az első rész előtt és a negyedik után is. Arra a kérdésre, hogy lesz-e folytatás, nem tudok egyértelműen nemmel válaszolni.

Visszafojtott lélegzettel várjuk a döntést.

 Egy korábbi írásom Murakamiról itt olvasható a Susanniconon.

A shinkansen utasai avagy a Murakami varázslat

Beletelt egy időbe, míg Murakami Haruki könyvei megérkeztek Európába, de akkor futótűzként borították el a polcokat és az olvasó agyakat. Én akkor fogtam először gyanút, mikor a parti homokban mellettem heverésző lány a harmadik napon már az utolsó oldalaknál tartott a Kafka a tengerpartonban. Hazatérve bele is olvasgattam egy párba a könyvesboltban, de nem tudtam eldönteni, melyikkel kezdjem. Kriszti barátnőm, miután töredelmesen bevallottuk egymásnak ázsiai filmek iránti odaadó szerelmünket, legközelebbi találkozásunkkor megajándékozott a Világvége és a keményre főtt csodaországgal.

Az amerikai Paul Theroux - többek között a A vén Patagónia Expressz, és A londoni nagykövetség írója - mondta egyszer, hogyha tudni akarjuk milyen volt a világ a kolonializmus idején, utazzunk Nagy-Britanniába, ha pedig látni akarjuk, milyen lesz a jövő, Tokióban a helyünk. Ahhoz hogy fogjuk Murakamit, nem kell sintóista előtanulmányokat folytatni és nem is fontos, hogy az átlagosnál jobban ismerjük Japánt. Sőt. Murakami annyira otthon van az egyetemes kultúrában, hogy már már elszégyelljük magunkat, amikor olyan Janacek szinfóniákat, Chopin darabokat és Bob Dylan számokat idéz, amiket még nem is hallottunk. Egyedül csak azt kell tudatosítanunk mindjárt az elején, hogy a szereplőknek japán arcokat képzeljünk el. Onnantól becsusszanunk egy világba, ami sokáig nem fog elereszteni.
Miután a múlt héten befejeztem a Norvég erdőt, amelyben a hőst a Beatles Norwegian Wood  című száma röpteti vissza egy hatvanas évekbeli élményébe, azzal az elhatározással tértem be a könyvesboltba, hogy most aztán szisztematikusan felfalok minden Murakamit.

A legújabb ott feszített a bejáratnál.
Ezüstösen, nyomott lapszélekkel, 1021 oldalon. 1Q84.(1-2) .

Amíg elkészül a magyar fordítás, szagoljatok bele a már meglevőkbe,
mert ehhez majd hosszú lélegzet kell!