ÉLJEN CAULI!

Kedves barátunk és alkotótársunk Torma László, vagy ahogy a nemzetközi mail art szcéna ismeri és szereti  TORMA CAULI, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott munkatársa a mai napon 70. évében lépett. Sok szeretettel gratulálunk, vidámságot, jó egészséget és sok sok energiát kívánunk!

Vic Gentils

Egy kicsit rendhagyó lesz a bejegyzés, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Rokon lélekre akadtam, már ami esetleg a szobrászatot illetheti.

A közösséget egyrészt a groteszkben vállalom, másrészt a talált tárgyak felhasználásában. Igaz, még nem tartok ott, hogy ez feltűnő legyen, de igyekszem.

A bejegyzés szokatlansága pedig az, hogy a kevés adat miatt a Wikipédiából vettem át munkájának jellemzését, ahol három nyelven is szerepel.

Eredetileg Victor, Albert a neve, de Vic  pogány lovagnak jegyzik (Vic Gentils), amely már részben jelzi is szellemiségét és a megkapott lovagi címet. Született 1919 április 18-án Ilfracombe (Anglia), meghalt 1997 február 27-én Aalst-ban. Szobrász és festőművész, belga, flamand. Festőművészként tanult, de hamar kiderült, hogy a térbeli, összeszerelt munkák foglalkoztatják igazán, domborművek, szobrok. 1960-tól készíti használt, eldobott anyagokból műveit. A stílusával jellemzően nehezen tudnak mit kezdeni a róla szóló ismertetések, felmerül a szürrealizmus, a belga új realizmus, eklektika, absztrakt. Véleményem szerint -és erre bizonyítékok a képek- mindez lepereg róla az egyéni látásmód miatt. Szívesen dolgozik fával, de más anyagokat is felhasznál, zongorák darabjait,

székek és bútorok lábait díszléceket, talált tárgy-részleteket.

Egyik fő művének tartják, az Ensor et ses squelettes veulent se chauffer tisztelgés az oostendei mester előtt. A híres festmény és rézkarc háromdimenziós megvalósítása. 

Több sakktábla-készletet is kivitelezett, mindegyik külön saját formarenddel rendelkezik. Vic Gentile bizonyára kapott inspirációt a maszkoktól és álarcoktól. Vidám fanyar humor és éleslátás jellemzi az anyagi világ és az emberek iránt.

Úgy gondolom a korszakot, az eltelt időt, az értelmezés sokszínűségét elgondolkodtatóan illusztrálják a képek.
Egy szubjektív megjegyzés a végére, azt a légkört, szellemiséget, amit Vic Gentils képvisel nem lehet megragadni a szokott szókészlettel, csak az egyéniség megjelenésének formáiként.

Kuttrolf, azaz kotyogós üveg

Nem azér' mondom, mint ha ma nem lenne az italozásnak kultúrája... Az azonban biztos, hogy eleink megadták a módját.

Ez egy kotyogós üveg (hivatalosan kuttrolf),  a test attól olyan szokatlan, hogy készítésekor -amikor már a szögletes formát megkapta a fúváskor- visszaszívták a levegőt, így az oldalak behajoltak és egy részen összetapadtak, így a négy sarkánál és középen egy-egy cső alakult ki, Jelzem sokkal jobban kézre esik megfogni a maiakhoz képest. A nevét onnan kapta, hogy amikor öntenénk belőle az ital a szélső csöveken folyik ki, míg a levegő a középsőn bugyborékol a helyére, glu-glu-glu, és amikor letesszük az üveget, a visszafolyó ital ugyanezt a játékot űzi. Dániában pl. kluk-kluk az üvegféle neve.
"...olyan hosszú szájú üvegekben, melyeket kortyogós üvegeknek híttak, és Porumbákon, Fogarasföldin csináltak, a meggyes bor rendre teli töltve úgy állott az jeges cseberben, mindenkinek asztalhoz egyet-egyet beadtanak, azután még többet, azt olyan jóízűn kortyogdólag itták."

Többféle formája van, a testben illetve a nyakában csövesre formált, utóbbi esetben még meg is csavarintották. Története végigvonul a 3. századi római -a képen bal oldalt- kortól a középkoron -jobb oldalt- keresztül mind a mai napig. Az idézet (1736) valószínű ez utóbbira vonatkozhat. A benne lévő folyadék sokféle lehetett, de mindig megbecsült ritkaságnak számított. A legfurcsább, hogy a középkorban vizeletvizsgálathoz, szentelt olaj tárolására (is) használták, mert nagyon jól lehetett a kiönteni szánt mennyiséget szabályozni, az öblös kiöntő ebbe besegített.

Azért leggyakrabban mégis valamely ritkább alkoholféle, bor, likőrféle tárolására szolgált. A viktoriánus korból -bal oldalt- előkelő környezetből, fémmel foglalt nyakkal őrződött meg egy, de a magyar népi kultúrából is ismert jó néhány példány (pl. az első képen lévő, amely saját tulajdonom), közöttük festett, csiszolt, aranyozott díszítésű is. A kép jobb oldalán pedig egy mai darab az 1960-as évekből, a skandináv államok mind a mai napig készítik, használják.

Miért is hoztam szóba ezt az üveget? Nem, nem azért mert rászoktam az italra és meg akarom adni a módját! Hanem ez, ez a darab is az enyém, méghozzá a készítésében is részt vettem. Főiskolás koromban a művészettörténeti dolgozatom erről szólt és mindenki mindenféle badarságot mondott a lehetséges készítési módokról. A 'Kisképzőben' évente egyszer felfűtötték az üvegszakon a kemencét és a Parádról érkezett csodálatos mesterségbeli tudású bácsik elkészítették a hallgatók vizsgamunkáit. Ide sikerült bejutnom és ezt elkészíteni közösen.
Most már csak egy kérdés maradt hátra: mihez, vagyis mi után itták a kotyogós üvegből az italt. "Régi magyar étkek ezek valának: tormával disznóláb, káposzta tehénhússal, lúdhússal, szalonnával, vagy télben új disznóhússal... tehénhús rizskásával; lúd töröttlével, tyúk sülve fokhagymával, ecettel;.. berbécshús spékkel vagy tárkonnyal vagy ecettel, vereshagymával,.. nyúlhúst fekete lével, csukát tormával vagy szürke lével etc."  Egészségünkre!

Az idézetek Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae, azaz Erdélynek változása, (1736). Helikon, 1972. c. munkájából valók.
Megjegyzés: ez az 500. bejegyzés.

Csatornafedelek

Azt hittem megint feltaláltam a spanyolviaszt, de mint kiderült  megint megelőztek. Más is felfedezte már a témát és érdeklődött a csatornafedelek iránt. Több év alatt gyűlt össze a fotóanyag (a lányom is besegített néhány felvétellel), gondoltam ideje megmutatni, hátha...

"Árak szíves kérdezősködésre közöltetnek"

"A magyarországi épületgépészet egyik megteremtője, az osztrák gyáros, nagykereskedő Ulrich B. J. (Baptist Johannes) 1884-ben indított  budapesti lerakata után 1912-ben a Váci körút (később Vilmos császár út, jelenleg  Bajcsy-Zsilinszky út)  31. szám alatt (a Dessewffy utca sarkán)  hozta létre áruházát. Árjegyzéke szerint  "Mindennemű csövek, légszesz-, víz- és gőzvezetéki fölszerelések, szerszámok és műszaki cikkek raktára". Az államosítást követően  ez lett a Szerelvényértékesítő Vállalat.
Az Ulrich cég a szakma szempontjából egyedülálló árjegyzék katalógust adott ki... Az 1914. évi árjegyzék  1360 oldalon, rézkarc-szerű, rendkívül szemléletes, emellett szép képeken mutatta be a kor legújabb épületgépészeti... berendezéseit, eszközeit, szerszámait" (az idézet forrása).

Egy eredeti darab képét is felfedeztem, Budafokon található. A katalógust egy szomszédunktól kaptam ajándékba, majd a lányomnak adtam, a korszak egyéb utcabútorai is benne vannak. Néhány magyar munka:

Budapest

Debrecen

Szentendre,  Pécs

Direkt nem szóltam bele, hogy a tisztelt olvasó csodálkozását ne zavarjam. Az üzemeltető neve, a város általában megtalálható rajtuk az öntöde nevével együtt. Ezek mellett különböző betűk és számok amelyek az európai közös szabványt jelölik, valamint a teherbírást. Más kerül egy sétálóutcába és más egy olyanba, ahol autóbusz is közlekedik. A minta, esetleg címer tervezéskor figyelembe veszik annak léptékét, mivel arra szolgál, hogy ne csússzon, így egy talpnyi méretnél kisebbnek kell legyen.

Prága

Erdély,   Csíkszereda

Budapest,   Japán

Óriási lehetőségek nyílnak a formatervezők előtt. A síkdíszítésből éppen kilépve külön művészeti ággá fejlődött, példa a két legutolsó képpár, a budapesti bronzbetétes, míg a japán már a színeket is használja. Érdemes beütni valamely keresőbe a 'csatornafedél' kifejezést, vagy mindenki nézzen a lába elé, bárhol jár a világban.

Lábbelik #6; Attila cipő

Újabb jó híreim vannak. Kettő is, lábbelikkel kapcsolatosak.
Az egyik; ősszel a Néprajzi Múzeumban lábbeli kiállítás fog nyílni, elképesztő anyaga van a világ minden tájáról. A másik; világversenyen díjazott fiatal cipészünk van, aki a témában már több aranyéremmel (nem kevesebb ezüst és bronz érem) rendelkezik. Ha valaki meglepődne nézze meg először a képeket (SNIPP Fotó), igazán meggyőző munkák, azután pedig a honlapját.

Kovács Attila Nagyváradon született 1968-ban cipész családban, tanulmányait ott, Nagyszalontán és Debrecenben végezte. Cipész, ortopéd cipész, 2001-től mester, a kézműves hagyományok folytatója.
Az első két képen "A CÍMERES" Aranyérem + Legjobb Férfi cipő "Best of -Különdíj". Barna antik színű, egyedileg kézzel festett férfi félcipő, különleges ráma és talp-varrással. A cipő szenzációja, hogy egy darab sík felületű borjúbőrből van elkészítve, nincs a felső részén sehol varrás illetve toldás. Talpőrébe faragott magyar címer, a sarkán intarziás minta és réz szegezés díszítés, amely a talpon is visszaköszön.

"ŐSZI LOMB" Aranyérem + Legjobb Női cipő "Best of -Különdíj". Vörös-barna színátmenetes, borjúbőrből készült női bokacipő. A felsőrész levél formájú alkatrészekből varrt, rajta az erezetek domborításos technikával készültek. Az egész cipő kézzel festett melyet az őszi lombok színei inspiráltak. A cipő sarka belül helyezkedik el, nem látszik, talpán faragott levélminta.

"PIRARUCU" Aranyérem + Legjobb Férfi cipő "Best of -Különdíj". Vörösbor színű férfi bokacsizma, fekete csatszíjjal rámán-varrott technológiával. A cipő érdekessége, hogy a legnagyobb édesvízi halfaj bőréből készült melynek neve Pirarucu, élőhelye az Amazonas folyó Dél-Amerikában.
Sorolhatnám még Attila szakmai elfoglaltságait, amelyet a legmagasabb szinteken tölt be (pl, Mestervizsga Bizottság elnöke és tagja), utána egyéb díjait, amelyet a népművészet területén ért el (pl. Magyar Kézműves Remek, Gránátalma Díj), de a legjobbnak tartom őt idézni. "Eddigi munkásságom során törekedtem mesterségem minden fortélyát megismerni, a megszerzett tudást továbbadni és ezt a jövőben is folytatni kívánom".
Messzemenően támogatom.

Belső napló

Tegnap este megnyílt Pál Csaba kiállítása a K. A. S. Galériában (Bartók Béla út 9. sz). Nevével először a mail art világában találkoztam. Innen elérhető több blogja is, amelyek tanúskodnak alkotói aktivitásáról. Tagja a Magyar Művészkönyv Alkotók Társaságának is, erről már szóltam.
Mostani kiállításának címe (Belső Napló) egy alkotói magatartás követését teszi lehetővé, erről szólt Dr. Szeifert Judit megnyitója is.

Felsorolnék beszédéből néhány fogalmat, amelyek elgondolkodásra késztettek. Napló: titkos és ösztönös, belső szükségszerűség, emléknyomatok. Hasonlóan érdekesek az alkotói folyamatra mutatók: vizuális jegyzetek, vázlatok, gondolatok gyors rögzítése, a kész művek rétegzettsége.

A kiállításban két posztamensen gazdag tartalommal egy vázlatkönyv és egy grafikai lap sorozat is tanúskodik arról a közvetlen gesztus-szerű  folyamatról, amelyekből végül a nagyobb alkotások kialakultak. A rétegzettség a technikai megoldásokban is megmutatkozik. A vizuális jegyzetek, napló bejegyzések a végső képeken számítógépes technikával készültek el. A harmadik kép (részlet) jól érzékelteti a végeredményt.
A mindennapok művészete az, amely követhető a kiállításon, köszönet érte az alkotónak. Nyitva február 29-ig.

Nyugat és Kelet kapcsolatai a könyvkötésben

Gondoltam közzéteszem, hátha érdekel valakit a kedves olvasók közül és éppen el is tud jönni.

Életrevaló; Erdély természeti képekben 6#

Úgy gondoltam, talán így az év utolsó hetében nem fog megártani néhány szép kép, sőt talán az új évet is előrevetíti.
A Gyilkos tóban konzerválódott fenyőfa törzsek helyet adnak az életnek. Kíváncsi volnék jónéhány év múlva mekkorára tud megnőni ez a fácska. Nem csak a növények, a kacsák is jól érzik magukat ebben a környezetben.

A természet is ért a 'környezet szennyezéséhez', legalábbis ami a látványt illeti. Nem festéket öntött ki, hanem a vasas víz hosszú távon a sziklán is nyomot hagy.
Ilyennel több helyütt is találkoztunk, ám szemmel láthatóan a növényeket egyáltalán nem zavarja.

Ezt a házat nagyon féltem Magyarvistán. Az életerős folyondár csaknem teljesen ellepte. Az egyik legszebb régi épület a díszes, napsugaras oromzattal. Restaurátor lelkem forrong, ha ilyet látok.

Kiderítettük, ez a lila növény népi nevén a varjú hagyma, hivatalosan pedig az őszi kikerics. Korábban is találkoztunk vele szétdobálva, morogtunk is, hogy miért szedik le, ha eldobják. Kiderült, erősen mérgező, ezért a gyerekeket korán megtanítják, ha ilyet látnak tépjék ki. Ezt a részt éppen nem legeltetik, így a teheneknek nem tud ártani.

És ha már a teheneknél tartunk, ha nem is a legjobb kép, de számunkra az egyik legmeglepőbb volt. A Szent Anna tótól Tusnádfürdő felé tartva az országúton találkoztunk egy hazafelé tartó tehéncsordával. Engedelmetekkel a kismalac helyett a tehenekkel búcsúzom az Óévtől.
Boldog Újévet Mindenkinek!

A fotókat Torma Galina és jómagam készítettük ez év szeptember elején.

Erdély utazási képekben 5#; Céhek és bástyák

Segesvárról mindenkinek a csata és Petőfi jut eszébe -ami rendjén is volna-, de ritkán emlegetik a várkerület kiemelkedő jelentőségét. Példának a Szarvas ház -1693-ban épült- sarkán a névadó képét mutatnám meg. Világos, a szarvasnak egy feje van és két oldala, ezt egy épületsarkon megmutatni a legegyszerűbb. Sok minden van, például Drakula háza (ami nem is igaz, hogy az övé volt), a Diák-lépcső, a püspöki templom, avagy kolostortemplom, vártemplom, érdekesebbnél érdekesebb középkori eredetű házak sokasága.

A várost a 12. századtól kezdik építeni a szászok, virágkora a 14-15. századra esik. A vár és a jelentősebb épületek ekkor készülnek el. 1706-ban mivel nem csatlakoztak a Rákóczi-szabadságharchoz több bástyát felrobbantottak, ezután már nem volt katonai jelentősége.
Az 1300-as évek végén már 36 céhe volt. Ez éppen a szűcsök bástyája. A kor általános szokása szerint egy-egy céhre volt bízva annak gondozása, hadi eseményeknél pedig védelme. A megmaradt bástyákon ma is ott van a mesterség neve, melyik céh volt a gazdája.

Ez pedig a szabók bástyája. Az akkori céheknek szigorú rendtartása volt, amely eleinte a fejlődést szolgálta, később pedig ennek gátjává vált. Előbbire példa, amely Segesvárra is érvényes (1376-ból): "...minden céhben évente két céhmester választassék, kik esküvel fogadják, hogy a város és a tartomány közérdekét az ő mesterségökben szem előtt tartják...  (a szék)  polgárságának  s lakosainak gyűlésein jelen lesznek, hogy ott a közjóban vagy a kézművesek dolgában valami fogyatkozás mutatkoznék, azok ugyanott előterjesztvén, kijavíttassanak és pótoltassanak."

A csizmadiák bástyája már nem az eredeti formát őrzi, mégis sajátos megjelenésű, a kis tornyocskával, fedett lépcsőfeljáróval és tornáccal karakteres épülete a várkerületnek. Ismert még az ácsok és kőművesek, tímárok, takácsok, lakatosok, kádárok, borbélyok, bástyája is. A bástyák felügyelete a céhek által nem csak Segesvárra, hanem pl. Nagyenyedre, Brassóra, Kolozsvárra szintén jellemző.

Azt, hogy a fotókon bemutatott bástyák mesterei mit csinálhattak, álljon itt egy jellemző erdélyi viseletkép a 17. századból. Egy nemes inasa, háát, igencsak ki van öltözve. Karmazsin csizmája, mentéje, zsinóros öve, süvege és nem utolsó sorban a díszített csík a nadrágján; a kézmelegítőként szolgáló leppentőről, vagy a sarkantyúról nem is beszélve.

A céheknek a templomi szolgálatban komoly szerepük volt, a támogatás, gyertyák -a büntetést sokszor viaszban kellett fizetni- gyújtása, kötelező templombajárás, a céhtagok temetésén a kötelező részvét többek között. A 'viszonzás' sokszor abban nyilvánult meg, hogy a karzat táblákon szerepelt a céh jelvénye, címere. Így a csizmadiáké is. Ugyanaz a csizmaféle szerepel rajta, mint az előző kép viseletén. Mellette két szabászkés és egy musta. A tábla sajnos takarásban volt egy félreeső helyen, így maradt le az alsó része.

A tímároké is megtalálható, itt egy húslókés és cserzőkád szerepel. A nagylétszámú céhek mellett általában működött a legénytársulás, amelyeknek néhány szabályzata fennmaradt. Érdekes fényt vet a mindennapi életre egy 1556-ból megmaradt dokumentum néhány pontja: "9. Aki társát ócsárolja vagy szavakkal sértegeti, annak büntetése egy fél font viasz. 10. Aki társát szájon csapja, büntetése fél font viasz. 11. Aki másra kést fog, büntetése egy font viasz... 13. Aki túl sokat eszik vagy iszik és az italt vagy a kosztot kiadja, az fizesse büntetésül egy heti bérét."

A fotók a lányom és jómagam felvételei.
A viseletkép a Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Európa Könyvkiadó, Budapest 1990. c. kötetből való.
Az idézetek forrása: A céhes élet Erdélyben. Válogatta, bevezetéssel ellátta Kovách Géza és Binder Pál. Kriterion, Bukarest 1981.

Erdély utazási képekben 4#; Szászkézd és restaurálás

Egy kicsit sokat ígértem az előző részben, ami az erődtemplomokat illeti most csak Szászkézd evangélikus, gótikus temploma fog szerepelni a restaurálás kapcsán.
A képek néhány kivétellel Galina lányom felvételei.

A legfontosabb tudnivalók: Egy 13. századi bazilika alapjain épült 1493-97 között gótikus stílusban. 1520 körül erődítették várfallal, amelyet a 19. században leromboltak. Jelentőségére jellemző, hogy 1663-ban országgyűlés színhelye is volt. 1677-ben (majd a 19. században is) átépítették, 1986-ban földrengés rongálta meg.

A világörökség része, rendbehozatalához a németek is komoly segítséget nyújtottak, annak ellenére, hogy szászok már csak kis számmal élnek Szászkézden. A megerősítés, felújítás főleg építészeti jellegű volt, a képen azonban jól látható egy letisztított, a karzatot borító festett kazetta, amely a feltárás része.

A kép szándékosan úgy készült, hogy a letisztított kazetta mellett a fény kiírja az átfestés alatt a korsóban lévő virágtő rajzát. A kutatások még nem véglegesítették az alkotót, de itt született Umling Lőrinc (lehetséges, az ő munkája is szerepelhet mások mellett), az egyik legnevesebb festő-asztalos mester. Remélhetően a további restaurálásra is sor kerül, ennek jelenleg komoly anyagi akadályai vannak.

Korábban láttam már a feltárásnak ezt a fázisát, szerencsés módon az interneten is szerepel erről néhány felvétel (ld. a képgalériát). Az előző képen a teljesen letisztított kazettán már a teljes lap látható. Itt pedig egy 'kutatóablak' a kezdeteknél.
A restaurátori működés nehézségeiről annyit, hogy olyan oldószerkeveréket kell találni, amely csak a ráfestést oldja meg az eredetit pedig nem. Vannak azonban receptek, tapasztalatok a festéktisztító keverékekről, mégis általában többszöri próba szükséges és e szerint változtatni az összetételen. Van száraz tisztítási mód is, ez azonban festett fatárgyaknál ritkán alkalmazható. Szerencsés eset, mint valószínű itt is, hogy az eredeti festés valamely tempera mód míg az átfestés olajfestékkel készült. Mindegyiknek más a kötőanyaga, ezért az oldószere is.

Érdekes a szószék kutatóablaka, ahol a felső részen érzékelhetők a többszöri átfestés rétegei. A szószék restaurálása teljesen elkészült.

A mai, az előző korokat mindenekelőtt tiszteletben tartó szemlélet számára talán megdöbbentő az átfestés ilyen mértéke, amit végig a karzaton látunk. Nem szabad elfelejteni, hogy a reformáció után a 'túldíszített' templombelsőket lecsupaszították, a puritán lélekkel nem fért össze. Ezért meszeltek le sok korai freskót is.
A templom megérdemelné, hogy a restaurálás folytatható legyen.
Az is eszembe jutott, hogy koszt és kvártély fejében ingyen is részt vennék benne.
U.i.: majdnem elfelejtettem, a következő rész címe valószínű a 'céhek és bástyák' lesz.

Erdély utazási képekben 3#; Villa Mode

Minden bevezetés nélkül lássunk egy példát Szovátáról a 'svájci villa stílus' egy jellegzetes épületére.

Bevallom, nem tudtam korábban, hogy létezik egy ilyen építészeti fogalom (egy tanulságos példa). Akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor a bevezetőben említett Erdélyt járó Kőváry László és Orbán Balázs Svájcot hozza fel példának több vonatkozásban. Az egyik a természeti szépségek, amellyel Erdély joggal vetekedhet, a másik pedig a fürdő-, üdülőhelyek kultúrája. A svájci népi építészetből eredeztetés nem olyan egyértelmű számomra, de erre még visszatérünk a legvégén.

Utánakeresve derült ki, hogy ez a svájci villa stílus (persze utólag megtudtam, hogy a lányom már ismeri, hiszen ezek a kedvencei). A legtöbb a 19. század utolsó harmadától az első világháborúig tartó időszakban épült. Jellemzőjük a díszes fa oromzatok, verandák, tornácok, kis tornyok, a könnyed (nagy)polgári nyaralók szemléletét, igényeit tükrözik. A korszak egybeesik egy gazdasági fellendüléssel, egy utazási-felfedezési vággyal a saját és más országok iránt; a nyaralással. A fürdőkultúra népszerűvé válása is ennek a része (erről Galina lányom fog szólni remélhetően).

Ez a kép -és az előző is- Borszéken készült (utóbbi a lányom felvétele, mert jobb, mint az enyém), ahol számos példát láttunk. Sajnos a villák egy része csaknem helyrehozhatatlanul pusztul, főleg a tulajdonos problémák és a felelősség kérdésessége miatt.

A Boldizsár kút gyógyvize különben igen jót tett a gyomromnak. Szerintem visszamegyek jövő nyáron több hónapra egy hosszabb ivókúrára... csak tréfálok. Bár szívesen megtenném, a dohányzással sem fér össze. A hazahozott üvegből reggeli előtt egy pohár borvíz fogyasztása győzött meg róla.

Arra, hogy mennyire ismert volt a svájci stílus Európában (is), számtalan példa mutatja. A 'Fortepan' oldalon találtam ezt az 1900 körüli képet, Poprádon készült a Virágvölgyben. Nagyon sok német, angol, lengyel, skandináv, délvidéki, sőt új-zélandi példa alapján valóban elterjedt stílus volt, megérdemli a külön fogalmat.

A Szabadkához közel fekvő Palicsfürdőn a Posta épülete ma is őrzi a jellegzetes elemeket, a századforduló több karakteres építészeti emléke között.

Ki ne maradjon a műemléki védelem alatt álló lóvasút végállomás Zugligeten, hiszen több megmentett svájci villa van Budapest környezetében is, remélhetően restaurálják és helytörténeti gyűjtemény lesz benne.

Emlegettem, hogy számomra kis gondot okoz a stílus svájci eredeztetése, hiszen népi építészetünk nagyon hasonló, gazdag famunkái, oromzatai, tornácai is idetartoznak (a példa Magyarvistáról való). Az időrend miatt valószínű azonban, hogy igaza van az építészet történészeinek. A népi építészettel foglalkozó szakmunkák csak fél mondatokban említik az alpesi-svájci-polgári esetleges eredetet, befolyást. Elgondolkodtató, az anyag és technika, a díszítőmódok hasonlósága, sajátos használata mindkét területen nagyobb figyelmet, elmélyült tanulmányokat érdemelne.

A következő rész az (erőd)templomokról és a restaurálás érdekességeiről szól majd.